Miután DeSean Jackson a Tampába, Pierre Garcon pedig a 49ersbe igazolt, a Redskinsnek muszáj volt szinte a nulláról felépíteni az elkapósorát. Ennek érdekében jött először Terrelle Pryor egy évre 8 millió dollárért, most pedig a korábbi Rams elkapó, Brian Quick.
A szerződés részletei egyelőre nem ismertek, bár vélhetően nem hosszú távú és nem tartalmaz hatalmas szerződést. Ugyanis annak ellenére, hogy 2012-ben 2/1-es volt, Quick hatalmas bust. Karrierje során 105 elkapást, 1499 yardot és 10 TD-t szerzett, mindezt öt év alatt. Persze nem volt egyszerű dolga, hisz soha nem passzolt neki jó irányító, de az nem sok jót jelent, hogy ott sem tudott kitűnni, ahol egy Tavon Austin a legjobbnak számító elkapó.
A tavalyi éve viszont elég jóra sikerült önmagához képest, 41 elkapásból 564 yardot és három hatpontost szerzett. Persze ezek a számok közel sincsenek Jackson vagy Garcon teljesítményéhez, de ha ezt a szintet tartja, akkor Pryor, az első körös Josh Doctson, illetve a remek slot elkapó Jamison Crowder mellett megérheti az 53-as rostert.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások