Connect with us

Hír

Reggie Ragland visszatért a Bills edzéseire

Nem volt eddig túl sok tapasztalata az NFL-t illetően Reggie Raglandnak, a Bills másodéves linebackerének. Elsőként a tavalyi drafton csúszott ki az első körből egészen a második kör közepéig, majd egy sérülés következtében egy snapet nem töltött a pályán. Most viszont újra bevetésre kész állapotban van, és már részt is vett a Bills edzésein.

 

 

A keresztszalag szakadásból felépülő játékosnak az az egy mázlija van, hogy nem vesztett sokat. Buffalóban ugyanis új szelek fújnak, új a főedző, új a front office, visszatért a régi védelmi séma, és mindenki tiszta lappal indulhat. Ráadásul Zach Brown elengedésével gyakorlatilag komoly riválisa sincs Raglandnek, így bátran állíthatjuk, hogy megkapja majd a kezdőt középső linebackerként, persze ha az edzéseken rászolgál erre. A játékos minden esetre alig várja, hogy megmutassa élesben is, hogy mire képes.

 

„Nagyon boldog vagyok, hogy végre visszatérhetek az edzőpályára, túl rég voltam távol. Remekül érzem magam a tavalyi sérülésemet követően, de nem fogunk elsietni semmit. Egyik napról a másikra szeretnénk haladni, és megnézni, hogy bírom-e a terhelést. Egyelőre nem jöttek elő új panaszok, köszönhetően annak, hogy remekül bántak velem a rehabilitáció során, amiért nem győzők eléggé hálásnak lenni értük. Visszaadták nekem a lehetőséget, hogy profi játékos legyek, és mindenki arra törekedett, hogy ez idén megtörténhessen.”

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások