Joe Staley, a San Francisco 49ers offensive tackleje eléggé feldicsérte legújabb irányítójukat, Jimmy Garoppolot. Mivel a csapata bízik a képességeiben, most kapott egy hihetetlen nagy szerződést. Jimmy G a jövője a franchise-nak és a következő nyilatkozat alapján a csapattársai is ezen a véleményen vannak.
Amikor ide került, már a második napon úgy állt be a huddle-be, hogy ténylegesen átvette a szerepét, és felfogta, hogy itt van a helye közöttünk. Hirtelen csak rászólt a többiekre, hogy “Hey, figyeljetek oda, most ezt és ezt kell csinálnotok”. Nem volt semmilyen ellenérzés a jöttével kapcsolatban. Nem érződött rajta semmi olyan, hogy arrogáns és nagyképű lenne. Idejött New Englandből, ahol három vagy négy évig árnyékban volt, és végre kiteljesedhet, mégsem viselkedik úgy, mintha mindenkinél jobb lenne. Jimmy egy remek srác, nem tudok elég jó és pozitív dolgot mondani róla. Szerintem a csapat jó kezekben van vele. Ha elég nagy bizalom van közted és az irányítód között és hiszel abban amit csinál, látod a magabiztosságát, akkor mindenkit megváltoztathat a csapatban és jobbá teheti a játékukat. Ez meg is látszott a szezon végén, Hiszen ő idejött, megmutatta, mit is tud a pályán és mindenki magasabb szinten kezdett játszani és maximálisan kihoztak magukból mindent. Izgatottak vagyunk, hogyan fog alakulni az edzőtábor vele, és már nagyon várjuk, hogy egy egész szezonon át vele lehessünk a pályán.
Garoppolóban megvan az, ami ismét a csúcsra juttathatja a csapatot és ezt a csapattársai is érzik. A 49ers lesz jövőre az egyik legizgalmasabb csapat.

Legfrissebb cikkeink
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
- Visszatér a nyugdíjból Michael Gallup, a Commandershez írt alá
- A Super Bowl megvolt, jöhet a jól megérdemelt pihenés – Eagles FA-értékelő
- Ki védi meg Stroudot? – Texans FA-értékelő
- A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Ragi on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Miloo on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- zekeffron on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő