A Ravens főedzője szerint a csoport rivális Bengalsnak van a legtehetségesebb kerete az NFL mezőnyében.
Ezzel a kijelentéssel lehet vitatkozni, de tény, hogy az először talán lesajnált csapat 2-0-val áll, vezetik a csoportot, Andy Dalton nem adta el egyszer sem a labdát, de még sackelni sem sikerült eddig. Ráadásul a Bengals a tavalyi szezonban oda-vissza verte a Ravenst (akik jelenleg 2 vereséggel állnak), és a Hollók Raiders ellen mutatott teljesítményét látva benne van a pakliban Daltonék győzelme.
“Tiszteljük őket, az edzőket, a játékosokat és ahogy játszanak.” – mondta Harbaugh. “Természetesen a sor A. J. Greennel kezdődik, de az egész offense rendkívül tehetséges – a tight endek, futók és az irányító is. Az egész csoport nagyon jó, beleértve a támadófalat is.”
Jelenleg a Bengals támadósora 7. szerzett yardokban és pontokban, a védelem pedig a 6. legkevesebb yardot és 3. legkevesebb pontot engedte az ellenfeleknek. Andy Dalton 5 TD mellett 0 INT-t passzolt és 120,3 – as passer ratinggel rendelkezik, míg Joe Flacco, a Ravens irányítója 2 TD mellett már 3 interceptionnél tart, kemény 75.7-es ratinggel.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások