Ez a kérdés nyilván szubjektív, de most egy statisztika rámutat, hogy eddigi karrierjük során melyik irányítónak volt a legnehezebb dolga, abban a tekintetben, hogy ő hiába termeli a pontokat, ha a védelem pedig sorra kapja. Nyilván nem az összes QB-ra van kivetítve ez a statisztika, de az elmúlt időszak fontosabb irányítói megtalálhatók a listán.
A statisztika azt mutatja, hányszor kapott az adott QB csapata legalább 38 pontot, illetve ehhez hányszor kellett pályára lépnie.
- Andrew Luck – 13/81 (16%)
- Drew Brees – 24/265 (9,1%)
- Aaron Rodgers – 12/162 (7,4%)
- Peyton Manning – 20/292 (6,8%)
- Ben Roethlisberger – 10/223 (4,5%)
- Tom Brady – 9/293 (3,1%)
Ezeket a számokat nézve látszik, hogy Luck játszotta a legkevesebb meccset, de egyedül neki van 10% fölötti olyan meccse, ahol 38 pontot kapott a csapata . Ez nem meglepő, hiszen Indianapolisban az elmúlt években nem éppen elit védelem volt. A második név sem meglepő, hiszen Brees is már jó pár szezon óta játssza a shoot out mérkőzéseket. A lista alján pedig Tom Brady található, neki volt a legkevesebb ilyen összecsapása: látszik, hogy a sikerességhez nem feltétlen elég csak egy jó támadó sor.

Legfrissebb cikkeink
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
- A Patriots az utolsó utáni pillanatban győzte meg Milton Williamst
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- mihaszna on Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- Cseh Tibor on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
Inkább az érdekelne, hogy ekkor hogy teljesített az irányító… nyert-e, mennyi pontot raktak fel?
Luck-nak jár a süvegemelés. Nem bánnám, ha idén még más meccseken kiteljesedne, és fél Colts visszatérte után sikereket is elkönyvelhetne. Szimpi volt, ahogy most is igyekezett, és még a szinte kilátástalan mérkőzés állásnál (3 TD előny a Pats-nek) is tüzelte a társait.
Russel Wilsonnak, ez nem is kérdés, pedig tavalyig elég tűrhető védelemmel játszott. Nem minden a jó O, de egy irányítónak szerintem háromszor olyan fontos, hogy ki és milyen játékokat hív neki, hogyan védik meg, kinek dobhat, mennyire tehermentesítik jó futások, mintsem, hogy hogyan áll a védelem. Az legfeljebb emelheti a dobás számát, csökkentheti a játékidejét. Az O paraméterei viszont alapvetően meghatározzák a lehetőségeit.
Nem teljesen értem miért pont 38 pont a határ, amitől azt mondhatjuk, hogy rossz a védelem. Ez alapján a Pats védelme nem számított rossznak amikor 33-33 pontot engedett a Panthers-Texans duónak tavaly.
ez tényleg egy baromira felesleges statisztika. Erre egy egész cikket felhúzni….. Ha offseason lenne akkor se érteném…
Mondjuk annyibol csaloka a statisztika h a Pats evente 6 olyan meccset jatszik ahol kb eselytelen 38 pontot kapnia. Na nem a kivalo vedelem hanem az ellenfelek miatt….
Ennek a statisztikának a világon semmi értelme. Előttem is leírták, hogy jóval fontosabbak a támadóknál meglévő esetleges problémák (nincs jó elkapó, fal vagy futójáték). Mert ha a védelem 10 ponton tartja az ellenfelet, de a támadósor totálkár, akkor ennek ellenére is nehéz a QB dolga. Ott van például Luck. Nem azért van nehéz dolga, mert a védelem nem jó, hanem azért, mert szar a Colts fala, és célpontokból sincs eleresztve. Wilsonnak ezek szerint marha könnyű a dolga (vagy korábban az volt), mert a Seattle védelme ritkán engedett 25-30 pont fölé csapatot. Igaz, hogy évek óta az életéért küzd a “fal” mögött, de az ugye lényegtelen… A statisztika készítője (kiagyalója) feltette magának a kérdést, hogy mekkora idióta? Kíváncsi lennék, hogy ahonnan kronikk szedte a cikket, ott mit szóltak hozzá.