Trevor Lawrence ugyan befejezte a Ravens elleni vasárnap esti rangadót, de a találkozó után egyből bekerült az agyrázkódás-protokollba, árulta el Doug Pederson főedző. Vélhetően a negyedik negyedben szedte össze a sérülést, de a pályán nem igazán lehetett észrevenni nagyobb ütést a fejére. Mindenesetre így kérdéses a játéka a jövő heti Buccaneers elleni találkozóra, ahol lehet, hogy CJ Beathardnek kell beugrania – bár láttunk már többször is olyat, hogy egy hét alatt kikerült valaki a protokollból.
A Jaguarsnak a három egymás utáni vereséggel veszélybe került a csoportgyőzelem, hiszen a Texans és a Colts is megérkezett a nyakukra, most mindhárman 8-6-os mérleggel állnak. A jacksonville-iek 1999 óta nem nyerték meg egymás után kétszer a csoportot (ami akkor még AFC Central volt), most ezt szeretnék megtenni, és a sorsolás nem is nehéz (Buccaneers, Panthers, Titans), de Lawrence nélkül azért lehetnek problémák.
Az ellenfélnél is volt egy sajnálatos sérülés, méghozzá a draftolatlan újonc futó Keaton Mitchell dőlt ki a szezon hátralévő részére. A Ravens már elvesztette az első számú futóját idén (JK Dobbins), így jelenleg Lamar Jacksonnak van a legtöbb futott yardja csapaton belül (741), majd Gus Edwards következik (663), de Mitchell is sokat tudott hozzátenni a játékhoz: a sebessége új színt vitt a támadósorba, 8,42-es átlaggal (!!) szerzett 396 yardot idén. Hiányában Edwards mögött Justice Hill és Melvin Gordon kaphat szerepet.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások