Alig egy hete írtunk arról, hogy Zack Martin holdoutba kezdhet, ha nem kap új szerződést. Ez utóbbi azóta nem történt meg, az elit guard pedig beleállt a dologba és nem jelent meg a Cowboys edzőtáborában (ez egyébként napi 50 ezer dollárjába kerül). A korább első körös kilenc év alatt nyolcszor lett Pro Bowler, hatszor első- és kétszer második csapatos All-Pro (amikor nem, akkor is csak sérülés miatt), illetve beválasztották a 2010-es évtized álomcsapatába. A jelenlegi szerződése a 2024-es idény végén lejár és a jövő évi 13 millió dolláros fizetéséből már egy cent sem garantált, ráadásul a poszton legjobban kereső Chris Lindstrom idén kapott egy évi 20,5 millió dolláros hosszabbítást.
Tegnap a Giants megegyezett Saquon Barkley-val és a futó így ott lesz a csapat edzőtáborában. A Raiders viszont sehogy sem tudott dűlőre jutni Josh Jacobsszal, aki Tom Pelissero információi alapján annyira berágott a csapatra, hogy konkrétan még Las Vegasból is lelépett és jó ideig nem is szándékozik visszatérni. A támadó még nem írta alá a franchise tagét, így nem is lehet megbüntetni a kihagyott edzések vagy előszezonmeccsek miatt – nem lenne meglepő, ha az első forduló előtt a franchise közelébe sem menne.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások