Connect with us

Minden ami NFL

Egy Vanília Pederson nem oldja meg az Eagles problémáit

Az Eagles belső háborúk végeredményeként elküldte a csapat első Super Bowlját megnyerő Doug Pedersont. Az egész folyamat rendkívül kínos volt, ráadásul még hátrányba is került vele a gárda, mivel az igazán ígéretes jelöltekre addigra már lecsapott a többi franchise. Ezt sikerült megfejelni egy szervezetlennek tűnő HC-kereséssel, pedig sietni már igazán nem volt hová. A hab a tortán pedig egy olyan új főedző kinevezése lett, ami egyedül Howie Rosemannek jó. 

Az Eagles 2017-es Super Bowl győzelme egy kisebb csodával ért fel, de a pályán mutatott játék alapján egyértelműen megérdemelt volt a siker. Ilyenkor természetesen mindenki piedesztálra emelkedik: Doug Pederson a legmagasabb polcra került a főedzők között, míg Howie Rosemant sokan csak varázslóként emlegették.

Előbbivel még egyet is tudtam érteni, és bár az elmúlt három év rámutatott, hogy Pederson a valóságban csak átlagon felüli, összességében nem ő volt a probléma. Ellenben a Roseman hype-ot soha nem tudtam megérteni: nem volt rossz GM, végül is csak összerakott egy Super Bowl esélyes keretet, de az elmúlt éveket is figyelembe véve már inkább negatívban van az összteljesítménye. Ennek ellenére a Super Bowl után egy veteránminimumos, bónuszokkal kitömött szerződésére is körtáncot járt a nagyvilág, mintha nem ezt csinálná az összes többi general manager a ligában.

Feltehetően ő is elhitte magáról a varázserejéről szóló legendákat, aminek a vége a keret elöregedése és minőségének alapos leromlása, illetve ezáltal egy 4-11-1-es szezon lett egy olyan csoportban, amit negatív mérleggel nyertek meg. Természetesen a pocsék teljesítményből Doug Pederson is alaposan kivette a részét, valahol érthető is a menesztése, ám összességében ő mégis inkább áldozat, mint elkövető.

Mi romlott el? – A Carson Wentz-ügy

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A szezon végén úgy tűnt, hogy Pederson marad még egy szezont. Logikus lépés volt, végtére is az elmúlt négy évben háromszor jutott rájátszásba és nyert egy bajnoki címet volt: van, hogy semmi nem jön össze, nem ez a Coviddal sújtott szezon volt a vízválasztó. Egy héttel az alapszakasz vége után azonban robbant a bomba: Pederson állása mégis veszélyben van, majd miután egyeztetett Jeffrey Lurie-val, ki is rúgta az Eagles.

A tulajdonos elégedetlen volt Pederson terveivel (főleg támadókoordinátori poszton), a főedző pedig állítólag megelégelte, hogy megmondják neki, mit csináljon. Mindkét álláspont érthető, de egy jól működő franchise-nál a tulajdonos ritkán szól bele a HC dolgába, pláne egy héttel azután, hogy nagy vonalakban megegyeztek a folytatásról. Nem kell különösebb konteót gyártanunk ahhoz, hogy az egész mögött Rosemant (illetve általa Carson Wentzet) lássuk – különböző csapathoz közeli források és szakértők szerint a Pederson-ügy egy hatalmi harc volt, a GM pedig egyszerűen kitúrta a tyúkszemére (és az ő, valamint a tulajdonos kedvenc játékosára) rátaposó főedzőt.

Erős császár mellé gyenge tábornok kell

Ahogy az Eagles körüli történések interpretációit olvastam, akaratlanul is Isaac Asimov Alapítványa jutott eszembe. Az ő egyik igazsága volt az, hogy a Birodalmat vagy egy erős császár vagy egy erős tábornok irányítja, a kettő egyidejűleg nem létezhet, mivel veszélyeztetik a másik hatalmát. Philadelphiában jelenleg Howie Rosman a császár.

A Pederson-ügy miatt a csapat egy hét hátrányból indult, így praktikusan esélye sem volt olyan nevek megszerzésére, mint Arthur Smith, Brandon Staley vagy Robert Saleh. Helyette Jerod Mayo, Josh McDaniels, Todd Bowles kaliberű jelöltek voltak, miközben Brian Daboll köszönte szépen, nem kért abból, ami Phillyben zajlik, és Eric Bieniemy sem volt interjún a csapatnál.

Roseman javára legyen mondva, a nagy sietségben nem erőltette Josh McDanielst, de nem vagyok meggyőzve arról, hogy a végső befutó Nick Sirianni a megoldás a csapat gondjaira. Bármennyire is próbálom optimistán nézni a dolgot, a Colts korábbi OC-je leginkább csak Roseman gondjait oldja meg.

Vanília Pederson

Sirianni alapvetően nem tűnik egy rossz szakembernek. 39 éves, dolgozott korábban Frank Reich-hel és Doug Pedersonnal is, tehát ha csak közvetve is, de az Andy Reid iskola képviselője. Ebből adódóan analitikus szemléletű, olyan rendszerben gondolkozik, amellyel ki lehet hozni a játékosaiból a legjobbat (ellenben például az új Chargers OC Joe Lombardival), különösen jó munkát végzett az elkapók (Keenan Allen, Tyrell Williams, TY Hilton) és a futók (Johnathan Taylor) fejlesztésével, illetve jól tudott alkalmazkodni a különböző stílusú irányítókhoz (három éven belül dolgozott Andrew Luckkal, Jacoby Brisettel és Philip Riversszel). Emellett igazi vezérnek tartják, aki nagyon jól kijön a játékosaival, képes őket motiválni és öröm vele együtt dolgozni.

A Chargers hurkot kötött Justin Herbert nyaka köré

Nem ismerős ez a skillset, pláne ha hozzávesszük, hogy még játékhívási tapasztalata sincs? Sirianni olyan, mint Pederson, vagyis annak is egy vanília kiadása: nagyon jól elvan a játékosokkal, szenvedélyes beszédeket mond nekik, még a támadósorhoz is ért valamennyit, de nem egy domináns személyiség, így nem kell attól tartani, hogy beleszól a csapaton belüli hatalmi struktúrába.

Ehhez jön hozzá, hogy még az edzői stábját is úgy állítja össze, ahogy a Reid/Pederson/Reich koncepció megkívánja. A támadókoordinátora az a Shane Steichen lesz, aki bár a Chargers támadókoordinátora volt 2020-ban, effektíve játékhívási tapasztalata nincs. Minden bizonnyal olyan szerepet fog betölteni, mint tette azt Pederson Reid, Reich Pederson vagy Sirianni Reich alatt: segít a felkészülésben, tanácsokat ad, programot futtat, de ennyi. Steichen ugyanezt csinálta Los Angelesben is Anthony Lynn irányításával, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne belőle jó szakember, de az eddig látottak alapján nincs különösebb ok az optimizmusra.

Sirianni mindössze egy dologban tért el az elődeitől, de talán pont ezt nem kellett volna: egy fiatal, teljesen tapasztalatlan védőkoordinátort nevezett ki Jonathan Gannon személyében. Alapvetően ezzel nem lenne baj, senki sem védőkoordinátorként kezdi a pályáját, de így összeállt egy olyan stáb Philadelphiában, amelynek eddig semmilyen játékhívási feladata, ergo felelőssége nem volt.

Emellett az sem túl ígéretes, hogy Gannon jó eséllyel hozza magával a Coltsnál alkalmazott rendszert, amely bőven mutat hasonlóságot azzal, amit eddig Jim Schwartz futtatott, például védőfalközpontúság, nulla blitz-cel. A secondary játékában ellenben már lehetnek változtatások, mivel a Colts többnyire két mély safetyvel játszott és zónázott, míg az Eagles az egy mély safetyt és az emberezést kedvelte. Az átmenet ugyanakkor nem lesz egyszerű: a Philly secondaryje már abban sem volt jó, amit Schwartz akart és ez nem feltétlenül a DC hibája volt. Nagy változásokra lenne szükség ebben az egységben, és idén nem nagyon lesz erre lehetőség.

Összegzés

Praktikusan az Eagles semmilyen változtatást nem eszközölt. A csapat ismét visszanyúlt az Andy Reid/Doug Pederson iskolához, hozott egy edzőt, aki nagy vonalakban ugyanazt fogja csinálni, amit Pederson, csak csendben és békességben. Ideális esetben összebarátkozik az utóbbi időben pukkancsként viselkedő Wentz-cel, talán kihoz valamit a pocsék elkapósorból, némileg jobb lesz a csapatmorál, de ez nem igazi előrelépés.

Ahogy a tévesen Einsteinnek tulajdonított bölcsesség mondja: Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen. Ez a koncepció egyszer már megbukott, de Roseman (és a főedző kinevezésébe aktívan belefolyó Lurie) nem mer vagy nem akar valami újhoz nyúlni, helyette a törmelékből megpróbálja felhúzni ugyanazt az a rozoga építményt. (Talán attól tart, hogy megint úgy jár, mint Chip Kellyvel, aki képes volt kitúrni a pozíciójából és teljhatalmat szerezni a szervezeten belül.)

Természetesen mondhatjuk, az Eagles olyan pocsék helyzetben van, hogy nem is lett volna esélye a jobb főedzőkre, és ebben is van némi igazság. Ám ez nem fog változni, amíg Roseman a helyén van, bármilyen Pederson-klónt is nevez ki magának. Wentznek, a franchise jelenlegi jelenének és potenciális jövőjének egy keménykezű, tekintélyt parancsoló edző kellett volna, egy olyan új koncepció, amelyben ismét magabiztosan érezheti magát. És ugyanez igaz a csapat többi részére a labda mindkét oldalán, de az eddigiek alapján a legtöbb, amit remélni lehet, az némi változás a secondary játékában.

Ami jelenleg Phillyben folyik, az csak a császárnak jó: a tábornokai fiatalok, tapasztalatlanok és az ő akaratát teljesítik, így nem kell aggódnia, miközben a birodalom szenved. Értékelés: D

[/ppp_patron_only]

24 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
24 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fetyke
Fetyke
2021-01-30 09:35

Józsi! Te olvastad az Alapítványt? Nagyot nőttél a szememben. :)

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2021-01-30 13:10

Mér, az ekkora kunszt? Én az Alapítvány és Birodalmat is elolvastam, sőt, a teljes trilógiát. Asimov egészen jól megírta…

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
2021-01-30 13:20

Szerintem már az kunszt, hogy egy a húszas évei elején járó fiatal olvas.

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2021-01-30 17:27

Mé? Ismerik a betűt, nem? Ha mást nem, akkor a számokat és akkor megolvashattya a lóvét.

LG
LG
Reply to  bjeela
2021-01-30 22:19

Hagyd, biztos hangoskönyvvel tolja, csaló!

renningan
renningan
Reply to  LG
2021-01-31 00:57

Nevör evör! Már a olvasó tablettől és telefontól is rosszul vagyok, egy könyvnek legyen könyvalakja és könyvtapintása :D

LG
LG
Reply to  renningan
2021-01-31 14:03

Nagy elismerés, h ennyit olvasol! A könyv formátum nálam is előnyben van ;) Nekem a szaguk hiányzik, ad egy különleges élményt a történethez <3

renningan
renningan
Reply to  bjeela
2021-01-30 15:13

En az osszes Asimov konyvet elolvastam :) raadasul a legtobb korai kiadas, 30-40 eves konyv volt. Sajnos nincs annyi idom olvasni, mint szeretnek, de ha minden jol megy, az ev vegere igy is boven atlepem a 300 elolvasott konyves hatart :D

Es sajnos mar nem a 20as eveim elejen jarok :( iden oktoberben mar kozelebb leszek a 30hoz, mint a 25hoz :'(

ahanem
ahanem
Reply to  renningan
2021-01-30 15:32

kerek egy évvel vagy öregebb, azért nem kéne még öregnek érezned magad

bjeela
bjeela
Reply to  renningan
2021-01-30 17:27

Egy pillanat: ha én elolvastam 3255521szer a Tüskevárat és 2431024024-szer a Három testőr Afrikábant, akkor az egy könyvnek számít, vagy 2434279545-nek?

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
2021-01-30 17:58

Egynek sem…

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2021-01-30 21:35

Ugyan, aki egyszer elolvasta a Három testőr Afrikábant, az mindent tud.

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2021-01-31 10:25

Mer nem értesz hozzá. Sznobok kíméljenek!

d zoli
d zoli
Reply to  bjeela
2021-01-30 22:19

Akkor fura, hogy a Téli Bereket és az Elátkozott Partot nem említed.

bjeela
bjeela
Reply to  d zoli
2021-01-31 10:25

Azt csak 2456189-szor és 18276478964-szor olvastam. Tudod a sorozatokban a második rész mindig gyengébb kicsit.

renningan
renningan
Reply to  bjeela
2021-01-31 00:57

Az egynek számít :D

Én a Harry Potterekkel kezdtem el a pályafutásomat, abból is a harmadikkal. Az Azkabani foglyot legalább kilencszer elolvastam, de az első kettő is biztos megvolt hétszer. A többi már hosszabb volt és annyira nem is jött be, de a félvér herceget is sokszor lenyomtam.

Rejtőt is sokszor újra olvastam, a Három testőr Afrikában nekem is a kedvencem. Annyira, hogy amikor írtam még FK-ra egy Golden Tate-es/Lionsös sorozatot, azt is Rejtő inspirálta :D

Az utóbbi időben viszont már inkább új könyveket próbálok olvasni. Leginkább fantasyt, majd jön a sci-fi, a horror/krimi, illetve a természettudományos könyvek. A szépirodalmat nem szeretem: egyrészt szinte mindegyik borzasztóan túl van írva, soha nem tudtam elalélni az elvont megfogalmazástól és 25 soros mondatoktól sem, emellett gyakran unalmas témákat boncolgat és még csak nem is szórakoztat cserébe. (Ha valaki mélyenszántó gondolatokat, súlyos, ráadásul aktuális morális és etikai problémákról szeretne olvasni egy érdekes köntösben, az olvasson sci-fit, abból is inkább az orosz/szovjet vonalat.)

bjeela
bjeela
Reply to  renningan
2021-01-31 09:40

Na, ez az, amit rosszul gondolsz, kedves Józsi. Minden könyv minden újraolvasáskor mást mutat magából és nem a könyv, hanem az olvasó miatt.

Amúgy az orosz-szovjet vonal valóban egészen jó(különösen a Sztrugackij testvérek), de azért bőven vannak jók más nációkból is, lásd Lem, ha már a keleti blokknál akarunk maradni. De azért a sci fit mégiscsak az angolszászok uralták és uralják most is. Ja, és Douglas Adamsnál nagyobb állat még nem született.

Ami meg a szépirodalmat illeti: ha valaki jól ír, akkor tök mindegy mit ír.

Zoard
Zoard
Reply to  bjeela
2021-01-31 21:11

Adams olvasása (is) átjön az írásaidon tagadhatatlanul.

bjeela
bjeela
Reply to  Zoard
2021-02-01 13:58

Hol? Kijukatt valahol?

Zoard
Zoard
Reply to  bjeela
2021-02-01 15:46

Igen a Szlartibartfaszt féle fjordokban csendesen csordogáló áramlattal rokonul letagadhatatlanok a szófűzéseid gondolati ívei egyes esetekben.

bjeela
bjeela
Reply to  Zoard
2021-02-02 18:56

Ezt a sértést visszautasítom! Zaphod Beeblebrox alá nem megyek sosem! Épp most vettem még három fejet és rohattjókat vitázunk… És alapvetően rajongok a vogon költészetért, mert hál istennek töksüket vagyok.

Zoard
Zoard
Reply to  bjeela
2021-02-02 22:16

Akkor most öt fejed van. Ha súlyosbodik a sikágói helyzet akkor hűtlenség nélkül néggyel átpártolhatsz másik csapathoz -ahogy jelezted is- akkor tudsz igazán vitatkozni majd magaddal.
Nem konkrétan a terraformáló építészre gondoltam, csak arra hogy a fjordok elhelyezésének komplexitása Afrikában emlékeztet a Bears több éve folyó projektjére és ahogy ezt humorba csomagolod.
A Vogon költészettel szerencséd van, mert hallás nélkül is leírhatatlan élvezetbe’ lehet kerülni a könvy szerző Adams jól tájékozottsága alapján leírt tényközlése szerint: a képzettársító manipulátorok és hasonlat generátorok érzékelőit bekötve a műélvező testére könnyen feledteti azt hogy a fülével rezisztens.
Ezt az irodalmi innovációt be lehetne vezetni esetleg a Bears meccsek közvetítésébe is, a fizetős szolgáltatások közé!

bjeela
bjeela
Reply to  Zoard
2021-02-03 09:26

Már azzal a kettővel is őrül veszekedések voltak Trub mijatt… Amúgy a kenyai fjordok valóban szépek.
Én mindenesetre megmaradok a látványnál, amit a vogon versektől megőrülők vitustánca nyújt. Sokkal jobb, mint a keresztények felkoncolása az arénában. Viszont beszerzünk egy bogárpattintót falembernek Trub védelmében.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  renningan
2021-01-31 18:41

Nyugi, nem olyan szar negyvenesnek lenni, mint azt mondják. Minden nap, minden reggel egy meglepetés, és valami új dolog megtanulása.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

24
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x