Hiába a Patriots történelmi győzelme, a második körös Cyrus Jones nem volt elégedett a szezonjával. Tény, nem is tett hozzá tulajdonképpen semmit, leszámítva persze a négy punt és egy kickoff fumble-jét. Az egykori Alabama corner ezért az Istagramon öntötte ki a lelkét:
“Az újonc évem volt életem legnagyobb kihívása. Rengeteg fájdalmat, zavart és csalódást tapasztaltam, nem voltam megelégedve magammal. De mindezek ellenére megtanultam a leckéket, amiket meg kellett tanulnom. Szerencsésnek érzem magam, hogy tagja lehettem valami nálam sokkal nagyobbnak. Az elképesztő Super Bowl siker emlékeztetett rá, hogy mennyire szeretem és tisztelem a sportot, és hogy milyen sokat jelent ez az embereknek. 2017-ben visszatérek és készen leszek a világ legjobb szurkolóiért küzdeni.”
Jonesnak kell küzdenie, ugyanis könnyen megüresedhet egy hely a Patriots kezdő secondaryjében, amennyiben a csapat nem tart igényt Logan Ryanre. A fiatal cornert pedig jövőbeli kezdőnek szánták, nem pedig egy fumble-gépnek.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások