Véget ért a Cam Akers-saga, a futó Minnesotába költözik, írja minden releváns forrás. A Vikings egy kondícionális 2026-os hatodik körös picket küld Los Angelesbe Akersért és egy kondícionális 2026-os hetedik körös pickért cserébe.
A Vikingsnak egyelőre nem nagyon jött be Alexander Mattison kezdőként, a támadó két meccsen mindössze 62 yardot tett a közösbe 3,3 yardos átlaggal, illetve elveszített egy fumble-t. Ennél Akers nehezen lehetne rosszabb, ráadásul újra együtt dolgozhatna Kevin O’Connell, a Minnesota főedzője ugyanis korábban két évig volt a futó támadókoordinátora.
A 24 éves támadó újoncként magas szinten teljesített, 191 futásból 846 yardot és négy TD-t szerzett, de 2021-ben sérülés miatt csak 72 snapje volt, tavaly pedig az első 15 forduló alatt egyszer sem lépte át a 100 yardos határt. A szezon utolsó három meccsén viszont háromszor is 100 yard fölé jutott és három TD-t is szerzett, de a formáját nem sikerült átmentenie, idén egy meccs után kikerült a csapatból.
A Next Gen Stats várhatón felüli futott yardok mutatója alapján idén Mattison a 6. legrosszabb futó a ligában, míg Akers a 2. legrosszabb (kicsit minta). A tavalyi Akers a 33. legjobb volt a 46 kvalifikáló futóból – Dalvin Cook a Vikingsban a 34. helyen végzett.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások