Nehéz megjósolni, hogyan is fog pontosan kinézni a Titans támadófala a szezon elején, milyen összeállítást tudnak a pályára küldeni az edzők. Most mondjuk egy kicsit tisztult a kép, ugyanis az eddig a kezdő jobb oldali tackle pozícióért küzdő Jamarco Jonest kivágta a gárda, ugyanis nem egy alkalommal indított verekedést az edzőtáborban.
Kedden a sztár belső védőfalember Jeffery Simmonsszal kezdtek el lökdösődni, leverték egymás sisakját is, és mindketten mehettek zuhanyozni. Csütörtökön pedig Jones kiosztott egy szabálytalan blokkot, majd a linebacker Azeez Al-Shaairral szólalkozott össze és szét kellett választani őket – a falember ekkor is mehetett zuhanyozni, és többet már nem is öltheti magára a csapat mezét, hiszen később kivágták.
Alapvetően Nicholas Petit-Frere a csapat jobb oldali tackle-je, azonban ő hatmeccses eltiltással kezdi a szezont a fogadási szabályzat megszegése miatt. A helyén Jones kapta a legtöbb szerepet az első csapattal eddig, szóval ő számított a várható kezdőnek. Sokatmondó, hogy az egyébként kemény stílusáról ismert Mike Vrabelnek is sok volt, amit művelt két egymást követő edzésen (szerdán szabadnaposak voltak a srácok).
Jones kivágásával a veterán Chris Hubbard, a hatodik körös újonc Jaelyn Duncan, a tavalyi draftolatlan Andrew Rupcich és az idei draftolatlan John Ojukwu küzdhet meg a kezdőért. Nem túl szép kilátások.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások