A Saints húzott egy váratlant és elküldte Latavius Murray-t. Adam Schefter információi szerint a döntésnek kizárólag pénzügyi okai voltak, ugyanis a futó nem volt hajlandó belemenni egy fizetéscsökkentésbe.
Murray-t eredetileg a Raiders választotta ki még a 2013-as draft hatodik körében. Újoncként nem játszott egy sérülés miatt, másodévesként is csak 82 futása volt, de harmadévesként berobbant: 1000+ yardot szerzett a földön hat TD társaságában, egy évvel később pedig 788 yard és 12 TD jött össze neki. Ennek ellenére soha nem volt egy igazi első számú futó, az újonc szerződésének lejárta után a Raiders nem is tartott rá igényt, illetve a későbbi csapata, a Vikings sem látta benne a sztárt.
A helyzet 2019-ben sem változott: hiába szerzett 2015 és 2018 között szezononként 800+ yardot és nyolc TD-t, a Saintstől is csak egy 4 éves, 14,4 millió dolláros szerződést kapott. Alvin Kamara mellett nem jutott neki nagy szerep, de 600+ yardot és 4-5 TD-t így is stabilan hozott. Sean Payton szerint viszont ez nem ért meg idén 3,1 millió dollárt, így a futó lapátra került, ezzel megspórolva az előbb említett összeget.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Még mindig nem lehet megvenni Marvin Harrison Jr. mezét
- Hivatalosan is megvan a Patriots új de facto GM-e
- Elindul az építkezés – Chargers draftértékelő
- Red flagek és sokoldalúság – Colts draftértékelő
- Korábbi első körös pass rushert igazolt a Chargers
- 3-4 hónapos kihagyás vár a Commanders második körös védőfalemberére
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások