Andrew Whitworth tavaly bejelentette visszavonulását, a Rams pedig úgy készült az utódlásra, hogy három évre $40 millióért hosszabbított az addig nagyon kevés pályát látó Joe Noteboommal. Tavaly ő is volt a csapat LT-je, amíg a hatodik héten meg nem sérült – de addig sem teljesített valami jól. Idén viszont meg kell küzdenie a kezdő left tackle posztért, és úgy tűnik nem áll nyerésre, ugyanis most elkezdték guardként is próbálgatni, ahol szintén versenyez a kezdőért – írja Jourdan Rodrigue.
Tackle-ben a két éve draftolatlan Alaric Jackson a vetélytársa, aki jól teljesített a holtszezon edzésein, és jelenleg talán ő tűnik esélyesebbnek a kezdő megszerzésére. Jobb oldali guardban a legtöbben azt gondolták, hogy a tavalyi harmadik körös Logan Bruss kapja majd meg a kezdőt, azonban őt próbálgatják RT poszton is, ahol viszont Rob Havenstein helye talán biztosnak tekinthető. Így RG poszton jelenleg a 2020-as hetedik körös Tremayne Anchrum számít kezdőnek, és vele kell megküzdenie Noteboomnak.
A Rams igyekszik a legjobb ötösét pályára küldeni attól függetlenül, hogy kinek mi az eredeti posztja, és ha tippelnünk kellene, akkor ez balról jobbra az Alaric Jackson, Steve Avila, Brian Allen, Joe Noteboom, Rob Havenstein kezdőt fogja eredményezni. Aztán azt meg csak remélhetik, hogy a tavalyi rémálom-forgatókönyv nem jön el ismét, amikor sérülések miatt több helyen nem hogy cseréknek, de harmadvonalas játékosoknak kellett pályára lépniük.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Chiefs-Ravens meccsel indul az alapszakasz!
- HFL: A Titans és a Cowbells még veretlen az alapszakasz felénél
- A Steelers cornerback-, a Saints támadófal fronton erősít
- Visszavonult Albert Wilson
- Házi feladat letudva – Giants draftértékelő
- Először BPA, aztán needek – Raiders draftértékelő
- Még mindig nem lehet megvenni Marvin Harrison Jr. mezét
- Hivatalosan is megvan a Patriots új de facto GM-e
- Elindul az építkezés – Chargers draftértékelő
- Red flagek és sokoldalúság – Colts draftértékelő
- Korábbi első körös pass rushert igazolt a Chargers
- 3-4 hónapos kihagyás vár a Commanders második körös védőfalemberére
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
Legutóbbi hozzászólások