A Patriots védelme két elég fontos tagját vesztette el a Cowboys elleni zakó közben, ami egyébként a Belichick-éra legsúlyosabb veresége lett. A sztár pass rusher Matt Judon és az első körös újonc cornerback Christian Gonzalez is több hétre kidőlt sérülés miatt.
Judonnak a bicepsze sérült meg és ugyan pontos időtávot nem tudtak még mondani az insiderek, mert a pass rusher kikér majd egy másodvéleményt is, de “határozatlan időre” került a partvonal mellé és ha tippelni kellene, jó esély van arra, hogy a héten IR-re teszik, amivel minimum négy meccset kellene kihagynia – ami könnyen lehet ennél több is. A 31 éves játékos a Patriots védelem egyik, ha nem a legfontosabb tagja, ugyanis nagyon sokoldalú játékos, akit nem lehet helyettesíteni a rendszerben. A két kezdő így vélhetően Josh Uche és az újonc Keion White lesz, de Uche futás ellen elég gyenge, és White sem elég kiforrott még – amellett, hogy mindketten bőven mutattak már szép dolgokat.
UPDATE: Judon körülbelül két hónapra esett ki.
Gonzaleznek a válla sérült meg és ő is határozatlan időre dőlt ki Adam Schefter információi szerint, hasonlókat mondhatunk el a felépülése kapcsán, mint Judonnál. Az újonc játékos kiválóan teljesített eddig idén (szeptember legjobb újonc védőjének is megválasztották), ráadásul nagyon nehéz ellenfelek ellen, szóval nagy érvágás a sérülése. Azért is fájó a kiesése, mert a sorban utána következő hármasból Jonathan Jones az utóbbi három meccset kihagyta bokasérülés miatt, Jack Jones és Marcus Jones pedig IR-en van jelenleg, rajtuk kívül csak Jalen Mills, Myles Bryant, Shaun Wade és a hatodik körös újonc Ameer Speed van a keretben, ami elég aggasztó névsor.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Lions újonc tight endje jó úton halad, hogy történelmet írjon
- A Titans hetekre elveszítette legjobb védőjét
- A 2000 yard nem fog összejönni, de így is elégedett lehet Puka Nacua
- Triple Coverage #500 – A hét meccsei, nyertesek-vesztesek, és összeáll a playoff-bizottság
- A Jets visszarakná Zach Wilsont a kezdőbe, de neki annyira nincs ehhez kedve
- BREAKING: Shaq Leonard az Eaglesbe igazol!
- CJ Stroud az első újonc irányító valaha, aki vezeti a ligát passzolt yardokban
- Újabb mélységekben a Patriots
- A Panthers már matematikailag sem juthat be a rájátszásba
- Tyreek Hillnek tényleg összejöhet a 2000 yard
- Újabb 1000 yardos szezon: Mike Evans úton a Hall of Fame felé
- Egész évre elveszítette kezdő elkapóját a Texans
- Több hét kihagyás vár Kenny Pickettre
- A Dolphins kiütéssel, a Falcons és a Buccaneers nehezen nyert, sikerült kikapnia a Patriotsnak
- Hosszabbítás Nashville-ben, meglepetés Pittsburgh-ben, pontzuhatag New Orleansban
Legutóbbi hozzászólások