198 elszalasztott lehetőség – A G.O.A.T. útja I. rész

Thomas Edward Patrick Brady 44 éves korában úgy döntött, hogy most már elég volt. Nem azért, mert nem bírta mentálisan vagy fizikálisan, nem azért, mert nem ő volt még mindig a legjobb az NFL-ben, nem azért, mert ne lett volna képes bármikor ledolgozni 24 pontos hátrányt 20 perc alatt a rájátszásban. A GOAT-on nem fogott az idő, az amerikai futball Chuck Norrisaként még mindig képes volt mindenre is, de míg sokan megelégednek a 90-95 százalékkal is, ő a 100-zal is csak fintorogva. 22 év után nem hajlandó arra az egyszeri halandók számára felfoghatatlan áldozatra, ami minden idők legjobbjává tette, és hiába lenne még így is az egyik legjobb, neki csak a tökéletes az elfogadható.

A legendás 12-es Kaliforniában született 1977-ben. Négyévesen a helyszínen szurkolt a hősének, Joe Montanának az NFC döntőben és elmondhatja magáról, hogy élőben látta Az Elkapást: a Cowboys elleni főcsoportdöntőben 27-21-es hátrányban az utolsó másodpercekben Joe Montana felívelte a passzt, amit Clark húzott le a célterületen, ezzel bejuttatva a 49erst a döntőbe és útjára indítva a dinasztiát. Ezzel együtt közel sem volt biztos, hogy a futballt választja.

Brady kifejezetten tehetségesen baseballozott, 18 évesen ki is választotta a Montreal Expos az 1995-ös MLB-draft 18. körében. Ez elsőre nem tűnik nagy dolognak, de a csapat olyan fizetést ajánlott a fiatal tehetségnek, amit 2-3. körösöknek szokás adni, a későbbi GM Kevin Malone egy potenciális All-Start látott benne. Brady ugyanakkor nem élt a lehetőséggel és a futball mellett döntött: elment a Michiganre, ahol irányítóként próbálta megalapozni a sikeres profi karrierjét.

198 elhalasztott lehetőség

Túlzás lenne azt mondani, hogy Brady berobbant volna az egyetemi fociba. Alapvetően nem lett volna vele baj, a felső teste a szakértők szerint elit volt sok szempontból, de ami derékon alul volt, az kritikán alulinak számított (rossz, aki rosszra gondol!). Az atletikussága lassan negatívba konvergált, a lábmunkája pocsék volt, így kezdetben mindössze a hetedik helyet foglalta el a depth charton.

A folyamatosan 100 százalékon pörgő, sikerre éhes irányítót ez nagyon megviselte – szorongással küzdött és annyira frusztrált volt, hogy a transzferelés is megfordul a fejében. A feladás viszont már ekkor sem szerepelt a szótárában, és miután egy sportpszichológus mentálisan rendbe tette, csak azért is kiharcolta magának a lehetőséget. Extrém keményen dolgozott, soha nem ment el korábban az edzésről, szó szerint kidolgozta a belét is – bár ismerve az NFL-ben mutatott hozzáállását, ez aligha meglepő.

“Amikor New Englandbe kerültem, hamar összebarátkoztam Tommal, edzeni is nagyjából együtt jártunk. Egyszer reggel 6:30-kor mentem a konditerembe, ekkorra ő már ott volt és csak annyit mondott, amikor meglátott, hogy ‘Szép délutánt!’. Vettem a lapot és hogy megelőzzem, másnap negyedórával korábban, már 6:15-kor ott voltam, de hasonló fogadtatásban részesültem. Következő nap már 30 perccel korábban érkeztem, 5:45-kor, de megint az ismerős ‘Szép délutánt!’ köszönés fogadott, ami kétszer hagyta el a száját egymás után, hogy biztosan meghalljam. Következő nap megint negyed órával korábban érkeztem, 5:30-kor, de megint ott volt. Azonban még mielőtt bármit is mondott volna ránéztem és azt mondtam: ‘Ember, leszarom, mit mondasz, nem fogok 5:30-nál korábban jönni!'”

– mondta egy korább interjújában Rodney Harrison, a Patriots egykori safetyje.

Az extrém hozzáállás végül az egyetemen is meghozta a sikert számára és harmadik évére ő lett a kezdő a Michiganen és végzősként is ő irányította az offense-t. Összességében nem is volt rossz, bér a két év alatt 61 százalékos pontossággal összedobált 4500+ yard, 30 TD és 16 INT azért nem nézett ki valami jól. Mindezt aztán sikerült megfejelni egy már-már szánalmas combine-nal (lassú, gyenge a karja, túl vékony), ami után minden valamire való big boardról lekerült.

Ezzel együtt Brady és a családja úgy gondolta, hogy a második kör vége, harmadik eleje azért összejöhet a 2000-es drafton, de végül csak a hatodik kör 199. pickjével kelt el a drafton – az a Patriots választotta ki, aminek a rosterén volt egy korábbi 1/1-es, 100 millió dolláros szerződéssel rendelkező franchise irányító. Nagy pofon volt ez a 22 éves QB-nak, ami után biztos ami biztos alapon összeállított egy önéletrajzot arra az esetre, ha mégsem jönne be a foci.

Helló, dinasztia!

Hiába lapult ott az önéletrajz a fiókban, Brady természetesen csak megpróbálta kiharcolni a helyét a Patriotsban, hátha nem kell “biztosítási ügynökként” dolgoznia (a diplomáját üzleti és pszichológiai szakon szerezte). Az önbizalmával pedig már ekkor sem volt hiány: amikor először találkozott a Patriots milliárdos csapattulajdonosával, Robert Krafttal, egy pizzás dobozzal a hóna alatt azt mondta neki, hogy

“Helló Mr. Kraft. Én vagyok a szervezet valaha volt legjobb döntése!”

22 év távlatából talán megkockáztathatjuk, hogy igaza lett. Persze ez sem ment egyszerűen: újoncként nem kapott szerepet, és másodévesként is csak csere volt. Aztán a 2001-es idény második fordulójában Drew Bledsoe kapott egy brutális ütést a Jets linebackerétől, Mo Lewistól, ami miatt belső vérzése lett – Tom Brady megörökölte a kezdő pozíciót.

“Amikor először kapta meg a kezdő posztot egy emberként gondolta azt a teljes védelem: ‘Csak el ne cseszd!’ Emlékszem, egyik nap velünk lógott és olyat mondott, ami még a mai napig folyamatosan visszhangzik a fejemben. Volt egy remek irányítónk Drew Bledsoe személyében, azonban Tom csak ennyit mondott: ‘Ezt a kibaszott állást sosem fogja visszakapni’. Mint versenyző, úgy gondoltam: ‘Ez igen, ilyen hozzáállás kell’. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor kétkedve fogadtam ezt a kijelentést, hiszen ‘Ez az NFL, itt van egy korábbi 1/1-es irányító egy nagy szerződéssel. Sok sikert hozzá!’ “

– emlékezett vissza a legendás Ty Law.

Brady nehezen indult be, de végül 11 meccset nyert vele a Patriots, első lett az AFC Eastben, ráadásul a bye week is összejött. Innentől kezdve pedig nem volt megállás: a csapat hosszabbításban legyőzte a Raiderst, majd hét ponttal a Steelerst, a döntőben pedig a valaha volt egyik legnagyobb meglepetésként sikerült megverni a Ramst és a The Greatest Show on Turföt.

A következő szezon nem sikerült ilyen jól, címvédőként a Patriots még a rájátszásba sem jutott be, de ezt követően egymás után kétszer is bajnoki címet szerzett a New England és máig az utolsó franchise, aminek sikerült a címvédés. Ezeket a sikereket ugyanakkor nem úgy kell elképzelni, ahogy az elmúlt éveket: Tom Brady egy átlagosnál nem sokkal jobb game manager irányító volt, aki persze hozzátette a magáét a sikerekhez (a Rams és a Panthers ellen is vezetett egy game winning FG drive-ot), de ekkoriban leginkább Bill Belichick védelméé és a különböző véleményes eseteké volt a főszerep.

A Tuck rule és a Spygate

Tom Brady úgy nyert három Super Bowlt négy év alatt, hogy egyszer sem dobott 3800 yardnál többet, soha nem volt 28 TD-nél többje és közel 14 INT-t átlagolt szezononként. Persze tényleg hozzátette a magáét, a rájátszásban sikerült szintet lépnie, és ha nem is volt elképesztő, de többnyire hiba nélkül hozta azt, amit felrajzoltak neki – ez azonban nem GOAT teljesítmény, karrierje első évei a legrosszabbak is voltak szinte minden objektív mérce szerint. (Mondjuk ez nem nagy meglepetés, általában minden irányító a karrierje elején a leggyengébb, csak ők nem nyernek három Super Bowlt)

Mindez azonban nem lenne akkora probléma Tom Brady megítélésének szempontjából, ha mellette nem lennének ott egyéb kényes ügyek. Az egyik ezek közül a Tuck rule, aminek köszönhetően kis túlzással Tom Brady nemcsak megnyerte élete első rájátszásmeccsét (és később a Super Bowlt), de a karrierje elindításához is köze van.

A Tuck rule egy borzalmas szabály volt: a lényege effektíve az, hogy ha az irányító keze előre mozdul, mintha passzolna, majd meggondolja magát és mégsem passzol (pump fake), de eközben kiütik a kezéből a labdát, az sikertelen passznak számít. Ma az ilyen eseteknél kérdés nélkül fumble-t ítélnének a bírók, a 2000-es évek elején azonban nem így volt.

Amikor a 2001-es idény második hetében a Patriots a Jets ellen lépett pályára, akkor a New England-i Anthony Plaesant kiütötte Vinny Testaverde kezéből a labdát, a bírók azonban incomplete passznak ítélték a jelenetet (ekkor még nem volt neve a szabálynak). Ez volt az a meccs, amikor Drew Bledsoe-t kiütötték, megadva az esélyt Tom Bradynek a bizonyításra.

Ugyanezen szezon rájátszásában aztán ismét előkerült a szabály: a bostoni hóviharban a Raiders 13-10-re vezetett 1:46-tal a meccs vége előtt. A Patriots támadott, Charles Woodson viszont elkapta Bradyt és kiütötte a kezéből a labdát, amit az Oakland szedett össze. Ezzel effektíve el is dőlt volna a meccs, de a bírók végül sikertelen passznak ítélték a jelentet. Brady ezek után sikeresen mezőnygól távolságig vitte a csapatot, majd Adam Vinatieri előbb belőtte az egyenlítő FG-t, majd a hosszabbításban eldöntötte az utólag Tuck Rule Game-ként elhíresült meccset.

“Imádom a Tuck rule-t és egész életemben imádni fogom, és tudom, hogy Al Davis, nyugodjék békében, most valószínűleg mosolyog”

– mondta Robert Kraft 2013-ban, miután az NFL tulajdonosai eltörölték a szabályt.

A szabály az szabály, még ha rossz is, és bár sokakat a mai napig felhúz a döntés, de ezzel együtt lehet élni. Ennél sokkal nagyobb port kavart ugyanakkor a Spygate néven elhíresült kémbotrány. Ugyan ennek nem volt még a 2003-as és 2004-es szezonban jelentősége, mert csak később robbant ki, de utólag sokaknál megkérdőjelezi a Patriots sikereinek jogosságát (attól hogy “mások is csinálták”, még nem lesz szabályos).

A botrányról nagyon sokat lehetne írni, de a lényeg az, hogy a Patriots felvette az ellenfelek edzőinek meccseken/edzéseken használt jelzéseit, hogy így tudják, milyen játékokat hívnak és ebből előnyt kovácsoljanak. Az eset miatt el is meszelték 2008-ban a csapatot és egy első körös picket is bukott (ráadásul a vizsgálatok még 2007-ben kezdődtek és a Super Bowl előtt is ezerrel pörgött a téma, ami egyesek szerint szerepet játszott abban, hogy a veretlen Patriots kikapott a Giantstől), ráadásul a korábbi sikerek is megkérdőjeleződtek.

Különösen az Eagles volt felháborodva a történtek után, ugyanis szerintük a kémkedés volt a magyarázat arra, hogy a Patriots például négyből háromszor is TD-t szerzett akkor, amikor a Philly által csak ritkán használt, spéci dime defense-t használta. De a Ramsnél is furcsának találták, hogy a Patriots olyan játékokra is felkészült, amit korábban nem is használtak élesben, míg a Panthersnél egyesek arra gyanakodtak, hogy a New England valamilyen módon megszerezte a gameplanjüket, ugyanis amint kidobták az eredetit, sokkal jobban tudtak haladni.

Arra soha nem volt bizonyíték (vagy legalábbis nem hozták nyilvánosságra), hogy a Patriots ezeket a meccseket bármilyen szabálytalan eszközzel is befolyásolta, de a gyanú árnyéka megmarad. Pláne, hogy itt nem ért véget a botrányok sorozata – még szerencse, hogy minden idők legnagyszerűbb rivalizálása mindezt elhomályosítja.

Folytatás:

Tom Brady és a Manning-család – A G.O.A.T. útja II. rész

Az örök Főnix – A G.O.A.T. útja III. rész