A Packers az elmúlt két héten, fogcsikorgatva, de hosszabbításban megnyerte az életben maradáshoz szükséges meccseit. Ez azért volt kulcsfontosságú, mert így annak tudatában dönthetnek Aaron Rodgers visszatéréséről, hogy tudják, maradt még esély.
Rodgers pedig a héten hivatalosan is visszatérhet, de a csapat még nem döntött, hogy él-e ezzel a lehetőséggel. Az irányító átesett a hivatalos teszteken, most pedig várnak az eredményekre.
Rengeteg tesztet és vizsgálatot lefuttattunk. Jelenleg az orvosaink értékelik ki az eredményeket. Több orvosi szakvéleményt is meghallgatunk, csak ezek után mondunk véleményt.
Ezt a csapat vezetőedzője, McCarthy mondta. Nehéz döntés ez a csapat számára, mert még ha a tesztek jól is sikerültek, akkor sem 100%-os a franchise arca, így pedig van kockázat a visszatérésében. Ráadásul semmi sem garantálja, hogy Rodgers visszatérése elég lesz a playoffhoz, ugyanis ez nem csak rajtuk múlik.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Még mindig nem lehet megvenni Marvin Harrison Jr. mezét
- Hivatalosan is megvan a Patriots új de facto GM-e
- Elindul az építkezés – Chargers draftértékelő
- Red flagek és sokoldalúság – Colts draftértékelő
- Korábbi első körös pass rushert igazolt a Chargers
- 3-4 hónapos kihagyás vár a Commanders második körös védőfalemberére
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások