A Dallas Cowboys 4 éves, 160 millió dolláros szerződést kötött Dak Prescottal. A szerződés maximális értéke 164 millió dollár, amiből 126 millió valamilyen formában garantált, az aláírási bónusz pedig 66 millió.
Prescott 40 millió dolláros éves fizetése a második legnagyobb Patrick Mahomes 45 millió bére után (1 millióval előzi Deshaun Watsont), ahogy a 126 millió dolláros garantáltja is a valaha volt második legmagasabb. Továbbá a kontraktusban van egy no-trade záradék, azaz csak a beleegyezésével cserélheti el a Cowboys, illetve a csapat nem tehet franchise taget rá a szerződése lejártakor.
A júliusban 28 éves irányító 2016-ban negyedik körös volt. Rögtön újoncként a kezdőben találta magát és 13-3-as alapszakaszmérleget ért el a gárdával, majd a következő három évben 27-21-es győzelmi mutatót hozott össze. Tavaly franchise tag alatt játszott, de sérülés miatt csak öt meccsen lépett pályára – mindez ugyanakkor nemhogy csökkentette, de még növelte is az értékét. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy nem pótolható Andy Dalton kaliberű irányítókkal, így nemcsak, hogy top fizetést kapott, még a rövid távú szerződést is sikerült kiharcolnia, vagyis 31 évesen újra bankot robbanthat.
Prescott idén $25,5 milliót foglal majd a sapkából, ami $12,2 millióval kevesebb, mint a franchise tag alatt lett volna.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Még mindig nem lehet megvenni Marvin Harrison Jr. mezét
- Hivatalosan is megvan a Patriots új de facto GM-e
- Elindul az építkezés – Chargers draftértékelő
- Red flagek és sokoldalúság – Colts draftértékelő
- Korábbi első körös pass rushert igazolt a Chargers
- 3-4 hónapos kihagyás vár a Commanders második körös védőfalemberére
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások