A 2004-es draft nagyon komoly volt, legalábbis ami az irányítófelhozatalt illeti. Az első körben kelt el ugyanis a kétszeres Super Bowl győztes Eli Manning és Ben Roethlisberger, illetve a jó eséllyel Hall of Famer (bár gyűrűt eddig nem nyert) Philip Rivers. A három játékos sok tekintetben fej-fej mellett haladt egymás mellett karrierjük során, olyannyira, hogy jelenleg 500 passzolt yardon belül vannak.
A sorrend jelenleg így néz ki:
- Roethlisberger – 56 545 yard
- Manning – 56 537 yard
- Rivers – 56 121 yard
Mivel Big Ben sérült, Manning pedig a padon ül, így Rivers egy-két héten belül átveszi majd a vezetést, amivel egyébként fellépne az örökranglista hatodik helyére. Az ötödik Dan Marino 61 631 yardot szerzett, az ő megelőzéséhez még legalább plusz egy szezon kell, a Drew Brees-Tom Brady-Peyton Manning-Brett Favre négyest pedig jó eséllyel már nem éri be egyikük sem (mindegyikük 71+ ezer yardot szereztek karrierjük során, Brees és Brady pedig továbbra is gyűjti őket).
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások