A Super Bowlokon az esetek többségében irányító szokta kapni az MVP címet, de mivel itt egy meccsen dől el minden, ezért nem ritka, hogy valaki más kapja ezt a díjat. A legutóbbi cikkemben azt elemeztem, milyen esetek voltak, ahol irányító helyett más is kaphatta volna az MVP díjat, most pedig érkezzen 10+1 olyan eset, ahol nem irányító lett megválasztva a legértékesebb játékosnak. Jogosan.
Azokat a Super Bowl MVP díjakat, amiket nem irányító kapott általában véve senki nem vitatja. Egy-két kivételtől eltekintve egyikkel sem lehet vitába szállni. Mivel aránylag sok ilyen eset volt, és mindet nem lehet bemutatni egy tízes listán belül (pláne nem egymással összehasonlítva), ezért a következő formátumhoz nyúltam: Kiválasztottam egy alkalmat, ahol szerintem a legjobb döntés született, és azt raktam első helyre. A maradék kilenc helyre pedig úgy választottam, hogy minél több opció megjelenjen, így 3 futó 2 elkapó, és további 4 védő MVP díj kerül bemutatásra. Ezeket nem rangsoroltam, a számozás csak a könnyebb követhetőség kedvéért lett beletéve. Továbbá még megemlítek egy +1 alkalmat is, ahol ugyan jó döntés született, a körülmények miatt mégis kicsit furcsának hathat.
A csoport: A futók
10. Super Bowl VIII
Larry Csonka, RB, Dolphins
Lehet-e úgy eredményes támadójátékot futtatni és Super Bowlt nyerni, hogy összesen 7 alkalommal hívsz passzjátékot? A Dolphins bemutatta, hogy lehet. Ezen a döntőn ugyanis a Miami irányítója, Bob Griese összesen hétszer hajította el a labdát, miközben 51 alkalommal hívtak futást. Ebből 33-szor Csonka kapta meg a labdát, aki végül 145 yardig és 2 TD-ig jutott. Talán nem tűnik olyan soknak, figyelembe véve, hogy a többi MVP futó milyen statisztikákat produkált. Csonka esetén azonban ott van az a tény is, hogy egy idő után már az ellenfél is rájött, hogy passzra nem kell figyelni, úgyis mindig Csonka kapja a labdát. És még így sem tudták megállítani.
John Riggins, RB, Washington
Griese-vel ellentétben Joe Theismann többször hajította el a labdát, aminek következtében többször is hibázott. Az irányítót háromszor sackelték, és 2 INT-t is dobott. Ezeknek is köszönhetően az utolsó negyed közepén még 3 pontos hátrányban volt a Washington, ráadásul 4&1-re kényszerült félpályán. Aztán jött John Riggins. A futó megkapta a labdát, könnyedén megszerezte a first downt, majd valósággal letarolta az őt szerelni igyekvő védőt, és 43 yardos TD-t szerzett, amivel átvette a vezetést a csapata. Már ezért az egy játékért megérdemelte volna az MVP címet, de Riggins nem csak ennél az egy alkalomnál kapta meg a labdát. Összesen 38 alkalommal iramodott meg 166 yardért és 1 TD-ért, valamint még egy 15 yardot érő elkapása is volt.
Terrell Davis, RB, Broncos
A Broncos 4 döntőt vesztett el, mire ötödjére sikerült végre nyerni. Ebben a győzelemben a legnagyobb szerep a futó Terrell Davisnek jutott, aki 30 futásból 157 yardot és 3 TD-t ért el. Már ez önmagában megérdemelne egy MVP címet, de a körülmények még hihetetlenebbé teszik a történetet. Az első negyedben Davis ugyanis hirtelen migrént kapott, és homályosan kezdett látni. Davis gyerekkora óta küzdött már migrénnel, amire gyógyszert kellett szednie. A Super Bowl előtt azonban izgalmában elfelejtette bevenni a gyógyszerét, emiatt majdnem az egész meccset erős fejfájással és homályos látással játszotta végig. Ezen körülmények ellenére volt képes élete egyik legjobb meccsét játszani, mikor a csapatának a legnagyobb szüksége volt rá.
B csoport: Az elkapók
7. Super Bowl X
Lynn Swann, WR, Steelers
Swann a meccsen csupán 4 elkapást jegyzett, de milyen elkapásokat! Először is ebből a négyből 161 yardot és 1 TD-t szerzett. Az irányító Terry Bradshawnak összesen 9 jó passza volt 209 yardért, tehát lényegében Swann volt az egyetlen megjátszható elkapója. Mindezt tetézi az a tény, hogy ezek az elkapások nem voltak egyszerűek. Kétszer is a fizika törvényeit meghazudtolva kellett Swannak a labdáért nyúlnia. Egyszer a levegőben vetődve sikerült megszelídítenie a labdát, máskor pedig az oldalvonal mellett kellett figyelnie, hova teszi a lábát. És ha mindez nem lenne elég, sokáig az sem volt biztos, hogy játszani fog. Az AFC döntőben ugyanis olyan durva ütést kapott, hogy azonnal kórházba kellett szállítani. Két hét alatt ugyan felépült, de egyáltalán nem érezte magát 100%-osnak. Így lett a csapata legjobbja.
Jerry Rice, WR, 49ers
Rice már az előző listán is megjelent, ahol kétszer is lecsúszott az MVP címről, mert az irányítója élete meccsét játszotta. Hasonló elmondható lenne erről a nagydöntőről is, ez ugyanis arról maradt emlékezetes, hogy az utolsó pillanatokban Joe Montana levezette élete GW drive-ját. Csakhogy ezúttal Rice olyan domináns volt, hogy nem lehetett nem neki adni a díjat. 11 elkapás 215 yard és 1 TD. Ilyen domináns teljesítményt azóta is csak pár elkapó tudott produkálni Super Bowlon. Nem mellesleg Rice-nak is nagy szerepe volt abban a bizonyos GW drive-ban. Montana is nagyszerűen játszott (357 yard 2 TD), de itt az elkapó volt a legértékesebb.
C. csoport: A védők
Jake Scott, S, Dolphins
Lehet-e úgy Super Bowlt nyerni, hogy a támadók összesen 14 pontot szereznek, és a teljes második félidőt az óra futtatásával töltik? A Dolphins bebizonyította, hogy lehet. A veretlen szezon megkoronázásaként a Dolphins védelem a teljes meccsen kikapcsolta a Washington támadóit, és pontot sem engedett ellenfelének (az egyetlen TD-t a speciális egység szerezte ellenük). Egyértelmű volt, hogy a védelemből kell valakit MVP címmel jutalmazni, és két jelölt is volt. A DT Manny Fernandez volt az egyik, aki egymaga 17 tackle-t (többségében LOS mögöttiek) és 1 sacket szerzett, valamint a S Jake Scott, aki kétszer is ellopta az ellenfél irányítójának passzá, az egyikkel ráadásul 55 yardot rohant vissza. Végül Scott kapta az elismerést. Arról lehet vitatkozni, hogy Fernandez jobb opció lehetett volna, de ahhoz nem férhet kétség, hogy Scottnak hatalmas szerepe volt abban, hogy a legfontosabb meccsen az ellenfél támadói nem tudtak pontot szerezni.
Ray Lewis, LB, Ravens
A többség még valószínűleg emlékszik Ray Lewisra, és hogy milyen megállíthatatlan erő volt a Ravens védelmében. Ez az erő már karrierje elején is benne volt, és a Super Bowlon elszabadult. A statisztikai lapjára ránézve elsőre furcsának tűnhet, miért ő lett az MVP. 5 tackle, sack és INT nélkül. Ezt akárki más megcsinálja. Csakhogy van még egy statisztika, amiben viszont remekelt, a leütött passzok száma. Hivatalosan négy ilyet jegyzett Lewis, de a meccset nézve még kettőt akár hozzá lehetne írni. Állandóan ott volt, ahol a labda, és bár ő maga nem szerzett INT-et, két labdalopás is azért valósulhatott meg, mert beleütött a passzba, az egyik társ pedig lehalászta az aláhulló labdát. Arról nem is beszélve, hogy az irányítót is rendre hibába kergette.
Dexter Jackson, S, Buccaneers
A Buccaneers defense megsemmisít egy liga élébe tartozó támadósort. Ismerős valahonnan? Igen, a 2002-es Super Bowlon pontosan ez történt. Jon Gruden ekkor a Bucs edzőjeként olyan jól felkészítette a védőket a Raiders támadóiból, hogy az ellenfélnek esélye sem volt. A Bucs védői gyakorlatilag mindig pontosan tudták, mi fog történni, és ez már a meccs legelején megmutatkozott. Jackson ugyanis már az első félidőben kétszer ellopta az irányító Rich Gannon passzát, pontosan belelépve a passzsávba. Ez a két INT azonnal megtörte a Raiders támadók önbizalmát, amit már soha nem szereztek vissza. A meccs ezek után egy mészárláshoz hasonlított, a Raiders kínlódva próbált valamit csinálni, de csak még tovább tetézte a bajt. Ugyan volt olyan Buccaneers védő, akinek a statisztikája erősebb volt mint Jacksoné, (pl. Dwight Smith, aki két pick6-et is szerzett, de ezek már a meccs végén voltak, mikor a Raiders már minden mindegy alapon játszott), de ezt az egész lavinát ő indította el a két interceptionnel.
2. Super Bowl L
Von Miller, Edge, Broncos
A legfrissebb emlék, amit talán annyira nem kell magyarázni. Aki látta a meccset, az pontosan emlékszik arra, hogy Miller egy megállíthatatlan szörnyeteg volt a Panthers támadói számára. Állandóan az irányító környékén volt, és ha elérte, akkor abban nem volt köszönet. 2,5 sacket szerzett, amit megtoldott 2 kierőszakolt fumble-lel. Newton valószínűleg azóta sem ébredt fel teljesen abból a rémálomból, amit Von Miller okozott neki.
Mielőtt rátérnék arra az MVP díjra, ahol a legjobb döntés született, előtte még megemlítenék egy másikat, ahol ugyan teljes mértékben egyetértek a díjazott személyével, mégis van valami furcsa a történetben.
+1 Super Bowl V
Chuck Howley, LB, Cowboys
Elsőre semmi szokatlan nincs ebben. Howley a meccsen 2 INT-et szerzett, amikért mind megküzdött (tehát nem egy aláhulló labdát fogott meg). Ez rendben is lenne, csakhogy a csavar a történetben, hogy a Super Bowlt a Colts nyerte meg, és nem a Cowboys. Tehát egy vesztes csapat játékosa kapta meg a legértékesebb játékosnak járó díjat. Hogyan lehetséges ez? Elsősorban úgy, hogy a Colts játékosok mindent megtettek azért, hogy elveszítsék a döntőt. Legfőképpen a támadók. Két irányító közösen ötször adta el a labdát, a futók 40 yardot sem értek el, az elkapók közül pedig senki nem volt, aki háromnál több elkapást jegyzett volna. A védelemből akár lehetne találni valakit, aki méltó lenne az MVP címre, hiszen szereztek labdákat, de azok gyakorlatilag mind olyanok voltak, hogy a Cowboys elkapók kezéről felpattant a játékszer, az adott védő pedig az aláhulló labda közelében volt. Ez azért nem olyan nagy teljesítmény. A győztes csapatból nem lehetett adni senkinek, szóval a döntőbírók a vesztes csapat felé fordultak, ahol nagyon sokan szintén nem érdemelték volna meg. Howley azonban igen. Rajta nem múlott semmi, és ha esetleg a Cowboys nyert volna, akkor azt elsősorban neki köszönhették volna.
Harvey Martin, DE és Randy White, DT, Cowboys
Máig az egyetlen Super Bowl, ahol nem egy, hanem két játékos megosztva kapta ezt a díjat. Teljesen megérdemelten, noha akár az egész Cowboys defense-nek oda lehetett volna adni ezt az elismerést (volt aki ezt is szerette volna a szavazók közül). Ezen a meccsen a Cowboys valósággal megsemmisítette a Broncos támadóit. 4 sacket és 7 turnovert harcoltak ki (4 INT, 3 fumble). Ez a 7 turnover majdnem több volt, mint ahány sikeres passzal két Broncos irányító közösen rendelkezett (8). Egyértelmű volt, hogy valakinek a védők közül kell megkapnia az MVP címet, de kinek? A secondary játékosok joggal pályázhattak volna erre, hiszen mindenkinek volt legalább 1 INT-je. Csakhogy ezek az INT-ek, mondhatni elkapások voltak. Tökéletesen a kezükbe érkezett a labda, annyira rossz volt a passz. De miért volt ennyire rossz a passz? Nem nehéz kitalálni, a nyomás miatt. Kik generálták a nyomást egész meccsen? A védőfal tagjai. És abból a négyesből ki gyakorolta a legtöbb nyomást? Hát kb. mindenki. Nem volt olyan pillanata a döntőnek, amikor valamelyik játékos a védőfalból ne lett volna az irányító nyakában. Oké, akkor volt olyan, aki sacket szerzett? Igen, Martin (2) és White (1). Jó, akkor megkapják mindketten, megérdemlik. Kicsit bagatellnek tűnhet, de nagyjából ez volt a gondolatmenet. És így is a legjobb döntés született. Ha már az egész védelemnek nem lehet adni a díjat, akkor kapja az a két játékos, aki tényleg a legtöbbet tett ezért a győzelemért.
