Connect with us

Hír

A Saints kiváló tackle-jének olyan komoly a sérülése, hogy a karrierje is veszélybe került

A Saints kiváló jobb oldali tackle-je, Ryan Ramczyk térdproblémákkal küzd. Az utóbbi két meccset kihagyta és minden bizonnyal ebben a fordulóban sem léphet pályára. Azonban ez nem minden: elképzelhető, hogy a karrierje is véget ért.

A 29 éves falembernek eredetileg még 2021-ben akadtak problémái a térdével (előtte négy éven keresztül végig egészséges volt), ki is hagyott hét meccset, azonban nem műttette meg a sérült testrészét. Tavaly végigjátszotta az évet, de folyamatosan injekciókat kellett kapnia. Idén minden héten kapott egy nap pihenőt az edzésekről, és sokáig tudta menedzselni a fájdalmat, azonban elkoptak a porcok a térdében és már nem bírta tovább.

Elmondása szerint a holtszezonban konzultál majd az orvosokkal és minden lehetőséget megvizsgálnak. Azt elmondta, hogy már elfogadta, hogy élete végéig térdproblémái lesznek, ez a sport ilyen, ezzel is jár, de abszolút megéri. Szeretne még focizni, érzi magában a tüzet, de egyelőre nem tudja, hogy van-e megoldás a problémájára, amivel folytatni tudja a karrierjét.

Ramczyk 2021-ben írt alá egy öt éves $96 milliós szerződést, amivel a liga legjobban fizetett jobb oldali tackle-je lett. Ebből még három év hátra van és a többszöri átalakítások miatt a Saints elég rosszul járna pénzügyileg egy visszavonulással. Ebben az esetben $32 milliót kellene benyelni halott pénzként, amit elosztana a csapat két évre.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Kopi3.14
Kopi3.14
2023-12-29 17:45

Ha PuP listára kerül, akkor hova számít?

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x