Nagyon úgy tűnik, hogy a Cardinals Kyler Murray-vel tervez hosszú távon, legalábbis erről beszélt a főedző Jonathan Gannon egy interjúban (via PFT). Ez persze nem feltétlenül jelent sokat, de látva az irányító játékát (illetve azt, hogy kijátszotta magát a csapat a top2-ből) jó esély van arra, hogy tényleg ez a helyzet.
“Semmi kétség. Ő a franchise irányítónk.”
– modta Gannon.
Murray még 2021-ben szedett össze egy ACL-sérülést, ami miatt az idei szezon felét is kénytelen volt kihagyni. A Cardinals nélküle egy szerethető, de összességében 1/1 esélyes csapat benyomását keltette, ami az irányító visszatérésével értelemszerűen megváltozott. Ráadásul a győzelmek is elkezdtek jönni – hétből négyszer győztesen hagyta el a pályát Murray, amivel egyrészt bizonyította, hogy a liga első felébe tartozik a posztján (1748 total yard, 12 total TD, öt interception volt a lőlapján), másrészt egy top irányító prospect draftolását is megnehezítette.
Persze semmit sem lehet kizárni, de jelenleg az a valószínűbb, hogy a Cardinals nem végez a top 2-ben és nem fog belemenni egy licitháborúba valamelyik irányító hiányos csapattal.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Elhunyt a Raiders legendás centere
- Visszavonult David Johnson
- Eddig 5 a rekordja, de most legalább 10 sacket akar a Browns pass rushere
- Jövőre kiderül? – Bengals draftértékelő
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
Legutóbbi hozzászólások