Véget ért a 2022-es szezon, úgyhogy lehet előretekinteni a 2023-asra (ami előtt persze még lesznek elég fontos dolgok, mint szabadügynök-piac és draft). Vegasban már ki is hozták, hogy kit tartanak a legesélyesebbnek a jövő évi bajnoki címre – nem meglepő módon a regnáló bajnok Chiefst.
Így néz ki a teljes sorrend az oddsokkal együtt, via bet365:
A Chiefs mögött tehát a Bills és a 49ers van a dobogón az esélyesek közt, az NFC-bajnok Eaglest csak a negyedik legesélyesebbnek gondolják Vegasban. Részben a védelemben lejáró szerződések, részben a koordinátorok távozása állhat ennek hátterében, illetve hogy jóval nehezebb lesz a Sasok sorsolása az ideinél és minden bizonnyal nem is lesznek ennyire egészségesek, mint 2022-ben. Az ötödik helyre a Bengals fért fel, a top12-ben pedig ott van három olyan csapat is, amely idén nem jutott rájátszásba sem: a Jets, a Packers és a Rams.
A lista végén a Texans és a Cardinals szerepel, náluk látják a legkisebb esélyt a fogadóirodák egy nagy menetelésre. Nem sok esélyt tulajdonítanak a Bears, Colts, Falcons triónak sem, a leghátrébb lévő idei playoff-csapat pedig a Seahawks, amelynél csak öt gárda oddsai rosszabbak.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások