Gyakorlatilag elkönyvelhető, hogy a Chargers többfunkciós running backje, Danny Woodhead nem teszi át székhelyét az Angyalok városába, hiszen a még a piac tényleges nyitása előtt megegyezett a Baltimore Ravens csapatával. Ezzel egy új dimenzió nyílhat a Hollók támadójátékában, hiszen Woodhead az elkapásoknál kifejezetten veszélyes tud lenni és egyes szituációkban a labdacipelést is rá lehet bízni, bár nem ez a fő erőssége, hiába tartják futóként számon.
Az előző szezon nem a tervek szerint alakult a running back szempontjából, hiszen csak két mérkőzésen jutott szóhoz, majd egy ACL-szakadásnak köszönhetően, az évad további részét kénytelen volt kihagyni. A híresztelések viszont arról szólnak, hogy a játékos teljesen felépült a sérüléséből és újult erővel vág neki a 2017-es szezonnak. Ezúttal viszont már nem a Chargers, hanem a Ravens mezét fogja magára ölteni, ahol a backfield legrutinosabb tagja lesz majd Dixon, Allen és Taliaferro mellett. Előzetesen arra lehet számítani, hogy a feature back Kenneth Dixon lesz és mellette Woodhead fogja a legnagyobb szeletet kapni a tortából, ezzel egy amolyan biztonsági opciót adva Flacconak, ha szorult helyzetbe kerül. Mivel még a legal tampering időszakában vagyunk, ezért nem minden játékos szerődés(tervezete) kerül napvilágra, így Woodheadé sem, de amint lesznek pontos információink, igyekszünk beszámolni azokról.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások