Connect with us

Hír

Továbbra sem megoldott a támadófal Buffalóban

A Buffalo Bills új alapokra szerette volna helyezni a franchise-át, ezért felcseréltek az idei drafton, hogy kiválasszák Josh Allent. Azonban a játszatását nem akarják elsietni, tekintve, hogy jelen állapotában nem tudná őt megvédeni a támadófal.

 

 

Nincs olyan csapat a ligában, amelyik ne érezné meg, ha egy offseason alatt távozik három olyan játékos, mint Cordy Glenn, Eric Wood vagy Richie Incognito. Glennt Cincinnatibe cserélték egy 9 helyes felmozgásért az első körben, Wood visszavonult, Incognito pedig úgy tűnt, hogy visszavonul, de végül így is kivágta őt a Bills. Ez három minimum Pro Bowl-kaliberű távozót jelent McDermottéknak, akiket egy nyár alatt nehéz pótolni. Ezzel egyetért LeSean McCoy is, aki talán a legnagyobb elszenvedője ennek a történetnek.

 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Richie és Eric távozása nem számít a csapat sikerei érdekében. Nem csak jó játékosokat vesztettünk, de vezéregyéniségeket is. Eric rettentő okos volt a pályán és azon kívül is, míg Richie-ről gondoljanak bármit az emberek, nem lehet tőle tagadni, hogy remek blokkoló volt. De az NFL a “next man up” elvről szól, és nálunk is erre készülnek a srácok. Nagy a harc a kezdőbe kerülésért, hiszen most óriási lehetőség előtt állnak a cseréink a távozók után, és az ilyen lehetőségek megragadása vezet a sikerekhez. Tom Brady sem úgy került a ligába, mint egy kiforrott sztár, hanem mint egy lehetőség. Ő megragadta, és élt is vele.

– mondta McCoy.

 

Jelen állás szerint a támadófal bal oldalát továbbra is Dion Dawkins őrzi, aki tavaly Glenn helyén már bizonyított újoncként. A baloldali guard szerepkörében John Miller veheti át Incognito helyét, míg Wood szerepét a Bengalstól elhozott Russell Bodine örökölheti meg. A fal jobboldalán változatlanul Vladimir Ducasse és Jordan Mills lehet a kezdő, bár előbbinek az újonc Wyatt Teller, utóbbinak a veterán Marshall Newhouse lehet a kihívója a kezdőt illetően. Azért ez a névsor már nem olyan kecsegtető mint a tavalyi kezdő, és ez a szezonjukra is rámehet. Buffalóban most gőzerővel keresik összerakni a végső ötöst, aki az aktuális irányító, vagy éppen Shady McCoy segítségére válhat majd.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!