A Miami Dolphins újoncai fejest ugrottak a közösségi életbe kedden, amikoris a Special Olympics Florida szervezetnek segítettek lebonyolítani a zsinórban harmadik éve megrendezésre kerülő Rookie Clinic elnevezésű rendezvényt. Az eseményen több mint 60 fogyatékkal élő, flag focizó gyermek vett részt Miami-Dade és Broward megyéből.
A szervezet területi alelnöke, Erin Kozlowski elmondta, hogy a Rookie Clinic az év legjobban várt eseménye a gyerekek részéről.
„Nincs ennél jobb. Minden évben ez a legjobb rendezvényünk, esküszöm. Nagyon áldottak vagyunk, hogy lehetőségünk van erre minden évben. A sportolóink a Dolphins edzőközpontjában játszhatnak. Ez a legnagyszerűbb épület, amit csak el tudsz képzelni és a sportolóink itt lehettek és játszhattak is.”
A Dolphins újoncai közül nem mindenkinek ez volt az első önkéntessége a parasport terén.
„Keresztanyám, akihez a Katrina hurrikánt követően költöztem New Orleansból, ilyen menedzser-féleség volt a 20-as körzetben, San Antonioban. Amikor bármilyen eseményt rendeztek a gyerekeknek, én mentem és segítettem. Vagy a felszerelésüket cipeltem vagy bíráskodtam vagy edzéseket tartottam nekik.” – mondta az idei hatodik körös pick, Vincent Taylor.
A csapat első körös választottja, Charles Harris pedig az NFL Combine-ra való készülés közben már foglalkozott különleges bánásmódot igénylő gyerekekkel. Harris nagyon várta, hogy ismét hátrányosabb helyzetben levő fiatalokkal legyen, mert úgy véli a másoknak adott segítségnyújtás mindig kifizetődik.
„Nagyszerű lehetőség ez arra, hogy eltereljük a gondolatainkat a footballról. Egész nap videóztunk, az edzőteremben voltunk. Az ilyen pillanatok a legnagyszerűbbek arra, hogy csak lélegezz és visszaadj valamit a közösségnek. Ha segítünk másokon, az minket is feltölt, ezáltal újult erővel vágunk neki a teljesítendő feladatainknak. Amikor látod, hogy valaki más mindent belead, az téged is inspirál és kitartóbbá tesz.”
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások