Nate Solder döntött a jövőjéről, és a koronavírus miatt kiült szezonja után visszatérne, írja Jordan Raanan. Ezzel pedig döntéshelyzetbe került a New York Giants is.
A támadófalember családi aggályokra hivatkozva ülte ki a 2020-as NFL-szezont, hiszen idősebb fia rákkal küzdött, illetve akkor született meg újabb gyermekük is. A tackle most tehát visszatér a futballpályára, azonban egyáltalán nem biztos, hogy ezt a Giantsben teszi majd, ugyanis a csapat Ian Rapoport információi szerint várhatóan megkeresni Soldert a szerződése átalakításával vagy egy fizetéscsökkentéssel kapcsolatban.
A kétszeres Super Bowl-győztes Solder a Giants legtapasztaltabb és legjobban fizetett támadófalembere, azonban a teljesítménye már erősen visszaesett, mikor legutoljára láttuk. 2021-ben nem lesz olcsó, hiszen $16,5 milliót foglal majd a sapkából, a fizetése $10 millió lesz, ehhez az árcédulához pedig nem ér fel a játéka, ráadásul a Giants tavaly 1/4-re draftolta Andrew Thomast a bal oldalra és a harmadik körben Matt Peartöt a jobb oldalra.
Solder elküldésével $6 milliót spórolhatna a Giants $10 millió halott pénz benyelése mellett, egy átalakítással $4,5 milliót lehetne maximálisan felszabadítani, azonban ebben az esetben kvázi garantálnák, hogy jövőre is a csapatnál lesz.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások