Connect with us

Hír

Nagy gondban a Vikings tavalyi első körös cornerbackje

A Vikings tavalyi első körös cornerbackje elég nagy gondba keveredett: Jeff Gladney-t ugyanis azzal vádolják, hogy pénteken alaposan elintézte a barátnőjét – számol be JD Miles.

A hölgy állítólag nem akarta megmutatni a játékosnak az SMS-eit, így Gladney megragadta a hajánál fogva és erőszakkal odatartotta a fejét a telefonhoz, hogy az arcfelismerő feloldja a zárat. Ezen kívül ököllel jó alaposan be is húzott neki és fojtogatta is. A nyomozói jelentés szerint zúzódásokat találtak a hölgyön.

Miután körözést adtak ki ellene, a 24 éves játékos tegnap feladta magát a rendőrségen. Ha elítélik, akkor kettőtől tíz évig terjedő szabadságvesztés lehet a büntetése, ami nyilván a profi karrierje végét is jelentené.

Gladney-t a Vikings tavaly az első kör végén a 31. választási joggal húzta ki, és első évében elég gyengén szerepelt (cornerbackektől ez nem annyira meglepő persze). Közel 1000 snapen játszott és idén is kezdő lehetett volna, habár nemrég igazolta vissza egy év távollét után a csapat Mackensie Alexandert, aki Gladney hiányában betöltheti a kezdő slot CB szerepet.

32 Comments

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!