A Rams és Cam Akers között eléggé megromlott a viszony, az utóbbi hetekben nem is játszatták a futót “filozófiai és focival kapcsolatos” nézeteltérések miatt, azonban végül nem történt meg az, amit a legtöbben vártak, azaz nem cserélték el a running backet a határidő előtt. Azt gondolhattuk, hogy senkinek sem kellett és a csapatok megvárják, amíg kivágják, azonban Tom Pelissero információi szerint több ajánlatot is kapott a Rams és mindegyiket visszautasította.
Ez meglepő, hiszen azt gondoltuk volna, hogy szinte bármit kínálnak Akersért, azt elfogadná a Rams, hiszen úgy tűnt nincs a további tervek közt az ő szerepeltetése. Ehhez képest Pelissero arról is beszámolt, hogy dolgoznak Akers ügynökével abban reménykedve, hogy a futó újra játszani fog a csapatnál.
A PFT forrása ellenben úgy tudja, hogy fordítva történt a dolog és nem a Rams utasított vissza több ajánlatot, hanem elkeseredetten próbálták eladni a játékost, azonban egyik ajánlatukat sem fogadták el. Josina Anderson információi szerint egyébként Akers úgy érzi, hogy nem az az érdeke, hogy ismét pályára lépjen a Ramsben.
Nehéz elképzelni jelen állás szerint, hogy sikerül megoldaniuk a problémáikat. Elképzelhető, hogy Akers beadja a derekát és visszatér a csapathoz, de az is, hogy a Rams adja be a derekát és elengedi az egyébként gyengén teljesítő futót.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- ThySoul on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- katonadani on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- Kopi3.14 on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva