Joe Burrow vádlija meggyógyult a Bengals pedig ennek is köszönhetően sorozatban négy meccset nyert, ami után érthető, hogy páran már az MVP-címet is odaadnák a korábbi 1/1-es irányítónak. Ezt persze Burrow sem bánná és van is esélye a díjra, még ha nem is favorit jelenleg.
“Az MVP-hez mindennek össze kell állnia, például a legjobb mérleggel kell rendelkezned. Nyilván szeretném megnyerni a díjat, de nem ez áll a listám tetején. A bajnoki cím sokkal fontosabb”
– mondta Burrow (via Cincinnati Enquirer).
Az irányító tavaly a negyedik helyen végzett az MVP-szavazáson, miután 4474 yarddal, 35 TD-vel és 12 INT-vel fejezte be a szezont, a Bengals pedig 12-4-es mérleggel nyerte meg a csoportját. Idén 1861 yardnál is 12 TD-nél tart nyolc meccs után, a csapat pedig 5-3-as győzelmi mutatóval áll az AFC North negyedik helyén, vagyis komoly hajrá kell ahhoz, hogy végül az övé legyen az elismerés.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások