Jövő kedden kell az NFL csapatoknak 53 fősre szűkíteniük a keretüket, ami mindig tartogat meglepetéseket. A többség természetesen nem hoz címlapsztorit, de mi most körbejártuk a két konferenciát, hogy egyes csapatoknál kik lehetnek a meglepő távozók akár cut, akár csere útján. Az AFC-vel kezdünk, holnap jön az NFC is.
Baltimore Ravens
Aki elsőre adja magát, bár kérdés manapság mennyire nagy név, az Ja’Wuan James. A 30 éves right tackle amióta távozott Miamiból, csak a balszerencse övezi, és stabil kezdőből mára egy jobb beugró szintjére süllyedt. Ha Ronnie Stanley rehabilitációja rendben halad, akkor Jamesre nem lesz szükség, és 3 millió dollárt fel lehetne szabadítani az elküldésével.
Ha a defense-re pillantunk, akkor a safety poszt telítettségén megakad az ember szeme. Persze pont Baltimore-ban tapasztalhatták meg tavaly a leginkább, hogy mennyit is érhet egy mély keret, de ennek ellenére nem tartom valószínűnek, hogy ez így marad szeptemberre. Tony Jefferson elküldése szinte borítékolható, pláne hogy Geno Stone-nal meg vannak elégedve a riportok szerint, de Chuck Clark elcserélésében is látok rációt, pláne hogy a játékos is bedobta a vezetőség elé az ötletet, de ehhez kell egy partner is. És bár a szerződése nem éppen támogatná a cutot, de Kyle Fuller helyében sem lennék túl nyugodt, hiszen tele van sikerre éhes fiatallal a CB sor, Fuller pedig egy borzasztó denveri kalandot próbál feledtetni a közönséggel.
Buffalo Bills
Dani az edzőtábori csaták cikkben a slot elkapót hozta, mint ahová a legnagyobb csata várható – ez egyben azt is jelentheti, hogy a “vesztes” könnyen a csapaton kívül találhatja magát. Noha az idei free agency során érkezett, Jameson Crowder helye szerintem egyáltalán nem betonbiztos, és ha a McKenzie-Shakir duó lejátssza a pályáról, akkor nem fogják ötödik számú elkapónak a rosteren tartani. Friss névként került a körforgásba a szintén idén igazolt OJ Howard is, akit szívesen elcserélne a Bills, így megszabadulva a garantált szerződésétől. Bár az előszezonban mutatott biztató jeleket, úgy tűnik számára nem sok remény maradt a karrierje felélesztésére.
A védelemből nagy nevű távozó vélhetően nem lesz, viszont egy korábbi magas draftpicken hozott játékostól könnyen megszabadulhatnak. AJ Epenesa ugyanis nem igazolta eddig, hogy miért volt második körös játékos 2020-ban, valószínűleg közte és Shaq Lawson között lesz egy nagyobb harc, hogy melyikük távozik – hacsak nem mindketten.
[ppp_patron_only level=”1500″ silent=”no”]
Cincinnati Bengals
Nem számítok nagy meglepetésre a Bengalsnál, pláne, hogy úgy tűnik Jessie Bates sorsa is megoldódott, legalábbis erre az évre. A legnagyobb meglepetést talán a futó Samaje Perine jelentené, aki tavaly jól kiegészítette Joe Mixont, viszont mögötte Chris Evans is elég jó backup running back, ráadásul ezzel a lépéssel másfél millió dollárt spórolna a csapat.
Cleveland Browns
Általában a roster cutok előtt sok csapat esetében a salary cap indokol meglepetéseket, de a Brownsnak annyi pénze van még Deshaun Watson ellenére is, hogy nincsenek rászorulva extra tőke felszabadítására, de persze ez nem jelent garanciát. Kareem Hunt tavaly után idén is belengette távozási szándékát, és mivel D’Ernest Jones is egy remek játékos (Stefanksi rendszere pedig brutális), ezért nem is lenne nagy érvágás a távozása, ráadásul bármilyen halott pénz nélkül tenné mindezt – kivágás nem várható, de egy csere elképzelhető. A védelemben eléggé leosztott szerepek vannak a kezdőt illetően, a cserék közül meg a legnagyobb nevű távozó Sione Takitaki lenne, de ő sem a mutatott játéka, hanem a korábbi harmadik körös mivolta miatt.
Denver Broncos
Offense oldalon itt sem indokolt nagyobb nevű játékost meneszteni. Netane Muti a tippem, ha valakit mondani kell, de ez sem feltétlen indokolt, mert tartaléknak olcsó és megfelelő lehetőség. A védelem is hasonló cipőben jár, a legmeglepőbb név a cornerback Michael Ojemudia lehetne, korábbi harmadik körös játékosként nem alkotott maradandót, és aligha bánnák a szurkolók, ha megválna tőle a vezetőség.
Houston Texans
Az NFL egyik leggyengébb keretéről nehéz olyan játékost mondani, akinek a távozása meglepetést okozna vagy netán fájna, sokkal valószínűbb, hogy a kevés értékes játékosból inkább drafttőkét varázsolnak. Ilyen lehet Laremy Tunsil, akinek az elcseréléséről február óta mennek a pletykák, és bár mostanra ezek lenyugodtak, 1-2 Bectonhoz hasonló szitu ismét beindíthatja a találgatásokat a trade-del kapcsolatban. Ross Blacklock távozása sem okozna felháborodást, a korábbi második körös játékosnál hozzáállásbeli problémák is akadnak azon túl, hogy a pályán sem remekel. Szintén a védelemnél maradva, Desmond King nevén elképesztő csorba esett a Chargerstől való távozását követően, a neve ismertsége inkább azokból az időkből származik, mintsem amit a Titansben vagy a Texansban hozott. Idén úgy néz ki kiszorult a kezdőből, és így lehet nem is tartanak rá igényt Houstonban.
Indianapolis Colts
Ha van poszt, amivel Chris Ballard general manager nem tud mit kezdeni, az az edge rusher. Sorra ölte bele a második körös pickeket, de senki nem jelentett rá megoldást, szóval a “tuti” jelöltem a 2019-es classból Ben Banogu lenne – itt sem a név vagy a teljesítmény az, amire felkapod a fejed, hanem a korábbi draftcetli. De Tyquan Lewis helyében sem lennék nyugodt, mert ő is csak egy évre kapott szerződést, és nem eget rengető összegért. Illetve Parris Campbellre leszek kíváncsi, aki képtelen volt ezidáig egészséges maradni, ami miatt meginoghat a helye a rosteren. Most úgy tűnik elkerülték a sérülések, a poszt sem annyira telített, és állítólag Reichék is kötik az ebet a karóhoz, hogy csak azért is megmutatják, hogy ő nem bust. Sok sikert hozzá, aztán nehogy egy cut legyen a vége.
Jacksonville Jaguars
Edzőváltásokat követően gyakori eset, hogy az előző rezsim által hozott játékosoktól megszabadulnak. Jacksonville-ben három év alatt a harmadik vezetőedző kezdi meg a munkásságát, szóval Pedersonéknak van bőven takarítani valója, és ami késik, nem múlik. Laviska Shenault messze elmarad attól az energiabombától, akit az egyetemen láttunk, és idén vélhetően nem ússza meg a távozást (bár lehet nem is bánja), kérdés, hogy sikerül-e elcserélni, vagy szimplán kivágják. A right tackle posztot popcornnal az ölemben figyelem, hiszen Jawaan Taylor nem az a játékos, akivel hosszú távon elképzeled a jövődet (nyugtával, hiszen Cam Robinsonról is ezt gondoltuk), Walker Little-ből pedig nem sokat láttunk eddig, lehet nem véletlenül, viszont a szerződése mellette szól. Kivágni biztos nem fogják egyiküket sem, de ha kapnak valamelyikükért egy normális csereajánlatot, simán látom, hogy elgondolkodnak rajta.
Védő oldalon tele vannak elhibázott draftpickekkel, közülük a legnagyobb név K’Lavon Chaisson, aki jelenleg rotációs játékos, és nem igazán látni benne, hogy ennél több lesz Jacksonville-ben. Kivágni nem érné meg, de egy csere útján akár egy harmadik napos draftpickért el lehetne passzolni, még ha az edge rusher mélység elég szegényes is a csapatnál.
Kansas City Chiefs
A hetedik körös Isaiah Pacheco tündöklése még nagyobb ütést ad a Clyde Edwards-Helaire picknek, de talán pont emiatt megússza a cutot. Helyette viszont a “Jet” McKinnon – Ronald Jones duóból fognak elküldeni valakit, vagy inkább mindkettőt. Josh Gordon sokadik esélyét kapja meg, de nem gondolom, hogy megéli a végső keretszűkítést Missouriban. Danny Shelton amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozhat a védelem közepéről, és Carlos Dunlap is könnyen erre a sorsra juthat, pláne hogy Achilles sérüléssel bajlódik.
Las Vegas Raiders
A Raiders volt talán a leginkább az, aki már kitette a meglepetés embereit, hiszen Demarcus Robinson és Kenyan Drake is lelécelt. Alex Leatherwood lehet a következő, hiszen úgy tűnik a kispadon sincs maradása, és mindössze egy év után megválhatnak az első körös falembertől. Josh Jacobsról szintén voltak trade pletykák, amik elcsendesültek, pláne Drake kivágása után, de szerintem ez nem garancia a maradására. Más kérdés, hogy ezt a szerződést nem hinném, hogy szívesen átvennék a csapatok.
A Gruden-Mayock páros 2019-es első körét nem teszik ki az ablakba Vegasban, Jacobs mellett Clelin Ferrel és Johnathan Abram távozása is könnyen elképzelhető. Ferrelnek esélye sincs már a kezdőbe kerülni Chandler Jones leigazolása után, sima cut lehet a sztori vége. Abramnek az a szerencséje, hogy Patrick Graham védőkoordinátor tudna neki találni szerepet a rendszerében, és az előszezon alapján ez nem is néz ki rosszul, talán megússza a kivágást. Amik Robertson számára is könnyen lefőhet a kávé, negyedik körös létére egész használható corner volt, de most az új stáb által idehozott Anthony Averrettel és Darius Phillipsszel küzd a vélhetően utolsó corner helyért, valamelyikük pedig távozni fog. Mivel Robertson nem Graham embere volt, így könnyen lehet, hogy ő húzza a rövidebbet.
Los Angeles Chargers
Eléggé egyben van a Chargers kerete is, nincs indokolt nagyobb nevű távozó Los Angelesben. Pedig igény volna rá, hiszen Kenneth Murray első körös mivolta ellenére borzasztó sajnos, már egy 6-7. körös cetliért cserébe is elpasszolnám, ha van érdeklődő iránta.
Miami Dolphins
Felröppent Mike Gesicki elcserélésének a híre, de én ezt kizártnak tartom. Miamiban arról szól 2022, hogy kiderüljön mennyi van Tua irányításával a csapatban, oda pedig minden használható játékosra szükség van, Gesicki meg az egyik legjobb támadó a keretben. Viszont tele vannak olyan játékosokkal, akikre már nincs szükség, így Preston Williams, Myles Gaskin, Michael Deiter és Solomon Kindley egyaránt távozhat, holott korábbi kezdőkről beszélünk – ennyit tesz a sorscsere a free agencyn. Mellettük még Lynn Bowden, Mohamed Sanu és Sony Michel tagsága is erősen inog a final cutot illetően.
A védelemben nincs ennyi billegő név, és mivel a Xavien Howard hangulatkeringőn most minden szipi-szuper, ezért az ő elcserélése végre kikerülhet egy időre a beszédtémából.
New England Patriots
Bill Belichicknél nincsenek kőbe vésve a roster spotok, így senki sincs biztonságban. Viccet félre téve, mindig is annak a híve volt, hogy jobb egy játékosból értéket csinálni, mint hagyni hogy kifusson a szerződése, így a trade-ek megszokott események ilyenkor Boston környékén. És a pletykacunami már meg is indult, Nelson Agholor, Kendrick Bourne egyaránt elérhető a csapatok számára (sőt, állítólag Isaiah Wynn is), bár kicsit megkavarta a dolgokat Thornton sérülése. A tight end szekció brutálisan telített, és már el is küldték az egyik korábbi harmadik körös tight endet, de vajön követi-e a másik? Igazából Jonnu Smith helye sem biztosított, eddig nem igazolta miért fizetett érte ennyi pénzt a Patriots, de még így is elég nagy értéke van, ha cserébe bocsátanák. Futókból James White-on kívül nem sok játékosnak volt köszönet, a könyörtelenség most Damien Harrisre csaphat le, aki remekül játszott 2021-ben, de már csak erre a szezonra van szerződése – ez sok jót nem jelent a Patriotsnál. Ennyi távozó nyilván nem lesz, így tippre én azt mondom, hogy Agholor, Harris és Asiasi távozik, illetve mellettük a “hátsó ajtón” Yodny Cajuste és Ty Montgomery is sátrat bont.
A védőknél nehéz nagy nevű távozót hozni, mert kevés a nagy név, aki meg van, annak a helye biztosítottnak tűnik. A corner sorban biztos lesz fejhullás, Malcolm Butler már kiesett, Terrance Mitchell követheti, és Shaun Wade helyzete is érdekes, mert safetyként és cornerként is van benne fantázia, kérdés, hogy igény is van-e rá.
New York Jets
Denzel Mims kalandja New Jersey-ben úgy néz ki végre véget érhet, mindkét fél számára ez lesz a legjobb. Más támadó menesztése nem indokolt, hasonló a szitu mint a csoportrivális Dolphinsnál, egyedül a futóknál lehet egy fájóbb név, tippre ez Tevin Coleman lesz, és nem Ty Johnson. A védelemben sincs máshogy a helyzet, a sokadik New York-i edge rusher bukfenc, Jabari Zuniga meglepne, ha nem lenne kivágva, és nagyjából ennyiből merülhet ki a nevesebb távozók listája, esetleg az ex-Saleh játékosoknál lehet elgondolkodni, mint Solomon Thomas vagy Kwon Alexander. CJ Mosley kivágása adná magát a leginkább, de a szerződése miatt ez nem idén fog megtörténni, hanem jövőre, hiszen nem áll olyan jól anyagilag a Jets, hogy beleférjen a 3 milliós ráfizetés, mikor jövőre 15 millió dollárt spórolhatnak a kivágásával.
Pittsburgh Steelers
Nem túl izgalmas final cut szempontból a Steelers, a kezdőcsapatok itt is be vannak biztosítva, Diontae Johnson szerződéshosszabbításával pedig az egyetlen aduász jelöltemet is kihúzhatjuk, így jobbára Benny Snell marad a legnagyobb név aki távozhat, már ha, illetve a “öcskösök csatája” Derek Watt és Connor Heyward között. Arra mondjuk van egy tippem, hogy nem három irányítóval vágnak neki a szezonnak, és Mason Rudolphtól megválnak majd, de ezt rajta kívül senki sem fogja bánni.
Tennessee Titans
Teória szinten érdekes lehetne egy Derrick Henry csere a Titansnél, hiszen ha profittal akarnak belőle kiszállni, azt még most tudják megtenni, mert a kor nem neki dolgozik, és a sérülések is egyre gyakoribb faktorai lehetnek a játékának, de kevés rá az esély. Így a Steelershöz hasonlóan itt sem nagyon várható meglepetés, egy QB-csere adott volna pikantériát a dolgoknak, de Willis egyelőre nem áll készen a kezdőre.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”