Jalen Hurts olyan teljesítményt tett le az asztalra a szezonban és a Super Bowlban is, amire kevesen képesek. A harmadévét teljesítő irányító az újonc szerződése utolsó évébe lép, az Eaglesnél pedig nem szoktak lacafacázni ilyen helyzetben és inkább korábban fizetik meg a jó játékosaikat, mintsem elkésnének vele. Így Hurts is nagyon jó eséllyel kapni fog egy óriási szerződést a holtszezonban.
Adam Schefter arról számolt be, hogy meglepetés lenne, ha ez nem jönne össze idén és hogy szerinte az éves átlagfizetése 45 millió dollár fölé esik majd. Sok spekulációt láttunk múlt héten arról, mennyit kaphat majd Hurts, a 43 milliótól, a 45- és 47 millión át az 50 millió feletti összegig. Egyesek Josh Allen 43 milliós átlagát, mások Kyler Murray 46,1 milliós átlagát tekintik minimumnak, vélhetően utóbbi van közelebb az igazsághoz, tekintve hogy azt csak egy éve kötötték.
A general manager Howie Roseman is elmondta egyébként, hogy a legjobb játékosaikat mindig le szokták kötni hosszú távra, Hurts pedig ebbe a kategóriába tartozik, így prioritás lesz a szerződése. Lehet az időzítéssel sietnie kell egyébként Rosemannek, hiszen ha Joe Burrow és/vagy Justin Herbert és/vagy Lamar Jackson új szerződést kap, akkor már azzal kell versenyeznie a továbbiakban.
Az Eaglesnek bőven van teendője a holtszezonban, hiszen sok szabadügynöke van, ráadásul a fontosabb fajtából: Miles Sanders, Isaac Seumalo, Fletcher Cox, Javon Hargrave, TJ Edwards, James Bradberry, CJ Gardner-Johnson. Mindegyiküket nem fogja tudni megtartania a gárda, így válogatni kell közülük.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások