A Cowboys tavaly az első körben draftolta a támadófalember Tyler Smith-t, azonban a kezdőnek szánt támadófal azóta egyetlen egyszer sem tudott együtt pályára lépni. Jobb időpontot viszont nem is választhattak volna a mostaninál, hogy végre mindenki egészséges legyen, ugyanis vasárnap este a 49ers ellen lépnek pályára, ami akár az NFC első kiemeléséről is dönthet majd a végelszámoláskor.
Tyler Smith draftolásakor az volt a terv, hogy újoncként guardot fog játszani a veterán Tyron Smith mellett, majd később átveszi a helyét a bal szélen. Azonban ők ketten eddig egyetlen egyszer sem játszottak még együtt – idén Tyler az első és második, Tyron a második és harmadik fordulót volt kénytelen kihagyni. Most viszont úgy tűnik végre eljött az idő, tegnap ugyanis mindketten teljes edzésmunkát végeztek. Ahogy egyébként Tyler Biadasz, Zack Martin és Terrence Steele is, hogy teljes legyen a kezdő OL – közülük Martin és Biadasz is hagyott már ki meccset idén.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások