Nem csak a 2017-es évnek, de az NFL alapszakaszának is vége lesz vasárnapról hétfőre virradóra. A 17. fordulóban szokás szerint csak csoportrangadókat rendeznek, amik presztizse talán (remélhetőleg?) ad egy minimális izgalmi faktort az amúgy tét nélküli meccsekhez is.
A hétórás sávra nem maradt sok izgalom, hiszen a téttel bíró meccseket átpakolták a 10 órás sávba, ott viszont elszabadulhat a pokol.
Aminek nincs tétje
Dallas Cowboys (8-7) @ Philadelphia Eagles (13-2), Sport 2
Egy újabb meccs, ami a lényegi kérdésekben nem oszt, nem szoroz. Az Eagles egy vereség esetén is biztosan #1 kiemelt lesz az NFC-ben, a Cowboys meg győzelem esetén sem jutna be a rájátszásba. Így jobbára a sérülések elkerülése lehet a célja a csapatoknak, amit több játékos pihentetésével érhetnek el.
Az Eaglest hatalmas veszteségként érte Carson Wentz súlyos sérülése, amivel a jövő évi szezonkezdete is veszélyben lehet. Nélküle ez a csapat messze nem ugyanaz, emiatt óriási pluszt jelent számukra a hazai pálya a rájátszásban. A Lincoln Financial Fielden ugyanis még veretlen idén az Eagles, noha Nick Folesszal ennek fenntartására is csökkent az esély. Bár szerintem a világ összes Eagles szurkolója becserélné a hétvégi hazai szüzesség elvesztését, ha a PO-ban veretlen marad otthon csapatuk. Erre minden esélyük meglehet, hiszen érthető okokból több játékos is pihenőt kaphat, főként a védelemből, noha Doug Pederson szeretné a legrősebb csapatát pályára küldeni.
A Cowboys egyelőre nem tudni, hogy teljes kerettel áll-e ki a meccsre, ez nagyban befolyásolhatja a győzelmi esélyeiket is. Talán van bennük arra szándék, hogy legalább egy pozitív élménnyel búcsúztassák az esztendőt, ha már idén ez nem jutott ki nekik. A csapaton belül ugyanis elég nagy lett a frusztráció, nem okozunk meglepetést, hogy Dez Bryant főszereplésével. Az egykor klasszis, manapság inkább csak a dropjairól ismert elkapó a legnagyobb szenvedője Tony Romo visszavonulásának, hiszen Prescott-tal és Elliott-tal a fedélzeten nem megy úgy a passzjáték, mint a korábbiakban. Ráadásul az elképesztően nagy fizetéséből sem hajlandó engedni, ami segíthetné a csapatát a további erősítésben. Mondanám, hogy pedig végre volt egy szezonja, ahol nem sérült meg, de állítása szerint ez sem igaz, és végig sérülten játszott…
Ha ez nem lenne elég, még Jason Garrettet is kikezdte a sajtó, és Jerry Jonesnak kell magyarázkodnia arról, hogy nincs veszélyben a tavalyi Év Edzője díj nyertesének jövője a csapatnál. Csőstül jön a baj, tartja a közmondás. A két csapat között nincs baráti viszony, így a nulla tét ellenére egy parázs, feszültséggel teli összecsapás is kikerekedhet, reméljük durva atrocitások nélkül.
Ahol minimális tét van
New York Jets (5-10) @ New England Patriots (12-3), Game Pass
A hazai csapat számára egyszerű a képlet: ha nyernek, övék a #1 seed az AFC-ben, vagy ha kikap a Steelers, akkor is. Mivel a Steelers is pihenteti sztárjait, így a Patriots sem fog 60 percig megszakadni a kezdőviel, ebben biztosak lehetünk, ugyanakkor figyelemmel kísérik az ott történteket is. Bill Belichick ugyanis egy valamihez mindig ragaszkodik a rájátszásban: a hazai pályához.
Nem megbántva a Jets szurkolóit, de vélhetően egy félidő is elég lehet ahhoz, hogy a Patriots lezárja a meccset. Ehhez viszont sokat kell javulnia Bradyéknek, hiszen mostanában nem éppen úgy kezdik a meccseket, hogy az hátradőlésre adjon okot, és azért Hoyer kezébe se feltétlen adnám a kiemelésem sorsát. Brady sosem látott mélységben dobja meg meccsről meccsre a szokásossá vált interceptionjét, a védelem pedig továbbra sem a liga legerősebbje, hiába volt egy jobb szériájuk.
Bár tudjuk, az NFL-ben semmi sem lehetetlen, nem tudjuk szavakkal kifejezni mennyire lennénk meglepve, ha Bryce Petty cincálná szét ezt a védelmet. Josh McCown sérülése óta ugyanis ő irányítja a New York-i offenzívákat, hogy is mondjam, elég rosszul. Így kénytelenek lennének a védelmükre támaszkodni, ami azért nem olyan erős, hogy a Patriots ellen meccset tudjon nyerni. Ráadásul a Jets idegenbeli mérlehe 1-6, és nem valószínű, hogy ez a Gillette Stadiumban javulna.
Így sincs szégyenkezni valója a zöldeknek, hiszen az 5 győzelmet senki nem veheti már el tőlük, ami konkrétan öttel több, mint amennyit sokan szezon előtt jósoltak a csapat számára. Nincsenek még készen, ráadásul megint előjöttek az öltözői gondok Mo Wilkersonnak hála, de az offseasonben újabb tisztogatás mellett immáron lesz pénz erősítésekre is. A Patriots továbbra is a Super Bowl egyik legnagyobb esélyese, viszont ha a decemberi játékukat mutatják januárban is, akkor lehet ebből nem lesz egy újabb diadalmenet.
Ahol már nem babra megy a játék
Carolina Panthers (11-4) @ Atlanta Falcons (9-6), Sport 2
Rákanyarodunk a tízórás sávra, ahol már találkozhatunk a rájátszás szempontjából fontos meccsekkel is. Elsőként az NFC South sorsdöntő összecsapásával kezdünk.
A Carolina Panthers már akár hátra is dőlhetne, hiszen a rájátszás részvételük biztos, akármilyen eredmény is születik a találkozón. Két dolog miatt lamentálhatnak azon, hogy komolyan vegyék a találkozót:
- Győzelem, valamint a Saints veresége esetén övék lesz a csoportgyőzelem, és legalább egy meccsre a hazai pálya előnye is. Ha pedig ezek mellett a Vikings és a Rams is kikapna, akkor a #2 seed is az ölükbe hullana.
- Győzelem esetén jó eséllyel kiszúrhatnak mostani ellenfelükkel, és kiüthetnék őket a rájátszásból.
Előbbi forgatókönyvre van kisebb esély, és nem tudjuk, hogy a trollkodás gondolata mennyire hatja át Ron Rivéráékat.
Az előbbi után már könnyen leszűrhető, hogy a Falcons számára mekkora a tét. Ha ugyanis kikapnak, de a Seahawks nyer, akkor elúszott számukra a rájátszás, így mindenképp a saját kezükbe szeretnék venni a sorsukat. Csakhogy ez nem lesz olyan egyszerű, hiszen a jelenlegi PO csapatok ellen elég harmatos a mérlegük. Bár az in the hunt csapatok ellen jó tie breakerük van, és az összes többi csapat ellen 8-1-es mérleg jött össze, az erősebb csapatok ellen mindössze 1-4. Hazai pályán ugyanakkor nem engedhetik meg azt a blamát, hogy kikapjanak.
Hogy ez ne történjen meg, nem ártana helyretenni a fejeket. Volt egy jó győzelmi szériájuk, aminek a múlt héten véget vetett a Saints, méghozzá azért, mert a Falcons borzasztóan játszott. Devonta Freeman már a sokadik alkalommal hagyja el a labdákat, a támadófal a Saints ellen nem volt túl hatékony, de a fő hiánycikk a védelem. A D# ugyanis semennyire nem tudja magát odapakolni a komoly csapatok ellen, ez pedig óriási hátrány, egyben a jó csapatok elleni pocsék mérleg oka is. Ha a Panthers a kezdőivel áll ki a meccsre, akkor ez vasárnap is gondot okozhat Ryanéknek.
Jacksonville Jaguars (10-5) @ Tennessee Titans (8-7), Sport 1
Ami az NFC-ben a Panthers@Falcons, az az AFC-ben ez a meccs. A Sport TV két meccset is ad az esti sávból, szóval ezt a másik csatornájukon nézhetitek majd a Kandallóban és otthon a TV képernyők előtt.
Az élet a legjobb forgatókönyvíró, ezt a Titans szurkolói megtapasztalhatták. Tavaly egy jobb csapattal nem tudtak bejutni a rájátszásba, idén ez összejöhet, egy csalódottságot és rossz játékot hozó gárdával. A játékosok aligha bánnák utóbbit, de mint NFL néző, számomra árnyalja a róluk alkotott képet. A Rams ellen nem is múlt sokon a győzelmük, de Gurley-ék fordítani tudtak, ami egyben azt is jelentette, hogy a saját érdekükben meg kell verniük a Jaguarst (vagy reménykedni abban, hogy a Bills és a Chargers is kikap).
Ehhez a liga legjobb védelmét kellene két vállra fektetniük, ami egyszer már összejött, nem is akárhogy. Floridában egy elég meggyőző 37-16-os győzelmet arattak még a második fordulóban, de azóta fordult a világ a két csapat körül. A Jaguars összeállt, és egy-két megingást leszámítva magabiztosan húzták be a csoportot, míg a Titans egy három meccses vereségszériának köszönhetően kaparásra kényszerült a PO-ért. A Jaguars helyzete annyiban más a Pantherséhez képest, hogy ők fixen a 3. kiemeltek lesznek az AFC-ben, ennek ellenére nem tervezik pihentetni a kezdőiket.
Ez a Titans számára komoly probléma lehet, noha igyekeznek változtatni Marcus Mariota és az offense játékán. Elkezdték jobban erőltetni a no huddle offense-t, ami a fiatal irányító sajátossága volt Oregonban. Ezzel a passzjáték alaposan feljavult, noha a TD-k szórásában nem jeleskedett a Rams ellen Mariota. A futójáték, ami tavaly a csapat errőssége volt, továbbra is döglődik, DeMarco Murray játéka erősen kérdéses, ráadásul a Jaguars képes kiírtani a futásokat – a passzokat még inkább. A Titansnél azonban a védelem még ennél is nagyobb fejtörést okoz, és már azt sem merjük kijelenteni, hogy a futás elleni védelmük legalább jó, hiszen Gurley ezt (is) beárazta múlt héten. Ugyanakkor kíváncsian várom, hogy az ekkora teher milyen hatással lesz majd az összességében fiatal keretre.
[quote]Apró érdekesség
Amennyiben Panthers legyőzi a Falconst, a Vikings nyer, a Saints és a Seahawks pedig kikap, valamint a Titans elveri a Jaguarst, akkor jövő héten ugyanezek a párosítások megismétlődnek a wild card körben, csak a most idegenben játsszó csapatok otthonában.[/quote]
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
A Falcons D nem tudja magát odapakolni a komoly csapatok ellen? Na ez nagyon nem igaz. A D mindig meccsben tartja az O-t, meccseket is nyernek, amihez nagyon nem szoktam eddig hozzá. Ha az O nem lőné folyton lábon magát, nem sok veresége lenne a csapatnak. Julio rengeteget droppol, Free annyi fumble-t hozott össze idén, mint azelőtt összesen. Ryan is csinál néha marhaságokat. Hooper az idén nagyon megzuhan az első hiba után, Sanu agya elszáll a meccseken, a kis kedvencem Hardy (a legbiztosabb kezű elkapó a csapatban – igen, hihetetlen, de kb. csak ezért van még a csapatnál) idén pedig annyira akar, hogy még be sem fejezte az elkapást, már azt nézi, merre fusson a labdával, ami azt jelenti, hogy van hogy elszórja a labdát a fontos szituációkban. Gabriel simán bekaphatja. Toilolo sem lesz, Saubert pedig nem tud olyan jól blokkolni, elkapásokban pedig egy farönk is jobb nála. Mack szintén nem edzett. Van itt baj bőven az O-val, megisszuk a tavalyi szőnyegbombázás levét.