Végérvényesnek tűnik a Rams és a futó Cam Akers közötti szakítás. A csapat nyíltan árulja a támadót, a visszatérés pedig nem opció, árulta el a főedző Sean McVay egy korábbi sajtótájékoztatón.
“Úgy érzem, egyértelműen elmondtuk neki és az ügynökének, hogy mit gondolunk a szituációról. Jót beszélgettünk és úgy érzem, jó eséllyel el tudjuk Akerst cserélni. A visszatérésre nincs lehetőség, akkor sem folytatjuk a közös munkát, ha nem sikerül cserepartnert találni.”
Akers 2020-ban második körösként került a Ramshez. Újoncként nagyszerűen teljesített, a Super Bowl győzelemből is kivette a maga részét (még ha olyan sokat nem is tett hozzá a sikerhez), de a különböző sérülések és a inkonzisztens játék miatt nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. A szerződése az idény végén lejár, a csapat nagyjából 1-1,2 millió dollárt spórolhat meg az elcserélésével, az érte kapott ellenérték viszont legjobb esetben is egy 6-7. körös pick lehet.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Pontzuhatag és zászlóparádé a szezon legizgalmasabb csütörtök esti mérkőzésén
- Terhes barátnője bántalmazásáért körözik Von Millert
- Keenan Allennek már csak három elkapás kell, hogy egy elit társasághoz tartozzon
- Shaq Leonard a hétvégén dönt a Cowboys és az Eagles közt
- Joe Flacco legyőzte PJ Walkert, ő kezd, ha DTR nem tudja vállalni a játékot
- Bailey Zappe kezd a Patriotsban vasárnap
- FK! All-Pro 2023 – A szezon kétharmadánál
- A forduló legjobbjai
- Elveszítette kezdő falemberét a Texans
- 4 kérdés a Cowboys-Seahawks csütörtök esti rangadó elé
- Playoff Ranking #12
- Aaron Rogers mégis visszatérhet már idén a pályára?
- Visszavonul DeSean Jackson
- CJ Stroud történelmet írt, Lamar Jackson belépett az 5000-esek klubjába
- Challenge: Mennyből a pokolba – a Frank Reich kinevezés
Legutóbbi hozzászólások