A Patriots óriási bajban és elképesztően mély gödörben van. A Cowboys elleni 38-3-as dallasi égés után most otthon sikerült kikapni 34-0-ra a Saintstől, ami a New England történetének legnagyobb arányú hazai nullázása volt (ez volt a Bill Belichick éra negyedik shut outja és az első 2016 óta). Ilyen megalázó vereséget hazai pályán legutóbb 1969-ben kellett elviselnie közönségnek, amikor a Chiefs 31-0-ra győzte le a franchise-t.
A Patriots lett 2019 óta az első csapat, ami egymás után két meccsen is 30+ ponttal kapott ki, és 1970 óta most először veszített el egymás után két meccset is 30+ pontos különbséggel. Emellett az idei New Englandé a legrosszabb támadósor, Mac Jonesék ugyanis mindössze 10,6 pontot átlagolnak meccsenként és EPA-alapon is a Pats offense a legrosszabb.
Eljött a Bill Belichick korszak vége?

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Megvan az egyetemi rájátszás négyes mezőnye!
- Keenan Allen és Chis Olave is vállalja ma a játékot!
- A Panthersnél az 5. fordulóban már azon gondolkodtak, hogy leültessék Bryce Youngot
- A Panthers három, a Packers egy kezdő védőt aktivált IR-ről
- Lehetetlen helyzetben az egyetemi playoff bizottság
- Love story
- Egy újabb ex-Packer sült fel a Jetsben
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 12. forduló
- Myles Garrettre nincsenek szavak, játszani fog a hétvégén
- A Patriots utáni élet: Bill Belichick igazi opciói
- Sérülésjelentés a 13. forduló előtt: hosszú a lista
- Achane, Higgins és Fitzpatrick is visszatér a héten!
- Ertz szabadügynök lett, több contender is érdeklődik iránta
- Már biztos, hogy Joe Flacco kezd a Brownsban vasárnap!
- FK! Preview #13
Legutóbbi hozzászólások