A Houston Texansnak keddig kell kitalálni valamit Deshaun Watsonnal, ugyanis addig van idejük a csapatoknak lecsökkenteni a roster méretét 53 főre. A csere is egy opció, és több forrás is arról számolt be, hogy a Panthers és a Dolphins még mindig játékban van, a Yahoo Sports információ szerint pedig a Miami a favorit a játékos megszerzésére (ami elég meglepő, mivel Tua nem volt rossz az előszezonban).
Deshaun Watsonnak a saját érdekében játékra kellene jelentkeznie
A Texans állítólag továbbra is szeretne három első- és két második körös picket az irányítóért, ami esélytelen. Nem mintha ennyit nem érne meg Watson, de jelenleg épp 22 nő perli szexuális zaklatás miatt, illetve még 10 büntetőjogi panasz is van ellene, vagyis a börtön is egy reális (még ha nem is túl valószínű) opció.
Mivel az irányító jövője kérdéses, így legjobb esetben is feltételhez kötött pickek jöhetnek szóba. A három első kör például lehet alapjáraton három harmadik körös cetli, attól függően, mi lesz Watsonnal: ha az irányító eltiltás miatt nem tud pályára lépni egy meghatározott mennyiségű mérkőzésen idén és jövőre, akkor a Texans csak három harmadik körös picket kap, míg ha játszik, akkor három elsőt. Vagy lehet több szintet is bevezetni: például nyolc lejátszott meccs után már második kör jár, 12 után pedig első.
A Houston ilyen szinten mindenképp jól jár, ugyanis ha játszik Watson, akkor megkapja érte a reális ellenértéket, míg ha nem, akkor a semminél bőven többet kap az irányítóért (ráadásul a fizetését is a másik csapat állná). Az más kérdés, melyik csapat lenne hajlandó akár csak három harmadik kört feláldozni egy jelenleg ennyire lutri játékosért.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Geno Smith játéka is kérdéses
- Erősen kérdéses Trevor Lawrence játéka
- A Browns nem árulja el, ki lesz a kezdő irányítója a héten
- Rengeteg a sérült, de a 14. forduló rangadóját ez nem befolyásolja
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 13. forduló
- Derek Carr kezd a Saintsben vasárnap
- FK! Preview #14
- Az arrogáns zsarnok, akiből soha nem lesz újra főedző – a Josh McDaniels-sztori
- Mindenki veszített a csütörtök esti rangadón
- Sean McDermott terroristákat hozott fel követendő példaként
- Poszttraumás amnéziája van a Panthers tight endjének
- A Steelers történelmet írt, de bár ne tette volna
- Justin Jefferson a sérülése ellenére is 1000+ yarddal akarja zárni az idényt
- Robbie Gould visszavonul
- Évi 12 milliós szerződést kapott a Dolphins RT-je
Legutóbbi hozzászólások