A New Orleans Saintsnek nem jött be a tavaly a Billstől megszerzett, korábban remek futó hírében álló CJ Spiller. Most kivágták, ezzel 4,5 millió dollár halott pénz keletkezett utána (két év alatt 75 millió halott pénzt kellett így már elkönyvelnie a csapatnak).
A Saints 2015 márciusában mindenki meglepetésére egy négyéves, 16 millió dolláros szerződést kötött Spillerrel. Futójátékra teljesen alkalmatlan volt a Saintsben, igazából elkapásokon kívül (239 yard, 2 TD) másra nem használták. A még mindig csak 29 éves futónak nem feküdt a Saints támadósémája, az idei szezonra már a kiegészítő szerepkörből is kicsúszott, így a magával vitt pénzen kívül nem kár érte.
Spiller 2010-ben került a ligába, a Bills választotta ki az első kör 9. választásával. Igazi mindenes volt a Billsben, 2012-ben Pro Bowlba is került, amikor hatyardos átlaggal 1200 yardot és 6 TD-t futott, valamint 43 elkapásból 450 yardos és két TD-t szerzett. Ez volt az első és utolsó szezonja, amikor sikerült 1000 yard fölé jutnia a földön, 2014-től kezdve folyamatosan sérülésekkel küszködött és a teljesítménye 2012 óta folyamatosan romlik.
Related TopicsBuffalo BillsNew Orleans Saints

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
Legutóbbi hozzászólások