Szerencsére nem volt tele nagynevű sérültekkel a 7. forduló, de azért így is kidőltek páran.
A Billsnél a tight end Dawson Knox-ra nem számíthatnak egy ideig, ugyanis meg kell műteni a csuklóját. Azt egyelőre Sean McDermott sem tudta megmondani, hogy mennyit kell majd kihagynia pontosan. A Bills sok két tight endes felállással operált eddig, vélhetően ez jelentősen visszaesik majd, ellenben előtérbe kerülhet az első körös újonc Dalton Kincaid, akinek Knox hiányában 75 yardja volt a hétvégén.
A Seahawks elvesztette a legjobb pass rusherét, Uchenna Nwosut, akinek ki kell hagynia az egész szezont a mellizom-sérülése miatt. Nélküle elég halovány a pass rush, habár Boye Mafe mutat életjeleket, de mellette Darrell Taylor és az újonc Derick Hall maradtak, így nem lenne teljesen meglepő, ha cserélnének egy passzsiettetőért a jövő keddi határidő előtt.
A Brownsnak a futókkal van idén problémája, hiszen Nick Chubb az egész szezonra kidőlt, most pedig a helyettesének, Jerome Fordnak kell pár hetet kihagynia a bokája miatt. A helyén Kareem Hunt kapja majd a legtöbb szerepet, mellette Pierre Strong kerülhet még pályára.
A Packersnél több játékos is megsérült a Broncos ellen, egyelőre a safety Darnell Savage-ről derült ki, hogy több hét kihagyás vár rá a vádlisérülése miatt és akár IR-re is kerülhet. A korábbi elsőkörös játékos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és év végén lejár a szerződése. Hiányában Jonathan Owens lehet majd Rudy Ford párja.

Legfrissebb cikkeink
- Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Hall of Famer vásárolja be magát a Brownsba
- A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Konszenzus Board, az mi? – Lions draftértékelő
- Átalakul a Jets special team: kirúgták a puntert és a kickert is
- BREAKING: Új szerződést kapott Brock Purdy a 49erstől!
- De’Von Achane az 1500 yardja után: Túl sok lehetőséget hagytam ki
- Végleg megszűnt az egyenlőség az NFL-ben, legalábbis a menetrendet illetően
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- renningan on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Sigismundus on European League of Football ’25 – szezon felvezető
- Kopi3.14 on Ritka, hogy egy 1/1-es irányító ne kapjon főműsoridős meccset
- Kopi3.14 on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Kopi3.14 on Vajon látjuk még Derek Carrt a pályán?
- Kopi3.14 on A következő 9-8-hoz pont elég – Steelers draftértékelő
- Kopi3.14 on European League of Football ’25 – szezon felvezető