Az Eagles éjjel előszezonmeccset játszott a Patriotsszal, és a szurkolók várhatták a kezdő irányító Jalen Hurts játékát, azonban ő nem jött ki a kezdővel a pályára. Annak ellenére, hogy a bemelegítésnél még minden a megszokott mederben folyt, az irányító energikus volt, jól mozgott és kickoff előtt 20 perccel még a gameplant nézegette. A családját is meglepetésként érte, hogy kórházba kellett szállítani közvetlen a mérkőzés előtt gyomorfertőzés miatt – írja Chris Mortensen.
Nick Sirianni főedző elmondta, hogy Hurts hasi fájdalmakra panaszkodott, de ki akart menni bemelegíteni. Ezt követően, mikor visszatért az öltözőbe, még mindig nem érezte jól magát, úgyhogy úgy döntöttek, hogy nem játszik. Beküldték a kórházba kivizsgálásra, de minden rendben, az orvosok legalább két nap pihenést javasoltak neki.
Jó hír, hogy nincs komoly baja Hurtsnek, azonban nyilván neki is és a csapatnak is rossz hír, hogy nem tudott játszani a Patriots ellen, ugyanis nem ártanak az éles játékpercek a szezon előtt egy fiatal, tapasztalatlan irányítónak.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások