Szinte a semmiből berobbant egy csereüzlet, méghozzá a New York Jets és a Cleveland Browns között. Ráadásul játékost játékosért csere történt, Calvin Pryor ment a Brownshoz, Demario Davis pedig a Jetshez.
Davist pont a Jets szabadügynökeként került Clevelandbe tavaly nyáron, de Jamie Collins és Chris Kirksley megtartásával még úgy is fölöslegessé vált, hogy átálltak 4-3-as sémára, ahová speciel beférne még a veterán játékos. Pótlása nem igazán van, de a Brownsnál mégis úgy ítélték meg, hogy lemondanak róla, amivel $3,8 milliót szabadítottak fel, és ennek csak kis részét teszi csak ki Pryor fizetése.
A Jets az első két körét safetyre költötte az idei játékosbörzén, aminek következtében előbb kivágták Marcus Gilchrist, most pedig elcserélték a 2014-es draft első körében kiválasztott safetyüket, vagyis lecserélték a kezdőiket. Ezzel a lépéssel a tavaly kezdő secondaryből már csak Buster Skrine maradt hírmondó a csapatban, de nem csodálkozunk ezen, mikor a rebuild jegyében telik az eddigi offseason tevékenységük.
Ezzel az üzlettel mindkét fél jól járt, a Browns kapott egy újabb első körös tehetséget, még ha eddig nem is igazolta azt a ligában, a Jets pedig az egyik telített posztjából vált meg egy hiányposztra érkező játékosért cserébe.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások