A Falconsnál nagyon furcsa dolgok történnek az utóbbi hetekben. Most épp az aktuális kezdő irányító Taylor Heinicke mondott egy elég érdekes dolgot a jelenleg 1/1-es Arizona Cardinals elleni meccs előtt.
“Mindannyian mindent beleadunk ebbe a meccsbe. Jövő héten bye weekünk van, szóval most ez a mi Super Bowlunk. Megpróbálunk nyerni és remélhetőleg kicsit jobban érezzük majd magunkat a bye week alatt.”
– mondta az irányító, via Atlanta Journal-Constitution.
Persze jó hozzáállás, ha minden meccsre maximális beleadással készülnek és mindig az adott heti találkozót tartják az egyetlen fontos dolognak, de azért mégiscsak kicsit vicces Super Bowlnak nevezni egy 1-8-as mérleggel álló csapat elleni mérkőzést. Főleg hogy nem is élet-halál harcról van szó a Falcons esetében, hogy ez döntene egy jövő heti rájátszásról, hiszen a 10. fordulóban vagyunk, az Atlanta pedig 4-5-tel áll.
Heinicke múlt héten kezdett először, miután leváltották Desmond Riddert. Nem sikerült a bemutatkozása, hiszen dobott egy interceptiont (ami lehetett volna 3-4 is) és kikapott attól a Vikingstól, ahol előbb az ötödik körös újonc Jaren Hall, majd a meccs előtt három nappal leigazolt, a playbookot sem ismerő Joshua Dobbs irányított.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások