A Raiders idénye nem úgy alakult eddig, ahogy Las Vegasban megálmodták, így egy kiárusítás sem lenne meglepő a csapattól az október végi trade határidő előtt. Erről egyelőre nincsen szó, ugyanakkor az elkapó Hunter Renfrow-t így is árulja a csapat, írja Dianna Russini. A támadó Josh McDaniels érkezése előtt a liga egyik legjobb slot elkapójának számított, 2021-ben 1096 yardot és kilenc TD-t szerzett. Azóta viszont csak árnyéka önmagának, idén mindössze 59 yardja van hat elkapásból – idén csak 3-4 milliót kellene fizetnie az új csapatának, egy 5-6. körös picket bőven megérhet.
A Jets szezonja sem úgy alakult, ahogy New Yorkban remélték, így pedig több játékos is mozdítható lett, írja Russini. A csapat állítólag nyitott a pass rusher Carl Lawson és a futó Dalvin Cook elcserélésére is. Előbbi az előző héten teljesen egészségesen sem fért be az aktív keretbe, utóbbi pedig csak csere Breece Hall mögött annak ellenére, hogy 7 millióért írt alá a szezon előtt. Egy 6-7. körös cetlinél vagy pick-cserénél egyikükért sem remélhet többet a Jets.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén