Három csapat megérkezett, egy contender mehet a levesbe, és van egy korai MVP-esélyesünk

Hosszú még a szezon és láttunk már nagy feltámadásokat vagy nagy összeomlásokat, így óvatosan kell bánni a szezon eleji kiugró teljesítmények túlreagálásával. Gondoljunk csak a tavalyi 3-0-s Panthersre, amely utána 14-ből 12 meccset elbukott (bár azért ott láttuk jönni a visszaesést). DE van most három olyan csapat is, amely kisebb-nagyobb meglepetésre megérkezett a (kisebb-nagyobb) contenderek közé. Mellettük eltemetek egy szezon előtt SB-esélyesnek tűnő gárdát, és lesz szó az MVP-cím egyik korai esélyeséről is. 

Három csapat, amely megérkezett

Ha megnézzük az alábbi ábrát, ami a csapatok offense és defense oldali EPA/play mutatóit ábrázolja, akkor kirajzolódik négy rendkívül jó csapat és még két rendkívül jó támadósor.

De akár megnézhetjük külön a támadósorokat is, ahol hogy-hogy-nem hasonló kép alakul.

A Chiefst és a Billst ide vártuk, ebben semmi meglepetés nincs. A Jaguars, az Eagles és a Dolphins ilyen magas helye azonban a legtöbbek számára meglepő lehet (a Ravensről is lesz szó a cikkben kicsit más kontextusban), ez a három csapat viszont egyértelműen megérkezett a legjobbak közé.

De mégis mitől ilyen jó ez a három csapat, miért hihetjük el, hogy tényleg ott lesznek a rájátszásban és akár még ott is hozhatnak győzelme(ke)t?

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

Philadelphia Eagles

Az Eagles a két veretlen csapat egyike, ráadásul a második félidőkben még nem is igazán voltak hajlandóak játszani, mert az elsőkben már eldöntötték a találkozókat (még ha a Lions kicsit rájuk is ijesztett). Csak az első félidőket nézve 652 yarddal többet szereztek, mint három ellenfelük – a második legjobb +324-gyel áll ebben a mutatóban. Vagy ha máshogy nézzük, akkor az idei három legtöbb yardos első félidő mind az Eagles nevéhez fűződik. Kicsi a minta, és nem is volt túl nehéz a menetrend, de ez azt mutatja, hogy egy edzői fronton nagyon jól felkészített gárdáról van szó.

Offense oldalon a kiváló támadófal adott volt. A holtszezonban érkezett egy sztár elkapó, így pedig a tavaly draftolt első körös WR-nek is több helye van tündökölni. Mindezek elősegítették azt, hogy a harmadéves irányító szintet lépjen. Hurts ugyanis kiválóan játszik, és látszik a fejlődés a tavalyi évhez képest. Az utóbbi időben el voltunk kényeztetve azonnal berobbanó fiatal irányítókkal, de akinek ez nem adatik meg, annak itt (és Miamiban) a tökéletes recept, hogyan lehet megteremteni a környezetet ahhoz, hogy valaki fejlődhessen.

Egy gyenge fal és elkapók nélkül erre sok esélye nincs egy irányítónak. És persze nem lesz egész karrierjében álomélete senkinek sem, de ha megvan ez a környezet, akkor jóval nagyobb esély van arra, hogy szintet lépjen a QB, majd utána már egy rosszabb személyzettel is képes legyen jó játékra – legalábbis ez lenne a terv. Hurtsnek nem kell folyton azon aggódnia, hogy szét fogják verni, vagy hogy senki sem fog elszakadni, így nyugodtabban dolgozhat a zseben belül, fejlődhet olvasásban. És ezt meg is teszi. Látványos a fejlődése a tavalyi évhez képest, az egyetemi karrierjéhez képest meg aztán pláne. Már nem hagyja figyelmen kívül a pálya közepét, már nem indul meg azonnal az első olvasása után, sokkal érettebb, fejlettebb játékot mutat.

Az offense pedig rendkívül jól muzsikál. Még akkor is, amikor egyébként Hurtsnek nincs top meccse, mert a Commanders ellen nem volt kiemelkedő, inkább csak jó – ellenben mondjuk a Vikings ellen kiemelkedő volt. Ennek a támadósornak rendkívül magasan van a padlója, hiszen a liga talán legjobb támadófala mellett egy igazi dual threat irányítóval lehet nyomni a futójátékot, a levegőben pedig három nagyon jó fegyver is található, akiket egyszerre nagyon nehéz levédekezni. Az ellenfelek védelmének elméletben szinte lehetetlen dolga van mindent levédekezni.

Emeljük ki a támadókoordinátor Shane Steichent is, aki nagyon jó playhívásokkal operál és többféle védekezési stílus ellen is nagyon jó gameplannel készült. Alapvetően nincs rengeteg koncepciója az Eaglesnek, de mégsem kiismerhető, mert nagyon jól vannak ezek felöltöztetve különböző formációkba, illetve a tehetségelőny is náluk van a legtöbbször, ami azért adott esetben kihúzhatja őket a csávából.

Az offense-től azért lehetett várni egy előrelépést, még ha Hurtsben azért nem is bízott mindenki. Viszont a védelem is előrelépett, ami tavaly több kritikát kapott. Jonathan Gannon védőkoordinátor megkapta a sokoldalú játékosait, az egység kapott egy tehetséginjekciót, így pedig már látszik, hogy nem lesznek belekényszerítve egyfajta – és egyébként nem jól működő – rendszerbe, mint tavaly. Ugyan az első mérkőzés után még nem voltam bizakodó, a második két találkozó meggyőzött, hogy jó lehet ez a védelem – ami egyébként 6. EPA/drive alapján három kör után.

A frontban kezdenek átállni arra, hogy korai downokon öt védőfalemberrel játszanak Jordan Davisszel középen, passz szituációkban pedig Davis lemegy és négy pass rusher stílusú játékossal rohamoznak – ami elég jól megy, lásd harmadik legjobb sack ráta és 9. leggyorsabb átlagos nyomásgyakorlási sebesség. Tavaly a secondary nem volt meg ahhoz, hogy a front munkája sackekben manifesztálódjon, idén viszont elég sokáig kitartanak, hogy ez feltűnjön.

A sokoldalú játékosok érkezése azt is eredményezte, hogy hátul is több mindent tud játszatni Gannon, ez pedig elsősorban match coverage-eket jelent, amihez kellenek az ilyen játékosok, hiszen nem előre meghatározott, hogy milyen játékossal kell tartaniuk a lépést (példádul CJ Gardner-Johnson kaphat tight endet vagy slot elkapót, Kyzir White-t tight endet vagy futót stb.), hanem a snap után derül ki, hogy ki kit fog fogni.

Az emberezést és a zónázást ismerjük, de mi az a Man Match és a Zone Match?

Összességében egy nagyon tehetséges és jól edzett gárdának tűnik három forduló után az Eagles, amely a fogadóirodák szerint már holtversenyben favorit arra, hogy megnyerje az NFC-t és Super Bowlba jusson. A fivethirtyeight modellje szerint 40% eséllyel elviszik az első kiemelést a konferenciában (a Bucs a második legesélyesebb 18%-kal).

Ezen a héten jön az eddigi legnagyobb tesztjük, méghozzá épp a következő csapatunk személyében.

Jacksonville Jaguars

A Jaguarsnál kicsit más a siker képlete, mint az Eaglesnél. Itt elsődlegesen arról van szó, hogy Trevor Lawrence egy baromi jó irányító – amit a tavalyi éve után sokan nem láttak benne, pedig a jelek abszolút ott voltak. Persze ez önmagában nem elég, de nincs olyan támadófala vagy elkapósra, mint Hurtsnek (vagy lentebb Tuának). Van viszont egy nagyon jó edzője. A Jaguars pedig az első három forduló után a Bills mögött a második legjobb csapat a Football Outsiders DVOA mutatója alapján, és az egyetlen, amely top5-ben van offense és defense oldalon is.

A mocsárból nehéz kitűnni – Trevor Lawrence különös újonc éve

Trevor Lawrence-ről hamarosan úgy kell majd beszélnünk, mint top10 irányítóról. Amit az előző két meccsen bemutatott, az mindenképp ide helyezi, és végre nem csak arról kell írjak, hogy látszanak a képességei, csak nem jönnek a sikerek meg a statisztikák. Most már jönnek ezek is. De azért én még mindig inkább a képességeiről beszélnék, mert az nem látszik a számokban.

Justin Herbertről írtam a nyáron, hogy ágyúkarja van és számítógép-agya. Ugyan ezen a szinten nincsen még Lawrence, de a hasonlóságokat lehet látni. Az oké, hogy kiváló a felépítése és nagyon jó a karja, ezt tudtuk korábban is. De rendkívül jól olvas, gyorsan megy végig a progressionön, hamar megtalálja a szabad elkapóját. Egyrészt ezért, másrészt pedig kiváló zsebérzetének, zseben belüli mozgásának hála gyönyörűen kerüli el a nyomást és kis túlzással lehetetlen sackelni – Mahomes és Herbert mögött a legalacsonyabb a nyomás alatti sack rátája a TruMedia adatai alapján.

A nagyon jól muzsikáló offense másik mozgatórugója pedig Doug Pederson. A támadósor egyébként nagyon hasonlóan néz ki, mint a Super Bowl nyertes Eaglesé (még az irányítók felépítése is hasonló, hogy még megtévesztőbb legyen). A jelenlegi Sasokhoz hasonlóan egyébként összességében kevés fajta koncepciót játszatnak, de azokat jól öltöztetik fel különböző formációkkal, felállásokkal, hogy ne lehessen őket kiismerni. Ezeket pedig gyorsan, hatékonyan, magabiztosan valósítják meg.

Összességében elég jó a rendszer, irányító-barát, nagy szabad területeket eredményez. Sok a sebesség a támadósorban Zay Jonesszal, Evan Engrammel, Travis Etienne-nel, ezzel pedig megnyitják a pályát. Ugyan ez hosszú passzokban még nem igazán manifesztálódott, de a másik előnye ennek az, hogy ezzel nagyobb területeket nyitnak meg rövidebb és középtávoli területeken.

A pálya közepét pedig kifejezetten jól használják, amiben óriási szerepe van Christian Kirknek. A holtszezonban sok kritika érte a Jaguarst ezért az igazolásért a túlfizetés miatt, de az biztos, hogy kihasználják Kirköt és kicsit úgy kezelik, mint a Rams Cooper Kuppot. Elsősorban a slotból indítják, nagyon sok az úgynevezett “choice” útvonala, amikor a vele szemben álló védő helyezkedése alapján dönt, merre fordul, így pedig elég jó eséllyel üresen lesz. De egyébként is okosan és kreatívan igyekeznek őt játékba hozni, központi figurája lett a támadósornak és jól manipulálják a védelmeket, hogy őt szabadra játsszák.

És akkor az offense mellé a defense is fellépett (5. legjobb DVOA-ben és EPA/playben is), elsősorban a védőfal. Josh Allen szörnyetegként játszik, akár a top10 edge rusher közé is beverekedheti magát a szezon végére, de az 1/1-es Travon Walker is nagyon jól mutat a statisztikák hiánya ellenére is, ez a pass rush pedig sok irányító dolgát meg fogja keseríteni a továbbiakban is.

Nézhetjük úgy is egyébként, hogy a sok magas draft pick végre beérni látszik. Allen és Walker mellett az újonc linebacker Devin Lloyd és a másodéves Tyson Campbell is nagyon jól játszik, előbbi az Év Újonc Védője címre is esélyesnek tűnik. Safety poszton vannak még kérdőjelek, de egyébként elég jól néz ki a védelem, a tehetségek adottak, és az edzői stáb Mike Caldwell vezetésével nagyon jó munkát végez velük.

Persze a védőteljesítmény hullámzóbb és nagyban függ az ellenfelektől, szóval azt nem várom, hogy top5-ös legyen az egység, inkább 10-15 közötti, de az előző évekhez képest ez masszív előrelépés. Támadóoldalon is hasonló a helyzet igazából, hogy óriási az előrelépés, ráadásul jó is nézni az offense-t, de azért a legeslegjobbak közé még nem érdemes felemelni a gárdát.

Mindenesetre a jó irányítójáték, a jó falak és a jó edzői stáb általában recept a sikerre. A Jaguarsnál pedig mindez megvan (még az OL is jobban teljesít, mint vártuk), így pedig egyértelműen a (nem túl erős) csoport favoritjának lehet tekinteni őket, és ha tovább is fejlődnek a szezon során, akkor akár még a rájátszásban is okozhatnak gondokat. Persze ebben az AFC-ben azért olyan sokáig még nem menetelhetnek valószínűleg, de jó látni, hogy végre nem bűzlik minden Jacksonville-ben – sőt, kifejezetten jó nézni a csapatot.

Miami Dolphins

Felfedezhetünk hasonlóságokat az Eagles és a Dolphins offense között, hiszen ide is érkezett a holtszezonban egy sztár elkapó, a harmadéves irányító számára pedig igyekeztek megteremteni a lehető legjobb körülményeket ahhoz, hogy fejlődhessen. Ebben nagy érdeme volt Mike McDaniel főedzőnek, nálam ő az elsődleges mozgatórugója a Dolphins sikerének.

Egyrészt nagyon jól össze tudta kapcsolni, átfedésbe tudta hozni az általa hozott Shanahan-féle rendszert és azt, amit Tua szeret és tud játszani. A Bengalsnál Zac Taylornak ez még mindig nem igazán akar menni, de McDaniel egyből rájött a dolog nyitjára. A Shanahan féle offense leginkább az under center futásokra és abból a play action játékokra épül, és shotgun felállásból nem igazán működött eddig. Tua viszont szinte csak shotgunból szeret passzolni, McDaniel pedig megoldotta, hogy működjön a támadósora így is.

Tua nagy negatívuma, hogy nyomás alatt pánikol és nem megy neki a játék. Úgyhogy McDaniel igyekszik minél nagyobb teret adni neki, hogy ne zavarják meg. Teszi ezt egyrészt kimozgásokkal, bootlegekkel, másrészt sok motionnel, sok heavy play actionnel, ami hezitálásra készteti a védőket, így nem tudnak azonnal rárontani, és a támadófalnak is könnyebb dolga van ezáltal. Ez a nyugodt zseb pedig nagyon jó hatással van az irányítóra.

Tua erőssége ugyanis az, hogy nyugodt környezetben rendkívül pontos. Gyorsan dönt, gyorsan engedi el a labdát, és látszik az is, hogy maradéktalanul megbízik a playmakereiben. Akiket egyébként McDaniel nagyon jól használ ki. Persze mondhatnánk, hogy két ilyen szélvészgyors sztárral könnyű a dolga, de nem annyira evidens, hogy ezt ennyire jól tudja használni valaki. A Dolphins azonban tökéletesen teszi mindezt, megnyújtják a pályát, ezzel a rövidebb területeken is több lesz a hely, a Hill-Waddle duót pedig egymás felerősítésére is használják azzal, hogy egyikükkel elviszik az embereket a másik elől. Kreatív játékokat rajzolnak fel rájuk, amik a védelmet nagyon nehéz helyzetbe hozzák, akár mély játékokkal, akár rövidebbekkel, ahol elkapás után szerezhetnek temérdek yardot – és persze tegyük hozzá, hogy ők maguk is rendkívül jól játszanak.

Itt is kiemelhetjük a védelmet, ami ugyan advanced statisztikák alapján annyira nem mutat jól, de a Bills ellen nagyon jól kijött, hogy az edzői stáb Josh Boyer koordinátor vezetésével itt is jól tud változtatni. Az első félidőben végigblitzelték Josh Allent, mert ezt szokták csinálni, azonban ez nem működött. A második félidőre viszont változtattak, és csak azt mutatták, hogy blitzelni fognak. Megvoltak a pressure lookok, teletöltötték a line of scrimmage-et, de valójában csak négy embert küldtek Allenre (szimulált nyomások). A korábbi blitzek miatt ezek elég hihető fenyegetések voltak, ami miatt a támadófalnak is problémát okoztak és Allent is arra késztették, hogy gyorsan szabaduljon a labdától. Aztán a rövid passzokra gyorsan odaértek zónázásból. Így pedig nagyon jól tudták limitálni a Bills támadósorát, ami nagyban hozzájárult a győzelemhez.

A védelem RPO-ja: a szimulált nyomások

A Dolphins veretlenül, 3-0-val áll, ráadásul az első három körben a liga top6 főedzőjéből hármat (Bill Belichick, John Harbaugh, Sean McDermott) outcoacholtak, ami nem semmi teljesítmény. És persze sok volt a hiba a Billstől, a Ravens ellen pedig történelmi fordítás kellett, és túlzottan hagyatkoznak a harmadik kísérletekre (ami nem igazán fenntartható), szóval azért lehet még kritikákat találni és van még hová fejlődni, de a keret tehetséges, az edzői stáb nagyon jó, így bárkivel képesek lehetnek felvenni a versenyt.

Ráadásul elég könnyű lesz a sorsolás is (a következő nyolc fordulóban Bengals, Jets, Vikings, Steelers, Lions, Bears, Browns, Texans), így kis túlzással már be is írhatjuk őket a rájátszás egyik részvevőjének – a fivethirtieight 88% esélyt ad nekik erre jelenleg.

A korai MVP-esélyes: Lamar Jackson

Nagyon korai még, csak három forduló ment le, de ilyenkor már kezdenek kirajzolódni erőviszonyok és top teljesítmények – amik még bőven változhatnak. Az első három forduló alapján viszont nincs még egy olyan játékos, aki annyira a hátán cipeli a csapatát, mint Lamar Jackson (esetleg Josh Allen, de ott azért a védelem jobban mutat). Konkrétan nincs egyetlen csapat a ligában, amely több touchdownnal rendelkezne, mint Lamar (12). Vele holtversenyben is csak a Ravens (ahol ő játszik) és a Lions található.

Gyakorlatilag egyedül viszi a hátán a csapatot, hiszen a támadófal sérülésekkel tizedelt, futójáték gyakorlatilag nem létezik az ő megiramodásain kívül, az elkapói pedig rendkívül tapasztalatlanok Andrewst kivéve. És még csak a védelem sem tudja kihúzni a csávából, hiszen mindössze 20. EPA/playban és játékonként a második legtöbb yardot engedi. Az egész Ravenst Lamar Jacksonnak kell a hátán cipelnie, és egyelőre meg is teszi.

A PFF értékelése alapján Lamar a legjobb irányító három forduló után a ligában, csak passzokat tekintve a harmadik legjobb, passzonkénti yardokban szintén harmadik, Big Time dobások arányában első, turnovert érő játékok elkerülésében is top10-es. És akkor ott vannak még a futásai a liga legjobb yardátlagával és az ötödik legtöbb yarddal a running backeket is beleértve.

Lamar nyert már MVP címet, azonban most teljesen máshogy játszik. Akkor szenzáció volt az újdonsága, a stílusa, a futásai, de most sokkal jobb passzoló, mint akkor. Sokkal. Folyamatos volt a fejlődés ebben is, az idei évre a blitzek megverésében ugrott előre nagyot. Tavaly voltak ebből problémák, részben miatta, részben Greg Roman támadókoordinátor miatt, épp ezért idén is próbálták ezzel támadni őt. Ő viszont csattanós választ adott, hiszen mindenkinél magasabb EPA-t szerzett blitzek esetén az első három fordulóban.

Lamar Jacksontól már nem csak azért lehet tartani, mert lábon bármikor bárkit megver (persze ezért is), hanem mert a zsebből is szétszedi a védelmet pontosságával, karjával, olvasásaival. És ha továbbra is ennyire nem fog menni körülötte semmi és ő viszi a hátán a csapatot, akkor egy újabb MVP-cím is kinézhet neki.

A Chargers szezonja mehet a levesbe

A sok pozitívum után zárjuk a cikket egy negatívummal, ez pedig a Los Angeles Chargers, amely sokaknál esélyes volt a Super Bowlra (nálam abszolút), de szerintem így három hét után kijelenthető, hogy ez nem fog összejönni. A fivethirtyeight modellje alapján mindössze 33% esélyük van egyáltalán bejutni a rájátszásba. De még ha ez össze is jönne, akkor is nehéz belelátni sokkal többet a gárdába jelenleg, főleg hogy csak a Jets és a Titans pontkülönbsége rosszabb az övéknél. Könnyű lenne az egészet a sérülésekre fogni, és azért nagyrészt tényleg ez az oka annak, hogy le lehet írni a Chargerst, de közel sem egyedül, ráadásul ez felszínre hozhat több mögöttes problémát.

Nem lehet elmenni amellett, hogy a csapat 7 legfontosabb nem-irányítója közül jelenleg 5-en nem bevethetők, ráadásul Justin Herbert is komoly sérüléssel játszik.

A támadóknál Corey Linsley és Rashawn Slater All-Pro szintű támadófalemberek, Keenan Allen pedig Pro Bowler szintű elkapó. Ráadásul még az a Jaylen Guyton is kiesett, aki az egyetlen játékos volt, aki sebességet hozott a támadósorba, így még jobban be fog szűkülni az amúgy is nagyon rövid játékokra fókuszáló támadósor. Erre tesz rá egy lapáttal Slater kiesése (aki a legfontosabb láncszem ebben az egészben), akit a katasztrofális Storm Norton fog helyettesíteni. Joe Lombardi így kénytelen lesz még inkább beszűkült playbookkal és rövid játékokkal operálni, amik még nehezebben nézhetővé (és nem mellesleg limitálttá) teszik majd a támadósort, főleg hogy futni sem tudnak. És persze Herbert sok mindent képes elfedni, de sehová sem menő futásokkal és 5 yardos passz opciókkal úgy, hogy a védelmek felhúzódnak a rövid játékokra, még valószínűleg ő sem képes csodát tenni, főleg törött bordaporccal.

Ha kis szerencséje van a Chargers szurkolóinak, akkor elég rossz lesz a támadósor ahhoz, hogy év végére rájönnek, hogy változtatni kell, leváltják Lombardit, hoznak legalább egy kezdő és még egy korrekt csere tacke-t, plusz hoznak sebességet az elkapószekcióba. Ez lenne a hosszabb távon ideális forgatókönyv, ha már így alakult, hiszen a sérülések előtt is frusztráló volt nézni a támadókoncepciót.

Viszont nem csak a támadóoldalon vannak problémák. A defense nagy mértékben arra lett felépítve, hogy van egy-egy sztár pass rusher és cornerback, azonban ők most mindketten sérültek, így pedig nem sikerült még váltani. De azért azt sem mondhatjuk, hogy egyébként olyan hű de jól nézett volna ki a defense, amikor együtt a pályán voltak – a tavalyinál persze mindenképp jobban, de közel sem volt az az egység, amit sokan vártak. Ha Jackson és Bosa visszatér pár hét múlva, akkor sem lesz ez egy olyan domináns védelem, hogy a hátán tudjon cipelni egy közepes, vagy annál kicsit jobb támadósort.

És akkor elő lehet még venni Brandon Staley-t is, egyrészt a védelem miatt, másrészt mert átvedlett egy konzervatív döntéseket hozó főedzővé, harmadrészt pedig azért, mert nem tudta azt mondani Herbertnek, hogy “ülj le, fiam, ma nem játszol”. Felelőtlen hozzáállás volt, és felvethet vezetői-, illetve tekintély problémákat is.

Plusz akár arról is lehet beszélni, hogy miért nem költ fontos posztokra draft tőkét a csapat és CB-n kívül miért ennyire vékony minden fontos poszton a gárda – ez értelemszerűen a general manager Tom Telesco felelőssége. És annak is oka van, hogy folyamatosan minden évben a legsérültebb csapatok közt van a Chargers.

A sérülések miatt akár szőnyeg alá is lehet söpörni a mögöttes problémákat, de szerintem inkább felnagyítják majd őket. Jelen pillanatban inkább arra fogadnék, hogy (8-9 győzelmet szerezve) lemarad a rájátszásról a Chargers, de hogy igazi Super Bowl contender nem lesz, az szinte biztos.

[/ppp_patron_only]