A 2019-es szezonban a Rams elcserélte a korábbi első körös corner Marcus Peterst a Ravenshez egy csere LB-ért és egy 5. körös pickért, majd két első körös cetliért megszerezte Jalen Ramsey-t a Jaguarstól. Peters azóta sem tudta túltenni magát a dolgon, most épp Aqib Talib podcastjében szúrt oda nagyon a volt csapatának.
“B*szódjanak meg. Tiszteletlenül bántak velem. Persze, értem én, hogy ez üzlet, néha elcserélik a játékosokat, de az, hogy két perccel később hozol egy másik embert, aki ugyanazt a szart csinálja mint te, az már nem mindegy”
– mondta Peters.
A korábbi 1/18-as játékos 2019-ben All-Pro és Pro Bowler lett, egy ötödik körnél és Kenny Youngnál alighanem többet ért, összességében ugyanakkor Ramsey a jobb játékos. Peters egy két élű fegyver, a 34 INT-je mellett 31 TD-t engedett karrierje során, szinte minden nagy játékára jut egy óriási hiba (rengeteg sárgát is dobnak rá), ráadásul nem mindig az ellenfél legjobb elkapóján áll fel. Az egy évvel kevesebbet játszó Ramsey ellenben rendre a WR1-eken védekezik, és bár csak 12 INT-t jegyzett eddig, TD-kből is csak 13-at engedett.
Mindezzel együtt extrán parázs lehet a két csapat idei találkozója, 2019-ben Peters egy INT-vel vette ki a részét a Ravens Rams elleni sikeréből.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások