Egy Vanília Pederson nem oldja meg az Eagles problémáit

Az Eagles belső háborúk végeredményeként elküldte a csapat első Super Bowlját megnyerő Doug Pedersont. Az egész folyamat rendkívül kínos volt, ráadásul még hátrányba is került vele a gárda, mivel az igazán ígéretes jelöltekre addigra már lecsapott a többi franchise. Ezt sikerült megfejelni egy szervezetlennek tűnő HC-kereséssel, pedig sietni már igazán nem volt hová. A hab a tortán pedig egy olyan új főedző kinevezése lett, ami egyedül Howie Rosemannek jó. 

Az Eagles 2017-es Super Bowl győzelme egy kisebb csodával ért fel, de a pályán mutatott játék alapján egyértelműen megérdemelt volt a siker. Ilyenkor természetesen mindenki piedesztálra emelkedik: Doug Pederson a legmagasabb polcra került a főedzők között, míg Howie Rosemant sokan csak varázslóként emlegették.

Előbbivel még egyet is tudtam érteni, és bár az elmúlt három év rámutatott, hogy Pederson a valóságban csak átlagon felüli, összességében nem ő volt a probléma. Ellenben a Roseman hype-ot soha nem tudtam megérteni: nem volt rossz GM, végül is csak összerakott egy Super Bowl esélyes keretet, de az elmúlt éveket is figyelembe véve már inkább negatívban van az összteljesítménye. Ennek ellenére a Super Bowl után egy veteránminimumos, bónuszokkal kitömött szerződésére is körtáncot járt a nagyvilág, mintha nem ezt csinálná az összes többi general manager a ligában.

Feltehetően ő is elhitte magáról a varázserejéről szóló legendákat, aminek a vége a keret elöregedése és minőségének alapos leromlása, illetve ezáltal egy 4-11-1-es szezon lett egy olyan csoportban, amit negatív mérleggel nyertek meg. Természetesen a pocsék teljesítményből Doug Pederson is alaposan kivette a részét, valahol érthető is a menesztése, ám összességében ő mégis inkább áldozat, mint elkövető.

Mi romlott el? – A Carson Wentz-ügy

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A szezon végén úgy tűnt, hogy Pederson marad még egy szezont. Logikus lépés volt, végtére is az elmúlt négy évben háromszor jutott rájátszásba és nyert egy bajnoki címet volt: van, hogy semmi nem jön össze, nem ez a Coviddal sújtott szezon volt a vízválasztó. Egy héttel az alapszakasz vége után azonban robbant a bomba: Pederson állása mégis veszélyben van, majd miután egyeztetett Jeffrey Lurie-val, ki is rúgta az Eagles.

A tulajdonos elégedetlen volt Pederson terveivel (főleg támadókoordinátori poszton), a főedző pedig állítólag megelégelte, hogy megmondják neki, mit csináljon. Mindkét álláspont érthető, de egy jól működő franchise-nál a tulajdonos ritkán szól bele a HC dolgába, pláne egy héttel azután, hogy nagy vonalakban megegyeztek a folytatásról. Nem kell különösebb konteót gyártanunk ahhoz, hogy az egész mögött Rosemant (illetve általa Carson Wentzet) lássuk – különböző csapathoz közeli források és szakértők szerint a Pederson-ügy egy hatalmi harc volt, a GM pedig egyszerűen kitúrta a tyúkszemére (és az ő, valamint a tulajdonos kedvenc játékosára) rátaposó főedzőt.

Erős császár mellé gyenge tábornok kell

Ahogy az Eagles körüli történések interpretációit olvastam, akaratlanul is Isaac Asimov Alapítványa jutott eszembe. Az ő egyik igazsága volt az, hogy a Birodalmat vagy egy erős császár vagy egy erős tábornok irányítja, a kettő egyidejűleg nem létezhet, mivel veszélyeztetik a másik hatalmát. Philadelphiában jelenleg Howie Rosman a császár.

A Pederson-ügy miatt a csapat egy hét hátrányból indult, így praktikusan esélye sem volt olyan nevek megszerzésére, mint Arthur Smith, Brandon Staley vagy Robert Saleh. Helyette Jerod Mayo, Josh McDaniels, Todd Bowles kaliberű jelöltek voltak, miközben Brian Daboll köszönte szépen, nem kért abból, ami Phillyben zajlik, és Eric Bieniemy sem volt interjún a csapatnál.

Roseman javára legyen mondva, a nagy sietségben nem erőltette Josh McDanielst, de nem vagyok meggyőzve arról, hogy a végső befutó Nick Sirianni a megoldás a csapat gondjaira. Bármennyire is próbálom optimistán nézni a dolgot, a Colts korábbi OC-je leginkább csak Roseman gondjait oldja meg.

Vanília Pederson

Sirianni alapvetően nem tűnik egy rossz szakembernek. 39 éves, dolgozott korábban Frank Reich-hel és Doug Pedersonnal is, tehát ha csak közvetve is, de az Andy Reid iskola képviselője. Ebből adódóan analitikus szemléletű, olyan rendszerben gondolkozik, amellyel ki lehet hozni a játékosaiból a legjobbat (ellenben például az új Chargers OC Joe Lombardival), különösen jó munkát végzett az elkapók (Keenan Allen, Tyrell Williams, TY Hilton) és a futók (Johnathan Taylor) fejlesztésével, illetve jól tudott alkalmazkodni a különböző stílusú irányítókhoz (három éven belül dolgozott Andrew Luckkal, Jacoby Brisettel és Philip Riversszel). Emellett igazi vezérnek tartják, aki nagyon jól kijön a játékosaival, képes őket motiválni és öröm vele együtt dolgozni.

A Chargers hurkot kötött Justin Herbert nyaka köré

Nem ismerős ez a skillset, pláne ha hozzávesszük, hogy még játékhívási tapasztalata sincs? Sirianni olyan, mint Pederson, vagyis annak is egy vanília kiadása: nagyon jól elvan a játékosokkal, szenvedélyes beszédeket mond nekik, még a támadósorhoz is ért valamennyit, de nem egy domináns személyiség, így nem kell attól tartani, hogy beleszól a csapaton belüli hatalmi struktúrába.

Ehhez jön hozzá, hogy még az edzői stábját is úgy állítja össze, ahogy a Reid/Pederson/Reich koncepció megkívánja. A támadókoordinátora az a Shane Steichen lesz, aki bár a Chargers támadókoordinátora volt 2020-ban, effektíve játékhívási tapasztalata nincs. Minden bizonnyal olyan szerepet fog betölteni, mint tette azt Pederson Reid, Reich Pederson vagy Sirianni Reich alatt: segít a felkészülésben, tanácsokat ad, programot futtat, de ennyi. Steichen ugyanezt csinálta Los Angelesben is Anthony Lynn irányításával, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne belőle jó szakember, de az eddig látottak alapján nincs különösebb ok az optimizmusra.

Sirianni mindössze egy dologban tért el az elődeitől, de talán pont ezt nem kellett volna: egy fiatal, teljesen tapasztalatlan védőkoordinátort nevezett ki Jonathan Gannon személyében. Alapvetően ezzel nem lenne baj, senki sem védőkoordinátorként kezdi a pályáját, de így összeállt egy olyan stáb Philadelphiában, amelynek eddig semmilyen játékhívási feladata, ergo felelőssége nem volt.

Emellett az sem túl ígéretes, hogy Gannon jó eséllyel hozza magával a Coltsnál alkalmazott rendszert, amely bőven mutat hasonlóságot azzal, amit eddig Jim Schwartz futtatott, például védőfalközpontúság, nulla blitz-cel. A secondary játékában ellenben már lehetnek változtatások, mivel a Colts többnyire két mély safetyvel játszott és zónázott, míg az Eagles az egy mély safetyt és az emberezést kedvelte. Az átmenet ugyanakkor nem lesz egyszerű: a Philly secondaryje már abban sem volt jó, amit Schwartz akart és ez nem feltétlenül a DC hibája volt. Nagy változásokra lenne szükség ebben az egységben, és idén nem nagyon lesz erre lehetőség.

Összegzés

Praktikusan az Eagles semmilyen változtatást nem eszközölt. A csapat ismét visszanyúlt az Andy Reid/Doug Pederson iskolához, hozott egy edzőt, aki nagy vonalakban ugyanazt fogja csinálni, amit Pederson, csak csendben és békességben. Ideális esetben összebarátkozik az utóbbi időben pukkancsként viselkedő Wentz-cel, talán kihoz valamit a pocsék elkapósorból, némileg jobb lesz a csapatmorál, de ez nem igazi előrelépés.

Ahogy a tévesen Einsteinnek tulajdonított bölcsesség mondja: Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen. Ez a koncepció egyszer már megbukott, de Roseman (és a főedző kinevezésébe aktívan belefolyó Lurie) nem mer vagy nem akar valami újhoz nyúlni, helyette a törmelékből megpróbálja felhúzni ugyanazt az a rozoga építményt. (Talán attól tart, hogy megint úgy jár, mint Chip Kellyvel, aki képes volt kitúrni a pozíciójából és teljhatalmat szerezni a szervezeten belül.)

Természetesen mondhatjuk, az Eagles olyan pocsék helyzetben van, hogy nem is lett volna esélye a jobb főedzőkre, és ebben is van némi igazság. Ám ez nem fog változni, amíg Roseman a helyén van, bármilyen Pederson-klónt is nevez ki magának. Wentznek, a franchise jelenlegi jelenének és potenciális jövőjének egy keménykezű, tekintélyt parancsoló edző kellett volna, egy olyan új koncepció, amelyben ismét magabiztosan érezheti magát. És ugyanez igaz a csapat többi részére a labda mindkét oldalán, de az eddigiek alapján a legtöbb, amit remélni lehet, az némi változás a secondary játékában.

Ami jelenleg Phillyben folyik, az csak a császárnak jó: a tábornokai fiatalok, tapasztalatlanok és az ő akaratát teljesítik, így nem kell aggódnia, miközben a birodalom szenved. Értékelés: D

[/ppp_patron_only]