Egy hónapja már elővettük a safety piac kérdéskört, hiszen jó nevű játékosok várnak még arra, hogy csapatot találjanak maguknak, ráadásul mind fiatalok. Ilyen Tre Boston is, aki szerint mostohán bánnak velük a csapatok.
A legutóbb a Chargers szolgálataiban álló játékos az Arizona Cardinalsnál és az Indianapolis Coltsnál is járt próbajátékon, ám végül egyik csapathoz sem kötelezte el magát. A fogadtatás mindkét franchise esetében más volt, de a lényeg azonban ugyanaz: úgy érzi nem tisztelik őket eléggé. A SiriusXM-nek mesélt tapasztalatairól.
A Coltsnál konkrétan senki nem várta az érkezésemet. Senki. Nem találkoztam se a GM-mel, se a főedzővel, se a védőkoordinátorral. Két órán át voltam az intézményben, és jobbára kosárlabdáztam, mert nem vette senki a fáradtságot, hogy tárgyaljon velem. […] A Cardinalsnál megvolt a fogadtatás, szinte a vörös szőnyeget is elém terítették, de nevetséges összeget kínáltak. Minimum fizetésért akarnak minket alkalmazni, ez tiszteletlenség.
– mondta Boston.
A miértekre azóta is keresik a szakértők és a játékosok is a válaszokat, de egyelőre az a tény, hogy nem kellenek a hozzá hasonló safetyk a csapatoknak. Úgy tűnik az utolsó szalmaszál számukra a training campek lehetnek, ahol egy sérülés esetén felmerülhet az ő nevük, de ha pályán akarnak lenni 2018-ban, akkor bizony a minimumért kell megtenniük mindezt.
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
Legutóbbi hozzászólások
- tatesz1990 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Fast Willie on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Fast Willie on FK! Preview #5
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
Nagyon érdekes, főleg hogy nem is mindegyikük himnusz-problémás. Reidnél (még kimondatlanul is) valószínűleg ez a gond, Mike Mitchellnél a kora (31) esetleg limitáló. Vaccaro és Boston viszont bőven kezdő kaliber (már ha Vaccaro egészséges, de tavaly nagyon jó volt amíg meg nem sérült), de rotációnak szinte csillagászati. Boston ráadásul csak 25 éves, simán lehetne egy csapat hosszú távú safetyje.
Igazából egyetlen elméletem van arra, miért nem kellenek: egyrészt, a legtöbb csapat most kipróbálatlan újoncokkal próbálkozik, hátha találnak 3-4 évre fillérekért játszó fiatalt, aztán mikor majd rájönek, hogy pocsékok, gyorsan megpróbálnak a FA-piacon nyerni. Ami viszont inkább lehetséges, hogy a legtöbb csapatnak nem fér bele a capjébe a dolog, azoknak, akiknek meg igen, azoknak nem kell safety: belegondolva, a liga tavalyi leggyengébb csapatai (Jets, Browns, Giants, Colts) mind rendelkeznek elég jó safety-párosokkal, nincs miért behozniuk még többet. Talán a Texans esetén megkérdőjelezhető, hogy nem is próbálkoznak ilyennel Hal betegsége után sem, de szerintem eléggé egyértelmű, hogy akinek van rá pénze, annak nem kellenek, akinek meg nincs, azok meg maximum veterán-minimumot ajánlanak. Személy szerint én ezt nagy hibának érzem, mert 1-2 csapat nagyot szakíthatna pl. Bostonnal, akit ha nem is minimumért, de fillérekért behozhatna kezdő szintnek. Én pl. bízom benne, hogy valamelyikükre lecsap a Saints olcsóért, rotációnak tökéletesek lennének.
Számomra is érdekes… Pl. A Patsben ott van a semmire kellő Jordan “kibaszott2.körösBust” Richards aki full fogalmaltam eddig… miközben a piacon lenne azért helyette sokkal jobb söprögető is. Furi ?