Akinek a csapata futót keres az idei piacon, annak nagyon jó hírem van!
Aki a tökéleteset keresi
Le’Veon Bell, Pittsburgh Steelers
Nem igazán kedzhetjünk más játékossal a felsorolást, mint a Steelers üdvöskéjével. Bell kiülte a 2018-as idényt, amivel sérülésmentesen várhatja a szabadügynök-piacot. Ez sokak szerint előnyt jelent, sokak szerint pedig hátrányt. Megvan benne a kockázat, főleg, hogy a bérigénye elég magas lenne, de aki szeretné a lehető legrövidebb idő alatt feljavítani a támadójátékát, az őt fogja keresni. Bell ugyanis a futások mellett az elkapásoknál is rendkívül produktív, ami mondjuk egy újonc vagy másodéves irányítóval felálló csapat számára vonzó lehet. Arról nem is beszélve, hogy a marketingértéke is jól cseng a kihagyott éve ellenére, ami által több nevesebb szabadügynök is választhatja a későbbiekben azt a csapatot, ahová Bell kerül.
Kareem Hunt, FA
Ha félretesszük azt, hogy mit művelt a Chiefs korábbi futója, és csak a képességeit vesszük alapul, akkor abszolút itt van a helye. Bár még nem kapott hivatalos eltiltást (várhatóan 6-10 mérkőzés jár majd neki), és a sajtója alapján nem sok csapat meri megkockáztatni a leigazolását, lehet olvasni olyan franchise-okról (Bears, Eagles), akik hajlandók bevállalni a Hunt által keltett média rizikót. A fizetése töredéke lenne Belléhez viszonyítva, elvégre már annak is örülne, ha folytathatná a karrierjét valahol, cserébe a hozzáadott értéke nem sokkal maradna el.
UPDATE: Kareem Huntot leigazolta a Cleveland Browns.
Aki elkapni tudó futót keres
T.J. Yeldon & Corey Grant, Jacksonville Jaguars
Két klafa gadget RB is elhozható Jacksonville-ből, akik közül inkább Yeldon esélyes a távozásra. Ő jóval több lehetőséget kapott Leonard Fournette mellett és mögött is, amivel nagyobb hírnevet, egyben nagyobb szerződést szerzett magának a piacon. Ami mégis ellene szól, az a 8 dropja, ami a legtöbb a futók közül. Grant inkább a special teamben villantott, de amikor bekerült a támadósorba is, nem vallott szégyent elkapásoknál. 9 elkapásból 5-ön is first downt ért el, ahogy a 9,1-es YAC átlaga sem rossz mutató.
Tevin Coleman, Atlanta Falcons
Coleman sokáig az egyik legkelendőbb futónak tűnt a lejáró szerződésű játékosok közül a szezon előtt, ám az idei év kicsit lenyomta a renoméját. Freeman hiányában nem tudott tartósan olyan játékot produkálni, amiért ő egy 3 down backként megállná a helyét, de rotációs futóként még mindig elég sok csapaton lendíthet. Talán az elkapásoknál összességében hasznosabb, bár Yeldonhoz hasonlóan nem ez az éve igazolja ezt.
Aki faltörő kost keres
Mark Ingram, New Orleans Saints
Sokan nem tehetik meg, hogy egy 1000+1000-es futót tartson a rosterén, nekik improvizálni kell. A földön megtett yardokhoz pedig Mark Ingram remek erősítés lehet. Az utóbbi két szezonban remek duót alkottak Kamarával, de szeptemberben már 30 éves lesz, vagyis az utolsó nagy szerződésére készülhet, amit vélhetően a Saints nem tud neki garantálni. Ha viszont a gyűrű reményében bevállal egy olcsóbb szezont, akkor nem kerül ki a piacra.
Jay Ajayi, Philadelphia Eagles
Én kizártnak tartom, hogy megtartja őt az Eagles a vészes cap helyzete miatt. Az életkora miatt talán ő a legvonzóbb ebben a kategóriában, hiszen simán van a lábában még 5 szezon a kritikus 30 éves korhatárig, és azért bőven a használható játékosok közé tartozik egészségesen – na itt lehet nála a gond, a degeneratív térde sokakat elijeszthet, mint a drafton.
Latavius Murray, Minnesota Vikings
29 évesen ő sem a jövő emberének számít, de a földön megtett yardokban még mindig lehet haszna belőle a következő csapatának. Bár a Vikings többször is számított rá Dalvin Cook sérülése miatt, nem hinném, hogy új szerződést kap Michael Boone és Roc Thomas preseason teljesítményét látva.
C.J. Anderson, Los Angeles Rams
Bár a denveri időszaka során jó számokat produkált elkapásokban, az erőssége még mindig a futásoknál való yardszerzés. Igaz, Christian McCaffrey és Todd Gurley mellett nem is volt szükség arra, hogy elkapásoknál is beszámítható legyen, de a ramses időszaka vélhetően az utolsó utáni pillanatban jött karrierje megmentése szempontjából. Sőt, akár az is előfordulhat, hogy a Rams nem engedi el.
Aki az underdogot keresi
Spencer Ware, Kansas City Chiefs
Ware bár 27 éves, nagyon kevés terhelést kapott a Chiefsben. Egy szezonban volt végig kezdő, és ott nem is vallott szégyent sem futások, sem elkapások terén, pechére a rá következő idényt teljes egészében kihagyta. Amikor pedig ismét esélye lett volna a bizonyításra Kareem Hunt elküldését követően, újra megsérült, és kétséges, hogy vele képzeli-e el a jövőt a Chiefs. Futó lévén a sok sérülés nem jön jól az esélyeit nézve, viszont pont emiatt lehet vele kevés pénzért nagyot szakítani.
Aki tapasztalatot keres
Frank Gore, Miami Dolphins
Az RB-piac talán legerősebb “kasztja” a rutinbombáké, hiszen nem egy tapasztalt futó kerül ki majd a piacra, akiről már nem egyszer gondoltuk, hogy túl van a zenitjén. Ilyen Gore is, aki nem akar megöregedni, és közel a 36-hoz, harmadik csapatában is stabilan hozza a szintet. Nem tudni, hogy a Dolphins milyen szándékokat fűz felé, de az biztos, hogy lesznek kérői, ha nem kap új szerződést.
Adrian Peterson, Washington Redskins
Vészmegoldásként érkezett a fővárosba, mikor már a Redskinsen kívül tán senki nem hitt abban, hogy lehetnek még sikerei a profi fociban, és Grudenéknek lett igaza. Peterson remekül teljesített, és újra felrakta magát a keresendő játékosok közé. Nem meglepő módon a Redskins már dolgozik a megtartásán.
Darren Sproles, Phialdephia Eagles
Nagyon szeretik Doug Pedersonék, így alapesetben nem gondolnám hogy távozik, de a salary cap nagy úr ebben a sportágban. Sproles még mindig elképesztően gyors és biztos kezű futó, így rá is biztos lenne kereslhet, ha végül távozik az Eaglestől.
Marshawn Lynch & Doug Martin, Oakland Raiders
A nevük miatt nem szerettem volna kihagyni az oaklandi öregek otthona két növendékét, de túl sok bizodalmam nincs feléjük. Lynch csak a Raiders kedvéért tette semmissé visszavonulását, így más csapatban nehezen tudom elképzelni, a Raiders hajlandósága egy új szerződésre meg nem ismert. Martin sem azok közé tartozott, akiknek nagy jövője lenne a ligában, de harmadik számú futónak még jó lehet valahova, leginkább a blokkolási képességei miatt.
[quote]Nevesebb korlátozott szabadügynökök
- Peyton Barber, Tampa Bay Buccaneers
- Malcolm Brown, Los Angeles Rams
- Alex Collins & Gus Edwards, Baltimore Ravens
- Jalen Richard, Oakland Raiders[/quote]
Legfrissebb cikkeink
- Valami nagyon nincs rendben a Raidersnél
- Romeo Doubs büntetése lejárt, bajban a Cowboys védelme
- Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – az 5. forduló
- Szombati beszámoló #5 – College foci 2024
- Hosszabbított elit special teamerével a Patriots
- Visszatér a Colts kezdőjébe Anthony Richardson
- Az ötödik forduló legjobbjai
- A holdoutoló Haason Reddicket kivágta a saját ügynöke
- A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- A játékvezetők nem vettek észre egy egyértelmű fumble-t a csütörtök esti rangadón
- Russel Wilson teljesen egészséges, készen áll a játékra
- A Packers elveszítette korábbi második körös tight endjét
- Kritikusan fontos meccsen győzte le a 49ers a Seahawkst
- Triple Coverage #560 – Meglepetések és csalódások 5 forduló után, plusz az első kirúgott főedző
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- Cseh Tibor on Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- Zotya on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Heisenberg on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- Capt.Solo on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- Ragi on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- StefanKo518 on A Jets új főedzője azonnal leváltotta Nathaniel Hackettet
- TheGUARDiAN on Russel Wilson teljesen egészséges, készen áll a játékra
Agggyák csak ide Huntot, majd embert faragunk belőle óccsópézért. ;)
A Pats szerintem keresni fog ilyen faltörő kost, szerény igényekkel nagy ambíciókkal, akit ott felsoroltatok, azok közül bármelyik ott lehet, mondjuk Hillel majd még meg kell mérkőzni, de egy Ingram upgradelt Blount lehetne akár 20+ TD-al, ha továbbra is trend marad, hogy TB ne dobáljon annyit.
minek? ezért draftolták Michelt
Michel inkább Kamara, Ingrammal jó páros lennének. White, Burkhead és Michel sem erőfutó. A tuti egy yard ütközés után egyiknek sincs meg. Blount óta nincs ilyen futónk. Most muszájból erőltettük Sonyt és nem dőlt ki, de ez nem jó stratégia egy teljes évre. Nem is bírná ki. Burkehead se volt még végig egészséges. White marad ilyen 3rd down elkapó futó.
Gore és Peterson állatok! Remélem, látjuk még mindkettőjüket a pályán 2019-ben is!
“az oaklandi öregek otthona két növendékét” ?? a nap jelzője!