Connect with us

Rövidhírek

GOAT SB “D” csoport – Eredményhirdetés

Elérkeztünk Minden Idők Legjobb Superbowlja játékunk negyedik hetének a végéhez. A héten bemutattunk nektek 4 nagydöntőt a “D” csoportból, amikről ti is szavazhattok. A szavazás véget ért, illetve a szerkesztőség is döntött. Alább olvashatjátok az eredményeket:

Olvasók: Kezdjük most veletek, mert ennél egyértelműbben nehezen tudtátok volna a tudtunkra adni, hogy mely döntőt szeretitek ebből a négyesből a legjobban. A Patriots Falcons elleni diadala majdnem 2/3-os aránnyal végzett az első helyen, ugyanis a szavazatok 64,79%-t kapta meg. Gyakorlatilag 150 szavazattal többet kapott, mint a másik Patriots siker, ami 16,86%-al a végzett második helyen. A harmadik helyezet a Dolphins veretlen szezonját megkoronázó Redskins elleni döntő lett, ami 10,95%-t kapott. Az utolsó pedig a Bills negyedik veresége volt, ami csak a szavazatok 7,4%-t tudta begyűjteni. Ily módon az 51. Super Bowlhoz hozzáírtunk +4 pontot, és a többi döntőnek is megadtuk a plusz pontokat a helyezéseknek megfelelően.

Kronikk: Talán ezen a héten volt a legnehezebb eddig a döntés, a Buffalo negyedik veresége lett végül nálam az egy pontos, hiába volt fordítás és egy emlékezetes a döntő a zsinórban négy Super Bowl vereség miatt. Hátulról a másodika a Miami tökéletes szezonja lett. Lehet egyszeri és megismételhetetlen szezon volt, amit a Miami végrehajtott, de ebben a csoportban voltak jobb döntők. A három pontot a New England Panthers elleni diadala kapja, végig izgalmas mérkőzés, ahol az utolsó másodpercekben dőlt el a mérkőzés. Talán nem csak a csoport, de minden idők egyik legjobb döntője volt az 51. finálé, a történelmi fordítás miatt megkapja tőlem a négy pontot.

Jarred: Erre a hétre sikerült két Patriots Super Bowl győzelmet is kisorsolnom, ami kicsit nehézzé tette a döntésemet, de először kezdem az egyértelművel. A Dolphins veretlen szezonja bekerült a történelemkönyvekbe, de maga a döntő… Hát elég egysíkú volt, és itt még az az érzés sem volt meg, hogy a Redskins esetleg visszajönne. Sokat elmond arról az SB-ről, hogy az a bizonyos mezőnygól maradt meg a legjobban az emberek emlékezetében. Szóval nekem ez a negyedik helyezet. A harmadik értelemszerűen a Bills negyedik veresége volt. Egy félidőig úgy tűnt képesek lesznek túllépni az utolsó akadályon, de a Cowboys végül visszahozta a meccset. Egy másik csoportban talán előbbre rangsoroltam volna, de a „D” csoport még két olyan döntőt adott, amik között nehéz volt döntenem.
A Falcons elleni fordítást élőben átélni hatalmas élmény volt, viszont ott maradt bennem egy apró keserűség. Ugyanis bár a Patriots a kedvenc csapatom, de a Falcons is a kedvenceim között van, és miközben néztem az első félidőt, végig azt mondtam magamnak, hogy nem baj, legalább egy olyan csapat nyer, akiket szintén kedvelek. Aztán jött a nagy fordítás, és bár nagyon örültem a kedvenc csapatom sikerének, mégis ott maradt bennem az érzés, hogy bár ne a Falcons ellen jött volna össze. Bár ne ilyen módon nyertünk volna. Emiatt a kettős érzés miatt pedig nem tudom a Panthers elleni meccs elé helyezni a „Fordítást”. Szóval most én leszek az ördög ügyvédje, és én fogok szembemenni a többséggel. Az én elsőhelyezettem a 38. Super Bowl.

Renningan: Nálam nem kérdés, hogy a Patriots Falcons elleni sikere kapta meg a négy pontot, mert ez nem csak történelmi fordítás volt, e önmagában is egy rettentő izgalmas és érdekes meccs (bár főleg a vége miatt). És ahogy a Bears történelmi sikerét is magasan pontoztam, úgy most minden idők egyetlen veretlen szezonja is megkapja a három pontot annak ellenére, hogy önmagában tényleg nem volt egy felejthetetlen futballélmény. A másik Patriots meccs megkapta a két pontot, bár a Panthers elleni siker bennem annyira nem maradt meg, talán ez volt a legjellegtelenebb a csapat öt sikeréből. A Cowboys-Bills rangadó pedig egy teljesen sima meccs volt, a második félidőre eltűnt a Bills, ami önmagában nyilván fájó, hisz tényleg megérdemelte volna az a csapat, hogy legalább egyszer nyerjen. Így viszont semmi különleges nem maradt utána.

KGYM: Ahogy eddig is olvashattátok, szeretem sporttörténelmileg megítélni a Super Bowlokat. Nem meglepő ezek után a rangsorom, ahol utolsó helyre a Cowboys – Bills meccset tettem. Troy Aikman középszerű játéka úgy vezetett csak győzelemhez, hogy egy nagyszerű támadósor részese lehetett. A Dalas toronymagas esélyesként lépett pályára a Bills ellen, akik a vegasi oddsokat meg is süvegelték, teljesen összezuhanva a félidei szünet után. A mérkőzés sporttörténelmileg jelentéktelen, a Bills számára egy érdekes, igaz lehangoló statisztikát jelent, a Dallas számára pedig az aranykor csúcsát. Harmadik helyre került a Washington veresége a Dolphins ellen, ugyanis még a rövidebb szezonokban ugyan, de mégis hibátlanra lehozott győzelmi sorozat sokat nyomott a latban. Bob Griesének szinte mozdulnia sem kellett, ugyanis Larry Csonka egymaga felszántotta a fővárosiak védelmét, őket pedig ott törte szét a Phins védelme, ahol nem szégyellte. Don Shula legendájának csúcspontja ez a győzelem, így mindenképpen értékesebb az előzőnél. De nem biztos hogy értékesebb a Panthers elleni Pats győzelemnél, ahol a Carolina csapata úgy volt az utolsó pillanatig meccsben (sőt ugye John Kasay kirúgás-büntetése nélkül simán benne van, hogy a Pats nem kerül rúgótávba), hogy Delhomme-on és Smithen kívül senki nem volt ott fejben a pályán. Nekik pedig olyanokkal kellett farkasszemet nézni, mint Richard Seymour, Willie McGinest, Mike Vrabel, Tedy Bruschi, Ty Law, Rodney Harrison, elképesztő volt ez a védelem. Olyan meccs volt ez, ahol a vesztes az utolsó pillanatig küzdött, és emelt fővel mehetett az öltözőbe. A lista tetején álló Pats-Falconst meg hadd ne magyarázzam.

 

A pontok összesítése után kijelenthető, hogy nem történt nagy meglepetés, az 51. Super Bowl magabiztosan nyerte ezt a csoportot 19 ponttal. Második helyen a másik Patriots siker a 38. nagydöntő végzett, ami 15 ponttal jó eséllyel pályázhat egy Wild Card helyre. A Dolphins veretlen szezonját megkoronázó 7. Super Bowl 10 ponttal a harmadik lett, és 6 ponttal utolsó helyen végzett a Bills utolsó kísérlete.

(Technikai közlemény, hogy jövő héten nyit az FA piac, és nagy mozgások lesznek majd az NFL háza táján. Mivel elég sok minden fog történni, ezért úgy döntöttünk, hogy jövő héten tartunk egy hét szünetet, és majd a nagy igazolások lecsengése után folytatjuk a játékot. Szóval az „E” csoport döntőivel majd a 19.-i héten jövünk.)

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások