Eric Ebronnak nincs valami jó szezonja idén, és akkor még finoman fogalmaztunk. A korábbi első körös tight endnek pedig ideje lenne lassan virítania valamit, ha hosszú távú szerződést akar a Lionstól, és ezt ő maga is érzi.
A tavalyi elég jónak mondható éve után az idei egy katasztrófa számára. Mindössze 12 elkapása és 93 elkapott yardja van egy TD mellett, ez pedig 7,75-ös yardátlag elkapásonként, valamint három drop is összejött neki – vagyis a legrosszabb évét tapossa karrierje során. A 24 éves tight end számára lassan eljön a hosszú távú szerződés ideje, de azt ilyen performansszal nem fogja megkapni a Lionstól, a lehetséges fizetéséről nem is beszélve. Éppen ezért szeretne javítani a számain, amivel Matthew Staffordot is megkereste.
Nagyon bírom, remek srác, akihez bármikor fordulhatok ilyen témával kapcsolatban. Elmondtam neki, hogy a jelenlegi számaim mentálisan a kukába tesznek, és szeretnék neki segíteni a passzok során, amivel én is jól járhatok. Négy év alatt kialakult köztünk a kémia, tisztában van azzal, hogy rám bármikor számíthat a pályán, ahogy én is rá. Csak együttes erővel küzdhetem le ezt a “mentális blokádot”, amit most magamban érzek.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások