A Broncos ismét kikapott, ismét egy utolsó másodperces mezőnygóllal. A csapat irányítója, Joe Flacco ki is akadt a főedző Vic Fangióra annak konzervatív felfogása miatt, majd nem sokkal később a HC bejelentette, hogy Flacco sérült és nem fog játszani a hétvégén (a QB nyaka természetesen lehet sérült, de az időzítés minimum érdekes).
A Broncos 13-12-es előnyben támadhatott a Colts 43 yardosáról, 3&5 szituációban, 2 perccel a mérkőzés vége előtt. Fangio a futójáték mellett döntött, Phillip Lindsay-t nulla yardon megállította a Colts, a Broncos puntolt, az Indianapolis pedig köszönte a lehetőséget és behúzta a mérkőzést.
Egy 2-6-os csapat vagyunk, mi pedig rettegtünk attól, hogy elveszítjük a mérkőzést. 3&5 helyzetben a meccs végén kit érdekel, hogy marad-e még az ellenfélnek még egy időkérése vagy sem. Nem olyan nehéz eljutni mezőnygól távolságig. Nem értettem, hogy ugyan mi veszíteni valónk volt, miért nem próbáltunk meg agresszívek lenni
– nyilatkozta Flacco a meccs után. Hogy a kritika hatására vagy sem, Fangio bejelentette, hogy a következő körben már nem Flacco lesz a csapat kezdő irányítója egy nyaksérülés miatt. A helyén Brandon Allen fog játszani.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Megvan az egyetemi rájátszás négyes mezőnye!
- Keenan Allen és Chis Olave is vállalja ma a játékot!
- A Panthersnél az 5. fordulóban már azon gondolkodtak, hogy leültessék Bryce Youngot
- A Panthers három, a Packers egy kezdő védőt aktivált IR-ről
- Lehetetlen helyzetben az egyetemi playoff bizottság
- Love story
- Egy újabb ex-Packer sült fel a Jetsben
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 12. forduló
- Myles Garrettre nincsenek szavak, játszani fog a hétvégén
- A Patriots utáni élet: Bill Belichick igazi opciói
- Sérülésjelentés a 13. forduló előtt: hosszú a lista
- Achane, Higgins és Fitzpatrick is visszatér a héten!
- Ertz szabadügynök lett, több contender is érdeklődik iránta
- Már biztos, hogy Joe Flacco kezd a Brownsban vasárnap!
- FK! Preview #13
Legutóbbi hozzászólások