Te jó ég, már a tizenegyedik hétnél tartunk…
Houston Texans @ Arizona Cardinals 19.00
Ugyan ez a mérkőzés nem villanyoz fel túlzottan, mégis van egy párharc, amit szívesen néznék egész nap. Ez pedig a Nuk Hopkins vs Patrick Peterson összecsapás, amit ugyan nem egész nap, de 3 órában nézhet a nagyérdemű. Ezt pedig nem érdemes kihagyni, hiszen minden egyes snapnél két elit játékos fog találkozni egymással.
Gyorsan frissítsük közben a Savage TD-drive statisztikát is: 62 labdabirtoklásból 4 TD-je van már karrierje során. A Cardinalsnál Gabbert fog kezdeni irányító poszton, így foglalkozzunk inkább Adrian Petersonnal, mert köré fog összpontosulni a támadósor. Ha összejönne egy 150 futott yardos meccse, akkor a negyedik NFL-játékos lenne 20 ilyen találkozóval. Csupán Walter Payton (20), Jim Bron (22) és Barry Sanders (25) tudott több ilyen meccset összehozni AD-nél. Ráadásul egy futott TD-vel meglenne karrierje 100. hatpontosa a földön. A matchupja ugyan nem igazán kedvező, de mivel nem lesznek hátrányban Savage-nek köszönhetően, így sokat lehet a pályán.
Jacksonville Jaguars @ Cleveland Browns 19.00
Ugyan Blake Bortles megadta az ultimate tanácsot Kizernek, azaz hogy a saját játékosainak passzoljon lehetőleg, most nem lesz egyszerű dolga a fiatal irányítónak. Eddig a történelem során 6 olyan alkalom volt, hogy a legrosszabb passer ratinggel rendelkező irányító a legrosszabb passer ratinget engedő védelem ellen lépjen pályára a 10. hetet követen 1970 óta – huh, ez jó hosszú volt -, a mérlegük 0-6, 35%-os pontosság, 3 TD, 7 INT, 29,7-es passer rating.
A Jaguars védelme idén összesen 3 TD-drive-ot engedélyezett idegenben (50-ből), és 11 turnovert erőszakoltak ki ellenséges stadionban. Ha a tavalyival akarjuk összehasonlítani az egységet:
- Már most több sackjük van, mint tavaly (35 vs 33)
- Több interceptionjük van, mint tavaly (11 vs 7)
- Plusz hetes turnover mutatójuk van, míg tavaly mínusz tizenhatos volt
Sima Jaguars győzelem várható, főleg miután a futás elleni védelmüket is megerősítették. Azt érdekes lesz figyelni, hogy mit kezd Fournette a liga egyik legjobb futás elleni védelmével a hidegben. És ha nem tud sokat haladni, akkor Bortles meg tudja-e nyerni a meccset.
Detroit Lions @ Chicago Bears 19.00
Ugyan hétfőn már eldőlt, hogy a Lions lesz az idei Super Bowl győztese, azért így is le kell játszaniuk ezt a meccset. Ráadásul nem is lesz olyan könnyű dolguk, hiszen a Bears védelme teljesen rendben van, egy meccsen engedtek eddig csak egynél több passzolt TD-t – ezzel a Jaguarsszal és a Billsszel holtversenyben a legjobbak a ligában.
A maciknál inkább a támadósor a problémásabb, de persze az emberállomány sem segít. Inman idecserélése jó húzásnak tűnik, a Chargersben csak ötödik opció volt, most meg első számú elkapó és nem is játszik rosszul igazából. Az viszont nagyon furcsa, hogy Tarik Cohent elfelejtették használni az utóbbi időben, Jordan Howard meg nem tud elkapni, így problémákba ütköznek. A Lionsnek ezeket a hiányosságokat ki kell tudnia használni és egy kevés pontos meccsen behúzni a találkozót, ha be akarják teljesíteni a jóslatot komolyan gondolják a rájátszást.
Washington Redskins @ New Orleans Saints 19.00
A Redskins nem egy rossz csapat, egyszerűen borzasztó volt a sorsolásuk. Ha a 49ers elleni meccset kivesszük, akkor az ellenfeleik összesített mérlege 52-21 (0.708), ami elképesztően magas. Most az ellen a Saints ellen játszanak, amelyik az Eagles mögött a legjobb formában lévő csapat a ligában, ráadásul Terrelle Pryor és Jordan Reed sem áll rendelkezésükre, a támadófal pedig még mindig nem igazán egészséges.
A Saints AP elcserélése és a pihenőhét óta 180,8 yardot átlagol a földön, a futópárosuk a valaha volt legjobb lehet. Ez idő alatt 18 támadó TD-t szereztek, ami a legtöbb a ligában. Ebből pedig mindössze 5 érkezett a levegőben, ami a 21. helyre elég. Ráadásul ebben a szezonban már egynél több meccset is megnyertek úgy, hogy nem passzoltak TD-t, erre pedig nem volt példa a franchise történetében 2009 óta. Ebből is látszik, mennyit változott a játék képe a csapatnál, kis (nagy) túlzással Breesre már nincs is szükség. És ez teszi őket igazán veszélyessé, hiszen Brees bármikor a vállára kaphatja a támadókat, ha esetleg a futás nem menne igazán.
Tampa Bay Buccaneers @ Miami Dolphins 19.00
Ez az a meccs, amelyiket az első fordulóban kellett volna lejátszani. És mennyire jól jönne most egy bye week mindkét csapatnak. A Dolphins a Football Outsiders DVOA mutatója alapján a legrosszabb csapat az egész ligában, a Bucsnál viszont Fitzpatrick irányít és nem működik semmi igazából. Ez a mérkőzés kelti fel legkevésbé az érdeklődésem a héten, két nehezen nézhető csapat feszül majd egymásnak.
Winston hiányában jó lenne futni a Bucsnak, de zsinórban hat meccsen maradtak 100 yard alatt a földön, ami a leghosszabb sorozatuk 2001 óta. Ellenben DJaxnek jó napja lehetne, hiszen a Dolphins sorozatban öt meccsen engedett 30+ yardos TD-t elkapónak. Sőt, Brate-nak is jó napja lehetne, hiszen a Dolphins sorozatban négy meccsen engedett 100 yardot vagy egy TD-t az ellenfél legjobb tight endjének. Azért van mindenhol feltételes mód, mert annyira kétarcú ez a két csapat, hogy fogalmam sincs mit várjak. (A kétarcú egyébként egy kedves jelző volt tőlem a borzasztó helyett.)
Kansas City Chiefs @ New York Giants 19.00
A hét legegyoldalúbb meccse papíron. Nagy kár a Chiefs szurkolók számára, hogy Andy Reid pihenőhetes zseniális rekordját egy összeomlott csapatra kell elpazarolniuk – Reid ugyanis 16-2-es mérleggel áll pihenőhét után karrierje során. Nézzünk két páros statisztikát:
- A Giants 10 TD-t engedett már idén a red zone-on kívülről, ez a legtöbb a ligában.
- A Chiefs 11 TD-t szerzett már idén a red zone-on kívülről, ez a második legtöbb a ligában.
- A Giants elleni passzolt yardok 48,1%-a 20+ yardos játék volt, ez a második legrosszabb arány a ligában.
- Alex Smith passzolt yardjainak 40,9%-a 15+ yardos passzok során érkezett, ami a legmagasabb arány a ligában.
A két tight endnek lehet jó meccse egyébként, ugyanis a Giants eddig minden egyes meccsen TD-t engedett tight endnek, ráadásul 28.-ak engedett elkapásokban és 30.-ak engedett yardokban, ha tight endekről van szó. A Chiefs pedig 31. yard/target mutatóban, ha tight endekről van szó. Kelce és Engram pedig kiváló formában van és köréjük épül a támadósor.
Buffalo Bills @ Los Angeles Chargers 22.05
A Billsnél jöhet az ötödik körös újonc Nathan Peterman a megbízhatóan játszó Tyrod Taylor helyett – a lépést bővebben kibeszéltük a Kupaktanácsban. A történelem nem Peterman oldalán áll, hiszen az ötödik körös újoncok az NFL-ben 1990 óta 50,6%-os pontosságot tudnak felmutatni és több interceptiont (36), mint touchdownt (26).
Lehet egyébként a védelemmel kellett volna kezdenie valamit a Billsnek, hiszen Dareus elcserélése óta összeomlottak. Nézzük mit tudtak felmutatni az első hét forduló alkalmával és mit az utóbbi két meccsen:
- Győzelmek: 5-2 vs 0-2
- Engedett pontok meccsenként: 16,4 vs 40,5
- Engedett yardok meccsenként: 346,6 vs 406,5
- Engedett futott yardok meccsenként: 80,1 vs 246,0
- Futásonkénti átlag: 3,5 vs 5,5
- Szerzett labdák meccsenként: 2,4 vs 0,5
Sok minden szól a Chargers mellett és Rivers is pályára léphet, így Kellen Clemensben sem bízhatnak a buffalóiak. Abban viszont igen, hogy a Chargers 14 meccset bukott el egy labdabirtokláson belül az előző szezon kezdete óta, ami messze a legtöbb az NFL-ben.
Cincinnati Bengals @ Denver Broncos 22.25
Két nehezen nézhető támadósor, két kétarcú csapat, egy nagyon nehezen tippelhető meccs. A denveri védelemmel nem tudom mi történt, de elképesztő a visszaesés náluk, sorozatban öt meccsen engedtek 20+ pontot, amire 2013 óta nem volt példa a csapatnál. Az ötödik heti bye weekjük óta 97 ponttal kaptak többet, mint amennyit szereztek: 68-165 a pontarányuk, ami a legrosszabb a ligában ez idő alatt. Az utóbbi években hírhedt NoFlyZone idén már hat alkalommal engedett legalább két passzolt TD-t egy meccsen, miközben tavaly összesen három ilyen meccsük volt, két éve pedig hat (csak ugyebár 16 meccsen).
A futás elleni védelem is visszaesett, de most kiváló alkalmuk lehet a javításra, hiszen a Bengals zsinórban hat meccsen maradt 100 futott yard alatt, amire 1996 óta nem volt példa a franchise történetében. Hogy mi lesz a mérkőzésen? Fogalmam sincs, egyáltalán nem merek erre jósolni, ahogy a Buccaneers-Dolphinsra sem, ők kapták tőlem a legkisebb zsetonokat a tippversenyünkben.
Szerkesztőségi tippverseny
Nem tudom volt-e valaha tökéletes sora bárkinek is (valószínűleg igen, de idén biztos nem), most rowinak összejött egy 14-0-ás hét, fel is ugrott három helyet a rangsorban.
Bold predictions
balentin: Az egy meccsen elért legtöbb elkapott yard rekordja egy TE-től Shannon Sharpe nevéhez fűződik, aki 2002.10.20-án 214 egységgel zárt. Az ő rekordját fogja ebben a fordulóban a múltnak átadni Travis Kelce, aki legalább 215 elkapott yardot fog jegyezni a Giants ellen.
katonadani: A Broncos három top futója pontosan ennyiszer fog labdához érni (futás + elkapás):
- CJ Anderson: 10
- Devontae Booker: 9
- Jamaal Charles: 8
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Chester nagyon szeretne egy jó hero picket, de talán nem a Browns erre a megfelelő alany.
Amúgy bold: Bortles és Kizer ketten együtt több TD-t és kevesebb INT-t fognak passzolni, mint a Goff-Wentz páros. (Most hogy Bortles elmondta a nagy titkot Kizernek, bistosan be fog következni ez.)
Boldolok egyet ide én is :D
Hatmillió év után lesz 100 yardos futója a Lionsnek :D
na jójó, de miért ide? miért nem írod be a posztba?:D
Bold: Brady és Carr 900+ yardot fognak összesen passzolni.